Ember a természetben - 5. osztály

Tananyag választó:

Tavaszi munkák dombvidékeinken

Erdő Az erdők régen a földesúr vagy a faluközösség tulajdonában voltak. Dombvidéki erdőségekben a kukorica megjelenése előtt nagy szerepe volt a makkos erdőnek a sertések táplálásában. Az erdő adta és adja az építési anyagokat, a tűzifát is egyes vidékeken. Az erdőhasználat tervezettségére utaló neveket is találunk: megkülönböztették a vágáserdőt és a legelőerdőt.

Tavasszal szemrevételezték a téli pusztulást, amit a fagy okozott. Volt amit az állatok legeltek le, törtek ki. A szőlőket, gyümölcsfákat tavasszal először megmetszették, hogy az erős és egészséges vesszők, ágak jó termést hozzanak majd. A szőlők első tavaszi kapálását a múlt században általában egységesen május elején végezték.

Magyarországon ma összesen kb.1,7 millió hektárnyi területet borít erdő. Ez az ország területének kb. 18 százaléka. Az erdőgazdálkodás a mezőgazdaságon belül a második legnagyobb ágazat.

Tavasz a szőlőben

Nyári munkák dombvidékeinken

Nyár az erdőben Nyáron az erdőket azért járták, hogy a viharok által kidöntött fákat kivágják, hogy ne tegyenek kárt a többiben. A kivágott fa már a téli tüzelő, építési anyag célját is szolgálta. Az erdőnek az erdei gyümölcsök, gombák és gyógynövények „biztosításában” nagy szerepe volt, s a szegényebb családokban fontos élelmezési cikkek is voltak.

A szőlőt először májusban, másodszor júniusban, a virágzás befejeződése után, de még aratás előtt kapálták meg. Ez a kapálás az előbbivel ellentétben nem mély kapálás volt. Fő célja a karózás és kötözés során letaposott föld fellazítása, valamint a gyomtalanítás volt. Előkészítették, hogy az eljövendő nagy nyári melegek ne szárítsák ki a szőlő tövét. Ezzel a szőlőmunka egy időre be is fejeződött. A kánikula idején a szőlőhegyeken és szőlőskertekben minden munka szünetelt. A harmadik kapálás ideje augusztusban volt.

Az őszi árpa betakarítása július közepétől történt, esetenként hamarabb is, mint a búzáé. Hűvösebb éghajlatot kedvelő növény, ezért a dombvidéken gyakran vetették, ugyanúgy, mint a rozst.

Őszi munkák dombvidékeinken

Szüreti vígasság Szüret A legnagyobb őszi munka a szüret volt, mely sok munkát és szervezést is igényelt. Elő kellett készíteni a boroskamrát vagy a présházpincét a termésre. Hordókat vásároltak a bor tárolására: ezek abroncsokkal összefogott, hajlított fából, ún. dongából készült zárt tárolóedények voltak. Gondoskodni kellett a szőlő levét kinyomó eszköz, a prés tiszításáról, javításáról is.

A borvidékeinken a szüret társas munka volt, amely inkább szórakozásnak, mint munkának számított. Erre az alkalomra rokonokat, szomszédokat, jó barátokat hívtak. Ha a meghívottaknak maguknak is volt szőlőjük, akkor előre megbeszélték, hogy milyen sorrendben fogják szedni. Az ilyen társas munkát összesegítésnek nevezték.

Szeptemberben szedték az őszibarackot, diót, szilvát, szedték fel a burgonyát és hagymát.

Téli munkák dombvidékeinken

Borospince A szüretet a borral való foglalatoskodás, a szőlőfeldolgozás hosszú sora követte. Legfontosabb szakaszai: a fürtök megtörése (szőlőzúzás), a lényerés (mustnyerés), és a must vagy a bor tároló edénybe juttatása (bortárolás).

A leszedett szőlőből sokszor már a szüret helyén, taposással kinyerték a levet. A szüretelők a szedőputtonnyal a kádba öntötték a szőlőt, s ezt megtaposták. Az összezúzott szőlőt kádban szállítják a portán lévő szőlőfeldolgozás helyére, a borházba, ahol kádban erjesztik és préselik
A Dunántúlon a sajtós szőlőfeldolgozás a hegyi présházban történik ma is, a leszűrt must a következő helyiségbe, a pincébe kerül.

A Balatonon és a Kis-Balatonon jellegzetes téli munka ma is a nádvágás. Egy részét ipari nádként (tetőpótlás, nádbútorok stb.) használják. Mindig marad ún. avas nád, amely évek óta vágatlanul marad, hogy búvóhelyet, védelmet és élelmet nyújtson a zord téli időben a gazdag kis-balatoni madárvilágnak 150 hektárt tesz ki.

Tél a szőlőben