Az apoláris szénhidrogének molekulái között csak diszperziós kölcsönhatások alakulhatnak ki, ezért alacsony az olvadás- és forráspontjuk. Az éterek molekulájában lévő oxigénatomot két oldalról veszik közre az apoláris szénhidrogéncsoportok, így a molekulák között a szénhidrogénekhez hasonlóan igen gyenge kölcsönhatás alakulhat ki. Ez az oka, hogy a n-bután és az etil-metil-éter forráspontja közel van egymáshoz.

Az oxocsoport erősen polározott. A dipólus-dipólus kölcsönhatás miatt az oxovegyületekforráspontja nagyobb, mint a hasonló moláris tömegű étereké. Közülük a láncvégi oxocsoportot hordozó aldehidek forráspontja valamivel alacsonyabb. Az észterek az oxovegyületeknél kisebb forráspontúak, mivel funkciós csoportjuk kevésbé polározott.

Az alkoholokmolekulái között erős hidrogénkötésekalakulhatnak ki (a diszperziós és dipólus-dipólus kölcsönhatások mellett), ezzel magyarázható magas forráspontjuk. A karbonsavakfunkciós csoportjai között kialakuló két hidrogénkötés dimerizációra ad lehetőséget, ezért jóval magasabb a propánsav forráspontja a butanolénál. A dimerizációval van összhangban az is, hogy az ecetsav forráspontja hasonló az n-oktánéhoz, amelynek moláris tömege 114 g/mol, tehát csupán 6 g/mollal kisebb az ecetsav-dimerekénél.

A kétértékű alkoholok a hidrogénkötések révén többmolekulás asszociátumokat hoznak létre, ez magyarázza igen magas forráspontjukat. Ugyanez az oka, hogy például a 90 g/mol moláris tömegű, kétértékű oxálsav közönséges körülmények között szilárd halmazállapotú, míg a 92 g/mol moláris tömegű, apoláris molekulákból álló toluol folyadék.

Egy adott homológ sorban egymást követő vegyületek forráspontja a moláris tömeg növekedésével nő. A növekedés mértéke azonban egyre csökken, többek között azért, mert az apoláris szénhidrogénlánc növekedésével a poláris vagy hidrogénkötésre alkalmas funkciós csoport forráspontnövelő hatása háttérbe szorul. A nagy molekulák esetében a közel azonos moláris tömegű alkánok, éterek, alkoholok, karbonsavak olvadás- és forráspontja egyre közelebb áll egymáshoz.

A vízoldékonyság vizsgálatánál figyelembe kell vennünk azt is, hogy az oxigéntartalmú funkciós csoportok bármelyike alkalmas - legalább is protonakceptorként - hidrogénkötés kialakítására a vízmolekulákkal. Ezért a kisebb moláris tömegű éterekről és észterekről sem állíthatjuk, hogy vízben egyáltalán nem oldódnak: a dietil-éter, illetve az ugyancsak közismert etil-acetát vízoldékonysága - a viszonylag kis moláris tömege ellenére - azonban igen csekély. Az oxovegyületek közül is csupán a szimmetrikus szerkezetű aceton elegyedik korlátlanul vízzel, a többi oxovegyület korlátozottan, illetve rosszul oldódik. A kisebb molekulájú alkoholok és karbonsavak a vízzel korlátlanul elegyednek, mivel könnyen beilleszkednek a víz hidrogénkötés-rendszerébe. Ezekben a homológ sorokban azonban az apoláris szénlánc növekedésével az oldhatóság igen jelentős mértékben csökken. Az apoláris aromás gyűrűt tartalmazó, oxigéntartalmú vegyületek általában szintén gyengén oldódnak vízben.

A nagy molekulájúoxigéntartalmú szerves vegyületek vízben gyakorlatilag nem oldódnak. Ezeknél a hosszú apoláris lánc elnyomja a poláris jellegű funkciós csoport hatását. A sok funkciós csoportot tartalmazó, nagy molekulák könnyebben létesítenek kapcsolatot a vízzel, de méretük miatt kolloid rendszer képződik. Az apoláris oldószerekben való oldhatóság általában a vízoldékonysággal ellentétes irányban változik. A glikol, az oxálsav, illetve a glükóz benzinben gyakorlatilag oldhatatlan. Különleges kivételt képez az univerzális oldószerként ismert aceton, amely apoláris és dipólusos molekulájú anyagokat egyaránt kitűnően old.