A halogénezett szénhidrogénekben a halogéntartalom csökkenti a vegyület éghetőségét. A nagyobb halogéntartalmú vegyületek éghetetlenek (legfeljebb hőmérséklet hatására elemeikre bomlanak, mint például a jodoform), a kisebb halogéntartalmúak tökéletes égése során víz és szén-dioxid mellett hidrogén-halogenid vagy elemi halogén szabadul fel. Egyes halogénezett szénhidrogéneket tűzoltószerként használnak, illetve használtak.

A halogénatom okozta polaritás jelentősen nem befolyásolja a vegyület fizikai sajátságait. A kémiai sajátságok túlnyomó többsége viszont a poláris kötésekkel van kapcsolatban.

A halogénezett szénhidrogének jellemző reakciója a szubsztitúció. A halogénatom minőségétől és annak helyzetétől függően lúgokkal (hidroxidionnal) vagy vízzel reakcióba lépve alkohollá alakulhatnak.

Ha a halogénezett szénhidrogéneket NaOH jelenlétében erősen hevítjük, akkor szubsztitúció helyett hidrogén-halogenid lép ki a molekulából, és a szénatomok között pi-kötés jön létre.

A folyamat az addícióval ellentétes, neve elimináció. A keletkező hidrogénhalogenidet a lúg megköti.

Eliminációnak nevezzük azt a folyamatot, amely során egy vegyület kisebb molekula kilépése közben alakul új vegyületté.

A hidrogénatom mindig a halogént hordozóval szomszédos szénatomról szakad le. Ha több lehetőség is van, akkor elsősorban a magasabb rendűről.

A Zajcev-szabály kimondja, hogy elimináció során a hidrogénatom lehetőség szerint mindig arról a szénatomról szakad le, amelyen eleve kevesebb hidrogénatom volt.