A szarvasmarha

A szarvasmarha A szarvasmarha őse az őstulok. Háziasítása 8-9000 éve kezdődött meg. A szarvasmarha a mezőgazdaság egyik leghasznosabb állata. Húsa és teje fontos élelmiszer. Bőrét, szarvát az ipar hasznosítja.

A Hortobágyi és Kiskunsági Nemzeti Park értékei és egyben nevezetességei közé tartozik a magyar szürke szarvasmarha. Olyan ősi fajta, amelynek külleme emlékeztet az őstulokra, jól bírja az időjárást, az évszakok viszontagságait, az év nagy részében pedig a legelőn tartózkodik. Húsáért tenyésztették, s a felhizlalt állatokat több száz kilométeren keresztül terelték a gulyákat a nagy állatvásárokra. Később más, gyorsabban fejlődő és jobban tejelő fajtákat tenyésztettek ki, jelentősége csökkent. Manapság újra felértékelődik, húsa értékesebb és drágább az egyéb fajtákénál. Ennek oka húsának kisebb zsírtartalma.

A szarvasmarha testfelépítése:

Nagytestű állat, testét sima szőrzet fedi. Feje nagy, homlokán szarv található. A szarv a homlokcsont nyúlványa, rajta elszarusodott bőr található: a tülök. Törzse hengeres. A rovarok ellen farkának csapkodásával védekezik. Erős, vaskos lábai rövidek. A szarvasmarha nagy testét a fejétől a farkáig húzódó gerincoszlop szilárdítja. Erős lába négy ujjban végződik, ujjait pata veszi körül. A szarvasmarha páros ujjú patás állat.

A szarvasmarha fogazata:

Fogazata alsó metszőfogakból, alsó és felső zápfogakból áll. A redős zápfogak felületével szinte megőrli táplálékát, a takarmánynövényeket. Azonban hiányos fogazatával nem tudja tökéletesen összerágni a növényi táplálékot, ezért a félig megrágott táplálékot gombócok formájában felböfögi: ez a kérődzés.

A szarvasmarha gyomra:

Összetett gyomra van, mely négy részből áll: a bendőből, a recés-, a százrétű- és az oltógyomorból. A lelegelt fú először a bendőbe, majd a recés gyomorba kerül. A pihenő állat innen gombócok formájában visszaböffenti a szájába, és jól megrágja. A megrágott táplálék a százrétűbe, majd az oltógyomorba jut.

A anyaállatot tehénnek, az apaállatot bikának, a kicsinyét borjúnak nevezzük. A kisborjút a tehén elevenen hozza a világra. Ellés után néhány órával a kisborjú az anyaállat emlőiből (a tőgyéből) szopik. A tehén tejét fogyasztja az ember is. A szarvasmarha emlősállat.

A ló

A ló A ló a kutya mellett az ember leghűségesebb segítőtársa: teherhordásra, távolságok leküzdésére és a hadászatban hosszú időn keresztül nagy szerepe volt. A kutya és a szarvasmarha háziasításával egyidőben lett az ember társa: kb. 4-5000 éve tenyésztik.

A ló vadon élő őse csoportosan legelt, s egyetlen védekező vegyvere a ragadozók ellen gyorsasága volt: vágtatva menekült és hátsó lábának rúgásával védte meg magát. Testalkata, formája ma is őrzi ősi életmódjának jellegzetességeit. Teste arányos felépítésű, törzse, hosszú lába erős, izmos. Gerinces állat. Szőre fajtától függően különböző színű, erős szálú, fényes. A nyakán lévő hosszabb szőr neve sörény. A ló a szarvasmarhához hasonlóan növényevő állat. A füvet metszőfogaival tépi le, majd redős felületű zápfogaival már a szájában megőrli, aprítja, mely ezek után egyszerűen a gyomrába kerül. Naponta kb. 6-8 kg szénát, 2-5 kg zabot fogyaszt. Fogai állapotáról, kopásáról állapítják meg korát. A ló változatos mozgást végez: üget, vágtat, lépked, poroszkál.

A lónak csak egy ujja éri a talajt, annak is csak a hegyére lép. Az ujj köré szaruból széles pata fejlődött, amely, mint egy papucs, körülveszi és védi. Kemény felületen a pata erősen kopik, ezért patkóval védik. A lovakat a kovácsmester patkolta.

A ló emlősállat. A kanca kicsinyét, a csikót fejletten hozza a világra, ellés után pár órával már talpra tud állni, és követi anyját. A kiscsikó több hónapig szopik. Az apaállat neve csődör vagy mén. A ló rokona a szamár és az öszvér.

A lovak két fő típusát különböztetjük meg: a melegvérű és a hidegvérű lovakat. Az elnevezést vérmérsékletükről kapták. A hidegvérűek zömökebb termetűek, nyugodtak és erősek. Valaha a páncélos lovagokat vitték a csatába. A melegvérű lovakhoz tartoznak a mai sportlovak is. Híres melegvérű lófajtánk a lipicai ló.

A sertés

A sertés Az emberek már évezredekkel ezelőtt vadászták az erdők vaddisznóját. Húsát, szalonnáját ízletesnek tartották. Valószínűleg az elejtett anyadisznók csíkos malackái szelídültek az emberhez, és később ezeket kezdték tudatosan tenyészteni. Ma már sokféle fajtájuk ismert, a hússertéseket húsukért, a zsírsertéseket zsírjukért tenyésztik. A házisertést az ország egész területén tenyésztik. A legtöbbet azokon a tájakon, ahol kukoricát is termesztenek.

A sertés testfelépítése:

A házisertés zömök testű állat. Testét fajtájától függően erős szőrzet fedi. Lábai rövidek, vaskosak, ujjait pata védi. A sertés is párosujjú patás állat. Csontváza és gerincoszlopa van: gerinces állat. Mozgékony, hosszú orrával könnyen túrja a talajt. Fogazata eltér a szarvasmarhákétól. Fogazata teljes: metszőfogai, szemfogai és zápfogai vannak. A zápfogak felülete gumós. Velük a gyökér, mag, és mindenféle egyéb táplálék jól megrágható. A sertés mindenevő állat.

Emlős, mert kicsinyeit elevenen hozza a világra, és emlőiből táplálja. A sertés évenként 7-12 malacot is ellik. A kismalacok az ellés után pár órával már önállóan mozognak. A hímeket kannak, a nőstényt kocának, a kicsinyeket malacnak nevezzük.