A barna erdőtalajok zónájában, meszes alapkőzeten képződött, fekete színű intrazonális talaj, melynek kémhatása semleges vagy enyhén savanyú.

A légkör viszonylag rövididő alatt végbemenő (néhány óra, nap) fizikai állapotának és állapotváltozásainak összessége.

A talaj felülről második szintje, melyet altalajnak vagy felhalmozódási szintnek is neveznek. Ebben a rétegben halmozódnak fel az A szintből a csapadékvíz által kimosott és kioldott vas, alumínium, agyag és szerves vegyületek.

Az agyagosodás során felgyorsul a kőzetek elsődleges szilikát ásványainak átalakulása és bomlása, és másodlagos ásványok képződnek, melyek nagy része mérete alapján az agyag frakcióba tartozik. Az agyagosodás a talajképződés egyik fontos folyamata.

A talaj legfelső, szerves anyagban leggazdagabb és legnagyobb biológiai aktivitást mutató része.

Az előidő alapvetően meleg éghajlatát négy nagy lehűlési időszak szakította meg. Ekkor ment végbe a földtörténet legnagyobb mértékű lehűlése is.

Olyan sekély termőrétegű, nagy só, illetve nátrium tartalmú, erősen kötött, kedvezőtlen víz-, hő-, levegő-, és tápanyag gazdálkodású talaj, amely adszorpciós komplexusában a nátriumionok meghaladják az S-érték 5%-át.

A talajban élő, a talaj képződésében nagyon fontos szerepet betöltő (talajrészecskék összekeverése, talajlazítás, szerves anyag lebontás) élő szervezetek összessége.

Száraz, sivatagi félsivatagi éghajlaton kialakuló talajtípusok általános megnevezése.

Az Egyenlítő két oldalán az északi és déli szélesség 30. foka között helyezkedik el. A forró övezet évi középhőmérséklete mindenhol meghaladja a 20 oC-ot. A csapadékeloszlást a passzát szelek leszálló, illetve felemelkedő ágai határozzák meg. A csapadékeloszlás alapján három övet különböztetünk meg a forró övezeten belül: 1. egyenlítői öv, 2. átmeneti öv, 3. térítői öv.

Olyan éghajlati övek, amelyek teljesen sík felületű, homogén égitesten alakulnának ki, kizárólag a napsugarak beesési szöge alapján.

Összefoglalóan így nevezik a nagy humusz tartalmú talajokat. Ha nincs pontosabban meghatározva, akkor a valódi mérsékelt öv kontinentális éghajlatú területeinek fekete mezőségi talaját (csernozjom) értjük alatta. Fekete színét az elbomló növényi maradványokból (elsősorban fű) képződő komplex szerves anyag együttes adja, melyet a kis mennyiségű csapadék nem képes a talaj mélyebb rétegeibe szállítani (kilúgozni). Az egyik legtermékenyebb talaj típus.

A föld legkisebb alkotóeleme.

Az éghajlat, a természetes növényzet, az állatvilág, a talaj, a felszínformáló erők övezetes megjelenésének összessége.

Az orosz „fekete föld” kifejezésből származó elnevezés, melyet a talajtani szakirodalom széles körben használ a kontinentális klímájú területeken előforduló humuszban gazdag, mezőségi talaj neveként.

Erdővel fedett, vagy erdőtelepítésre felhasznált talaj. Sokféle fajtája van. A valódi mérsékelt övben a kontinensek nyugati részének jellemző talajtípusai ezek. Közös jellemzőjük, hogy az oldható anyagok kimosódása a felső talajszintekből számottevő, ezért humusztartalmuk is közepes. Az erdőtalaj felső, humuszos talajszintjében a szerkezet általában morzsás.

Az a talajtípus, mely az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre jutó szerves anyag, valamint az ezt elbontó, főként gombás mikroflóra hatására jönnek létre. Bár több változata létezik, általánosan jellemző folyamatai a kilúgozódás, agyagosodás, elsavanyodás és a szintekre tagolódás. A lombhullató erdők zonális talajtípusa.

Növényi és állati eredetű bomlástermékekből képződő specifikus talaj alkotó. Olyan természetes szervesanyag-csoport, amely többféle nagy molekulájú, többnyire csak a talajban előforduló vegyületet tartalmaz. A humusz molekulák tárolják a tápanyagokat, és mikrobiológiai vagy biokémiai hatásra felszabadítják. A humusz fontos szerepet játszik a talaj hőgazdálkodásának, kötöttségének, szerkezetének, vízgazdálkodásának szabályozásában is, és a növények a nitrogént teljes egészében, a foszfort jelentős részben a humusz anyagokból veszik fel.

