Két város távolságának lemérése
A törökök által Isztambulnak nevezett város régi nevén Konstantinápoly az Oszmán-Török Birodalom fővárosa volt több száz éven keresztül. A török szultán óriási haderejével fél Európát rettegésben tartotta. Magyarország egy részét, Budát is beleértve, 150 évre el is foglalta.
Kíváncsi vagy milyen messze van fővárosunktól Isztambul? Hány kilométert vonultak a szultán seregei, amíg elérték Budát?
Mérd le a térképen a vonalas mérték segítségével, mekkora a távolság Budapest és Isztambul között! Isztambult hazánktól délkeleti irányban találod a Fekete-tenger délnyugati csücskében.
Beosztásokkal tagolt szakasz. Segítségével két hely távolságát számítgatás nélkül leolvashatjuk.
A világ dolgait nem tudjuk önmagukban megítélni, csak valami máshoz képest.
Az idő és a távolság
Nem csak az irány lehet viszonylagos, hanem a távolság is. A távolság legyőzése a rendelkezésre álló közlekedési eszköztől és időtől is függ. A közel és távol fogalmak csak valamihez viszonyítva kapnak jelentést. A Győr és Budapest távolság például biciklivel távolinak, repülővel közelinek mondható. Az iskolapadban ülve a padunkon lévő könyv közeli, a tábla távoli. A tábla viszont közeli az iskola bejáratához képest.
A dolgok helyzetének viszonylagossága
Valaminek az iránya, helyzete mindig attól függ, mihez viszonyítjuk. Legtöbbször magunkhoz viszonyítva tájékozódunk. Ha helyzetem változik, a körülöttem levő személyek, tárgyak iránya is változik.