Természetföldrajz | Sulinet Tudásbázis

Tananyag választó:

A térítői öv

Az északi és déli szélesség 20. és 30. foka között, a Rák- és a Baktérítő vidékén, a szárazföldek belsejében, évi egy-két hónap kivételével a passzát szélrendszer leszálló ága uralkodik.
A forró, száraz nappalokat derült, hideg éjszakák váltják föl, az erős kisugárzás miatt fagyhat is. A napi hőingadozás nagy (25-30 °C). Itt mérték Földünkön a legmagasabb hőmérsé kletet (+ 57,8 °C, San Luis, Mexikó; El Azizia, Szahara).
A hőingadozás okozta aprózódás a hegyek lábát durva szikla- (hammada-) és éles kavics- (szerrir-) sivatagokkal takarja be. A fő felszínformáló erő a szél. Pusztítási területét széltépte tanúhegyek, szélvájta medencék, szélmarta sziklatornyok jelzik. A finom törmeléket tovaszállítva, majd lerakva vándorbuckákból és vándordűnékből álló homoksivatagokat (erg) épít.
A csapadék a Nap legmagasabb delelését követően rövid, heves záporok alakjában hull le; évi mennyisége a félsivatagokban 200-300 mm, a sivatagokban 100-200 mm, sőt esőtlen évek is előfordulnak. A szárazságot néhol hideg tengeráramlások (Atacama–, Namib-sivatag) vagy a tengertől elzáró hegységek is fokozzák (Mojave–, Gila-sivatag, Kalahári). A levegő páratartalma egész évben alacsony. Az időszakos folyók (vádi, aszó, creek) ágyát durva törmelék, az időszakos tavak medrét sós agyag tölti meg. A csapadékot némileg pótolja az erős éjszakai harmatképződés. A harmat a kőzetek vas- és mangánvegyületeit föloldja; ezek a gyors reggeli párolgás miatt a sziklákon kicsapódva barnásvörös sivatagi mázként maradnak vissza.
A nagy szárazság miatt a térítőkörök környékén összefüggő növénytakaró nem alakulhatott ki. A félsivatagok növényei a párolgás ellen különböző módon védekeznek. Az évelő bozótok apró leveleiket hamar lehullatják, levelek helyett tüskéket, töviseket, pikkelyeket viselnek; mélyreható gyökérzetük, vízraktározó száruk vagy gyökerük van (pozsgásság). A lágyszárú egyévesek tenyészideje nagyon rövid.
A kurta nyári záporok után néhány napra kizöldül és virágba borul a félsivatag; a magok azonban hamar megérnek és a színes virágú növények napok alatt zörgő, gubancos kórókká aszalódnak.
Csapadék és összefüggő növényzet híján a térítői félsivatagokban és sivatagokban csak fejletlen szerkezetű sivatagi váztalajok képződnek. A fölaprózott kőzetek nem mállanak, a szervesanyag utánpótlás lassú, sőt az év döntő részében szünetel. A és B szint nem jöhet létre. Az időszakos vizek mellékét szikeseinkre emlékeztető sós, agyagos talajok borítják.

Oázis

Az elsivatagosodás

Minden évben hatmillió hektár termékeny terület válik sivataggá. Három évtized alatt ez egy Szaúd-Arábia nagyságú terület elsivatagosodásához vezet.
A száraz vagy időszakosan száraz területeken a csapadékhiány hatását a túlzott legeltetés, az erdőirtás és a helytelen földművelési módszerek is súlyosbítják.
A népesség rohamos gyarapodása maga után vonja az állatállomány gyors növekedését és a növényzet megújulóképességét meghaladó túlzott legeltetést vált ki. Ehhez gyakran a földművelésre alkalmas területek meghódítása érdekében folytatott erdőirtás és túlzott tűzifa-kitermelés járul.
A helyzet Észak-Amerika füves pusztaságain (préri), Közép-Ázsia sztyeppéin és Afrikában a Száhel-övezetben a legsúlyosabb. A Száhel-övezet, amely a Föld legnagyobb éhségövezete is egyben, a Szahara és a füves szavanna határán fekszik. Az itt élő nagyszámú népesség zöme nomád állattartást folytat. Az intenzív legeltetés következtében a Szahara évi 60 ezer km²-t (nagyjából kétharmad magyarországnyi terület) terjeszkedik a szavanna rovására. Minden esztendőben tízezrek halnak éhen.
A Föld második legnépesebb országában, Indiában furcsa módon az öntözés okozott nagymértékű elsivatagosodást. A rossz lefolyási viszonyok következtében ugyanis megemelkedett a talajvíz szintje, majd az erős párolgás következtében kicsapódtak a vízben oldott sók (a talaj sóssá válása, szikesedés következett be). 7 millió hektár (a megművelt terület 13%-a) megművelésével kellett felhagyni, ami súlyos élelmezési problémákat okoz az amúgy is élelmiszer-behozatalra szoruló országban.
A vízforrásokkal való gazdálkodás szabályait megszegő öntözés szintén elsivatagosodást eredményezhet. Ez történt Üzbegisztánban (Közép-Ázsia) is, ahol az Amu-darja és a Szir-darja folyók vizét túlzott mértékben használják a gyapot öntözéséhez. A folyamat következtében az Aral-tó lassan teljesen kiszárad, pedig egykor a Föld negyedik legnagyobb tava volt.
A szárazzá vált és a növénytakarótól megfosztott területeken már szabadon garázdálkodhat a szél, ami a továbbiakban nagymértékben elősegíti a szomszédos vidékek elsivatagosodását.
Napjainkban mintegy 20 millió km²-t és kb. fél milliárd embert érint az elsivatagosodás problémája, ráadásul ott a legveszélyesebb a helyzet, ahol a népesség növekedése a legnagyobb. Ésszerű vízgazdálkodással és legeltetéssel, a tűzifagyűjtés mérséklésével és helyette napenergia felhasználásával, az erdők újratelepítésével a jövőben talán megállíthatjuk, de legalábbis mérsékelhetjük bolygónk kietlen pusztasággá válását.

Sivatagi dűnék