A hulladékok lerakására alkalmas hely kiválasztását annak gondos geológiai, hidrológiai és éghajlati megválasztása előzi meg. A 2004-ben hatályos törvények szerint ezen lerakó a lakott helytől min. 1 km-re helyezkedhet el. A lerakott szemetet földdel naponta letakarják, időnként fertőtlenítik, majd a terepet a feltöltés után füvesítik, fásítják, rendezik. A feltöltés alkalmazása esetén szigorú közegészségügyi rendszabályokat kell érvényesíteni. A levegő, a talaj és a talajvíz szennyeződésére számítani kell. Különösen ellenőrizni kell a bomlástermékeknek az ivóvízre gyakorolt hatását.
A rosszul megépített, nem alkalmas területen kialakított, és/vagy nem szakszerűen üzemeltetett lerakók potenciális szennyező- és fertőzőforrások. Sajnos nagyon sok régi lerakónk még ennek a kategóriának felel meg. Ezeknél a telepeknél a következő környezeti hatásokkal kell számolni:
- A kórokozók, a mérgező- és szennyezőanyagok a talajvízbe szivároghatnak, ezzel hosszú időre tönkretehetik a környék vízellátását.
- A takarás nélküli rothadó hulladékban elszaporodhatnak a rovarok és a rágcsálók, melyek kórokozók terjesztői lehetnek. E élőlények előbb utóbb eljutnak a közeli lakott településekre is jelentős járványokat okozva, mint azt már a középkori olvasmányainkból ismerjük.
- A takarás nélküli szeméttelepekről a szél messzire szállíthatja a könnyebb szemetet és a keletkező bűzt. Ez nemcsak esztétikailag okoz problémát, hanem a szemétdarabokon sokkal nagyobb területet érnek el a betegséget hordozó élőlények.
Az ilyen rendezetlen lerakás költségei általában jóval alacsonyabbak, mert egy természetes mélyedés, pl. felhagyott bánya is szolgálhat lerakóként. Azonban az olcsó előbb-utóbb drágább lesz, mikor a szennyezett talajt és vizeket kell majd megtisztítani.
A hulladék elégetésével gyakorlatilag a talajba történő lerakás helyett a légkörben történő szétterítését választjuk. Ennek a módszernek nagy előnye – emiatt is terjed rohamosan –, hogy a lerakásra szoruló hulladék mennyiségét töredékére csökkenti, mialatt jelentős mennyiségű energiát termel. Ezzel lényegesen lecsökkenti a hulladék lerakása okozta környezetkárosító hatásokat és sokszor gazdaságossá teszi a hulladékkezelést.
Az eljárás hátránya a jelentős mértékű légszennyezés, ami nagy mértékben függ az égetőmű korszerűségétől. A legmodernebb „füstmentes” szemétégető erőművekben az egységnyi energiára vetített szennyezőanyag kibocsátás már megközelíti a kifejezetten energetikai célú erőművekét, de a régebbi égetőművekben még rendkívül magas légszennyezés tapasztalható.
A hulladékégető művekből távozó fő légszennyezők a következőek:
- kén-dioxid és kén-trioxid
- szén-dioxid és szén-monoxid
- nitrogén-oxidok
- szilárd anyag (pl. korom)
- kloridok
- fluoridok
- nehézfémek
- arzén
- szaghatás
Kapcsolódó animáció