Az Észak-európai országok éghajlatának a jellemzői

Európa északi szegélyén, a skandináv államok, és Oroszország területén két éghajlat típus található. Az Észak-európai országokon áthalad az Északi-sarkkör, ezért a sarkkörtől D-re eső területeken a hideg mérsékelt (tajga) éghajlat, míg ettől északra szubartikus (tundra) éghajlat található.
A hideg mérsékelt öv a szárazföldek eloszlása következtében csak az északi félgömböt fogja körül. Telek hosszúak és hidegek, míg a nyarak rövidek, de viszonylag melegek. A Földön ezen éghajlatán a legnagyobb az évi közepes hőingás mértéke, amely 33-70 °C. Az erősen lehűlő szárazföldek fölött, nagy kiterjedésű, fagyos, magasnyomású légköri képződmények keletkeznek. Európában itt fordulnak elő az északi féltek legnagyobb hidegei (Ohmjakon (Kelet-Szibéria): –77,8 °C). A csapadékhullás maximuma nyár elején van, de az évi 300-700 mm csapadék jelentős része télen hó, amelynek mennyisége a szárazföld belseje felé csökken. A kis párolgás miatt a 300 mm-es értékek is legalább közepes vízellátást biztosítanak. Ingadozó vízjárású folyói télen befagynak, árvizüket a hóolvadás okozza. A gyakori fagyváltozékonyság miatt a kőzetek aprózódása meghaladja a mállást. Az állandó talajnedvesség miatt a felszín alakításában a vízen kívül a csuszamlásoknak, talajfolyásoknak is jelentős a szerepük.
Napsütés a tundrán A Európának az Északi-sarkköröktől északra elhelyezkedő szubartikus övezete Földünk, egyik legzordabb területe. A sarkköröktől a sarkpontok felé haladva egyre hosszabb időszakokban nem kel fel a nap, ráadásul a világos időszakban is csak kis hajlásszögben érkeznek a napsugarak, melyek alig melegítik fel a felszínt és a levegőt. A tunrda éghajlatát az állandóan a sarkok fölött tartózkodó fagyos anticiklonok és a felőlük fújó sarki szelek határozzák meg. Kevés a csapadék, ami döntően hó formájában hullik. A csapadék évi mennyisége 200-300 mm, zömében finom jégtűk formájában hulló hó. Nyáron a szitáló, apró szemű csendes eső jellemző. Az évi középhőmérséklet mindenütt fagypont közelében van. Csupán két évszakot különböztetünk meg: a 8-9 hónapig tartó hideg telet és a rövid, hűvös nyarat. Rövid nyarának „melege” március-áprilisi hőmérsékleti értékeinkkel egyezik. A rövid nyár idején a talaj felső rétege felenged, de 1 méternél nagyobb mélységben már állandóan fagyott. Az enyhébb időszakokban ezért gyakran mocsarak tarkítják a tájat.

Ősz a tajgán

A tundra

Tajga és tundra területek Észak-Európában

A Skandináv államok, azaz Norvégia, Finnország, Svédország, valamit Oroszország (Szibéria) területein található tundra és tajga éghajlat. Finnország területének egynegyede az Északi-sarkkör fölött fekszik, ennek következményeként a legészakibb részeken a Nap akár 73 napig nem nyugszik le nyaranta, és akár 51 napig nem kel föl telente. Finnország télen
Északi fekvése ellenére Svédország legnagyobb részén mérsékelt égöv uralkodik, a Golf-áramlat által hozott melegnek köszönhetően. Svédország legészakibb, sarkkörön túlra nyúló részén az év téli szakaszában nem kel fel a nap, míg nyáron 24 órás napsütés jellemzi ezeket az északi vidékeket. A svéd tél
Norvégia a legészakabbra fekvő ország a világon, melynek nem fagynak be partmenti vizei. Ez elsősorban az amerikai kontinens mentén az Atlanti-óceánon áthaladó passzátszélnek, valamint az Egyenlítőtől északra, a Norvég-tenger felé tartó meleg áramoknak tulajdonítható. A mérsékelt tengeri áramlatok a sajátságos szögben elhelyezkedő part mentén a Jeges-tengerhez vezető szabad úton jutnak el az északibb fekvésű szélességi fokokig. Naplemente Norvégiában

Pyhajarvi, Finnország

Meanderező folyó Szibériában

A tundra és a tajga élővilága

A tajga élővilága

Az összességében hűvös, nedves éghajlat a szélsőségeket jól tűrő fenyőfajoknak kedvez. Természetes növénytakarója a tajga. Összetételét a luc-, jegenye-, vörös- és az erdei fenyő nemzetségeinek fajai határozzák meg. A lombhullató fákat nyír és nyár fajok képviselik. A tajgaerdőkből hiányzik a cserjeszint sőt a gyepszint is, e helyett dús mohaszint található melynek vastagsága elérheti a fél métert is. Jellemző fogyasztóik a növényevők (szarvasok, nyulak, rágcsálok és a madarak). Ragadozói (nyérc, coboly, farkas, hiúz) és a mindenevői a különböző medvefajok. A tajga lebontó folyamatai csak lassan mennek végbe a rendkívüli hidegben. Sok helyütt jellemző a tőzegesedés, a talaj szinte az egész év folyamán fagyott.

Rénszarvas fogatok Finnországban

Rénszarvas

Tajga erdő

Sarki fűz virága