A folyószabályozások

Holtág A folyószabályozás alatt a folyók medrének és partjainak ember által megtervezett és megvalósított szabályozását értjük. Hazánkban néhány kisebb léptékű munka után a XIX. század közepén határozták el, hogy a folyók árterületét a mezőgazdasági termelés számára elhódítják. A növekvő népesség miatt a munkát szükségesnek és gazdaságilag is indokoltnak látták. A folyószabályozás azonban az emberiség tájalakító munkájának legnagyobb területet érintő és legdurvább beavatkozásai közé tartozik. Nem csak előnyei, de hátrányai is voltak e mesterséges beavatkozásnak: a folyók elterelésével mezőgazdaságilag hasznosítható területek keletkeztek, de számos élőlény élettere megszűnt, így azok elpusztultak. Sok foglalkozás (különösen a halászatban) ekkor szűnt meg.

A reformkori folyószabályozás

A reformkor a magyar történelemnek az 1825 -1848 közötti korszaka, amelyet a liberális nemesség reformtörekvései jellemeztek. Legnagyobb alakjai: gr. Széchenyi István (1791-1860), br. Wesselényi Miklós (1797-1852) és Kossuth Lajos (1802-1894) voltak. Gazdasági és politikai tevékenységük arra irányult, hogy az elmaradott, feudális országot – külföldi példák nyomán – megerősítsék. Hazánkban a XIX. század közepén kezdődtek nagyobb folyószabályozási munkálatok, hogy a folyók árterületét a mezőgazdasági termelés számára elhódítsák. Fontos szempont volt a hajóutak kialakítása is, mely a kereskedelmet gyorsította fel, a szállítási útvonalakat biztosította. A növekvő népesség miatt a munkát szükségesnek és gazdaságilag is indokoltnak látták. Úgy gondolták, hogy a folyók gátak közé szorításával a pusztító árvizeket is meg lehet akadályozni. Az 1846-ban megkezdett Tisza-szabályozás során 94 kanyart vágtak át, és 453 kilométerrel rövidítették meg a folyó hosszát. A reformkor nagyjait a legjobb szándék vezette, de munkájuknak negatív következményei is voltak.
Sok élőlény pusztult ki életterük megszűnésével, és sok foglalkozás (pl. pákász, csikász, mely halászmesterségek voltak) vált lehetetlenné. Akkoriban egész Nyugat-Európában a természetesen kanyargó folyókat szinte kivétel nélkül csatornákká alakították.

Széchenyi István és Vásárhelyi Pál szerepe

A folyószabályozási munkálatok 1834-ben kezdődtek a Tisza-felmérésével, de már ezt megelőzően Széchenyi István 1833. augusztus 31- szeptember 3. között kipróbálta az I. Ferenc gőzhajóval a Tisza alsó szakaszának hajózhatóságát.

Vásárhelyi Pál azt javasolta, hogy először magát a Tiszát kell szabályozni, árterületeinek mentesítését meg kell oldani. A Tisza-völgy szabályozásáról tervek készültek már az 1840-es évek elején, de Vásárhelyi felhívta a figyelmet arra, hogy csak egységes tervvel lehet tartós, hosszú távú hatást elérni. Javasolta, hogy a szabályozást a Tisza mellékfolyóira is terjesszék ki. Ezt erősítették meg az 1844-45-ös árvíz hatására bekövetkező károk is. Széchenyi kinevezése a Közlekedési Bizottmány elnöki tisztségére jól alkalmat kínált a Vásárhelyi tervei alapján végrehajtandó Tisza-szabályozás megszervezésére. Az elképzelés a Tisza egész hosszára vonatkozott, részletesen s a gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. A csekély esésű, ún. középszakasz-jellegű folyó természetének megfelelően legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani, az óriási kanyarok átvágásával. E változtatás következtében az árvizek levonulása gyorsabbá válhatna, ami előfeltétele az eredményes ármentesítésnek. Százegy átvágást javasoltak, ami a Tisza hosszát egyharmadával csökkentette volna, ugyanakkor az árhullámok hevesebbé váltak ennek hatására. Ez utóbbi hatás miatt Vásárhelyi szerint a töltések megépítése kiemelt feladat. A töltések előtt előteret kívánt biztosítani, ide erdősávok telepítését javasolta azért, hogy a gátakat a hullámveréstől megóvja.

1846. augusztus 27-én reggel Széchenyi tette meg az első kapavágást, a Tiszadob-Szederkény közötti átvágás munkálatai jelentették a rendszeres Tisza-szabályozás kezdetét.

Vásárhelyi Pál

Széchenyi István