A dombvidékek jellemző gazdasági tevékenységei

Szőlőfürt Azokat a terménytípusokat és munkafolyamatokat találjuk meg az Alföldön is, mint dombvidékeinken, csak a termelt fajták térnek el. Gabonából a búza helyett jellemzőbb a rozs és a zab, s a szőlőből a hűvösebb éghajlatot kedvelő fajták találhatók meg itt.

Az aratás után a gabonaszemeket csépléssel vagy nyomtatással „vetették ki” a kalászból. Ezt vagy az udvaron végezték, vagy a csűrben, ahol a szálasgabonát elraktározták. A cséplést cséphadaróval és kézi munkával, míg a nyomtatást állatok igénybevételével végezték. A jószágok takarmányozására a szénát használják, melyet a domboldalakon, kaszával vágnak le. Érdekesség, hogy a nyomórúddal történő szénahordás elsősorban a hegy- és dombvidék sajátja volt, és csak kisebb mennyiség rakodását engedte meg. A nyomórúd hosszú, kb. 3–4 m-es karvastagságú rúd, amellyel a szekérre rakott szálasrakományt, pl. szénát lekötik.

A szőlő szüretelése, a must erjedésének időszaka után „pincéztek” az öregek, a középkorú házasemberek és a legények A Dunántúli dombvidék apróparcellás paraszti szőlővidékeire volt a legjellemzőbb ez a szokás. Az alkalmi társaságok tavasztól őszig vasárnaponként ebéd után indultak el a hegyre. A pincézés igazi ideje azonban október végén, november elején köszöntött be. Mire befejeződtek az őszi munkák, a borok éppen megforrtak. Szent Márton napján (november 11.) a komák, rokonok, jó szomszédok együtt indultak el bort kóstolni. Ha útközben nyitott pincét találtak, nem illett köszönés nélkül elmenni előtte. Ezt pedig legtöbbször követte egy-egy pohár bor is. Így aztán többnyire már emelkedett hangulatban érkeztek meg a vendéglátó gazda pincéjéhez. Minden alkalommal más-más pincébe mentek, hogy legkésőbb Pál fordulása napjáig (február 25.) sorra kerüljön minden gazda. Pincézésre természetesen nemcsak a borkóstolás nyújtott alkalmat. Itt ünnepelték a névnapokat, itt köszöntötték az újesztendőt, és itt tartották a fontos ügyek megbeszélését is. A veszprémi, vasi, zalai szőlősgazdák otthon csak annyi bort tartottak, ami néhány napra elegendő volt.

A XIX. század második felében föllendülő magyarországi vasútépítés hívta életre a talpfafaragók rétegét. A Zala folyó és a Dráva között elterülő dombvidék irtásfaluinak szegényparasztjai Somogyba, a Bakonyba és a Vértesbe is eljártak talpfát faragni. Maguk végezték a fa kitermelését, darabolását és a talpfafaragást, később kikötötték, hogy a talpfának való tölgyfát az uradalom szállítsa a munka színhelyére. A talpfafaragás téli keresetkiegészítést jelentett a zalai falvak mostoha természeti viszonyok között gazdálkodó szegény- és kisparaszti családjainak.

A Dunántúli dombság

A Dunántúli dombság főbb városainak (Pécs, Szekszárd, Kaposvár, Paks) gazdasági szerkezete, főbb tevékenysége az utóbbi évtizedben jelentősen átalakult.

Pécs a szén- és uránbányászat központja volt, de mára a bányák szinte teljesen bezártak, jelentőségük csökkent. A város idegenforgalma, a szolgáltató szektor szerepe viszont fellendült: 2010-ben Európa kulturális fővárosainak egyike lesz, s képviseli Magyarországot.

Szekszárd a bor és a művészetek városa. Látogass el a város weboldalára: egész évben gazdag programokkal várja a turistákat. Szőlőfajtái közül régebben a Kadarka volt az uralkodó, újabban Kékfrankos, Cabernet és Merlot is gazdagon terem.

Pakson, a Duna mellett található az atomerőmű, melynek látogatóközpontja szervezett csoportoknak is bemutatja a látnivalókat.

Zalakaros gyógyfürdői az aktív pihenés, a lelki és fizikai feltöltődés lehetőségeit nyújtják: nagy gyógyhatású termálvizet, kényelmes szálláshelyeket, a magyar konyha változatos kínálatát. Érdekes kirándulási programokat lehet szervezni a környező szőlőhegyekre és erdőkbe is.

Hévíz az egészség- és gyógyturizmus kiemelkedő városa, nemzetközileg is ismert, sok turista látogatja. 4 hektáros nagyságú, 38 méter forrásmélységű tava kénben, rádiumban és ásványanyagban gazdag.

A Dunántúli dombság