A forró és a hideg övezetek között kialakuló, legnagyobb kierjedésű éghajlati övezet, ahol az évi középhőmérséklet 0 oC és 20 oC között mozog, az egész övezetre a nyugati szelek uralma jellemző. A mérsékelt övezeten belül három öv különíthető el: 1. meleg mérsékelt öv, 2. valódi mérsékelt öv, 3. hideg mérsékelt öv.

Felülről a harmadik talajszint, nevezik alapkőzetnek is. A talajképződés kiinduló kőzeteinek kisebb-nagyobb mértékben elmállott darabjait tartalmazza. Humuszmentes talajképző réteg.

Az Egyenlítő két oldalán az északi és déli szélesség 30. foka között helyezkedik el. A forró övezet évi középhőmérséklete mindenhol meghaladja a 20 oC-ot. A csapadékeloszlást a passzát szelek leszálló, illetve felemelkedő ágai határozzák meg. A csapadékeloszlás alapján három övet különböztetünk meg a forró övezeten belül: 1. egyenlítői öv, 2. átmeneti öv, 3. térítői öv.

A Szaharát délen szegélyező a sivatagot és a szavannát elválasztó gyér füvű erősen elsivatagosodó terület. A Száhel-övezet elsivatagosodását a túllegeltetés és az ingadozó csapadékmennyiség idézi elő. Az elsivatogosádás miatt a terület mezőgazdasági termelésre alkalmatlan lesz, ami egyre nagyobb problémát jelent térség folyamatosan növekvő országai számára (Szudán, Csád, Szomália).

Levelüket egész évben megtartó fafajokból álló növénytársulás, melynek éghajlatonként megtalálható típusai a trópusi esőerdők, a szubtrópusi babérlombú erdők, a mediterrán keménylombú erdők és a mérsékelt, illetve hideg éghajlaton a tűlevelű erdők.

Szemiarid terület. Száraz éghajlatú terület, ahol a lehullott csapadék mennyisége 200-400 mm.

Olyan erdő, amelynek fái az év során egy bizonyos időre lehullajtják leveleiket, majd újakat hoznak.

Elnevezései: sztyepp (Eurázsia), préri (Észak-Amerika), pampa (Dél-Amerika). A mérsékelt éghajlati öv száraz (kevesebb mint évi 500 mm csapadék) területein kialakult, nagy kiterjedésű növényzeti típus.

Ezen kontinentális éghajlatba tartozik Magyarország. Négy évszak van . Éves csapadékmennyisége 500-800 mm között van és a természetes növénytakarója a lombhullató erdő.

A mérsékelt öv éghajlati területe, amelyet hideg száraz tél, és forró száraz nyár jellemez.

Legjobban Európára jellmező az óceáni éghajlat, ami a mérsékelt éghajlat legenyhébb formája. A kontinensek nyugati oldalán fordul még elő, ahol észak-déli irányba húzódik.

A kontinensek belsejében való elhelyezkedésnek, a tengertől való nagy távolságnak és a domborzatnak a következményeképp létrejött rendkívül száraz (csapadék: 200 mm/év), igen nagy (40 °C-ot is meghaladó) évi hőmérséklet-ingadozású (-30 °C - +28 °C) éghajlattípus. Jellemző területei: Turáni-alföld, Belső-Mongólia, Sierra Nevada keleti oldala.

A mérsékelt öv csak az északi félgömbön kialakult területe. Jellemzője a hosszú hideg tél, és rövid meleg csapadékos nyár. A hideg mérsékelt övben mérték az északi félgömbön a leghidegebbet -78 oC fokot és a legnagyobb mértékű abszolút hőingást: 113 oC fokot. A hideg mérsékelt öv természetes növénytakarója a tajga.

A meleg mérsékelt öv éghajlati területe, a szárazföldek keleti oldalán, az évszakos irányváltású szubtrópusi monszun szelek alakítják ki. A nyár esős, meleg, a tél száraz, hűvös. A csapadék évi mennyisége 1000-1500 mm, az évi középhőmérséklet 10-20 oC. Jellemző növényzete a babérlombú erdő, amelynek talaj a vörös és sárgaföld.

A kontinentális éghajlat egyik fajtája (másik: nedves kontinentális éghajlat), ahol négy évszak van. Kevés csapadék jellemzi és a természetes növénytakarója a lombhullató erdő.

A hegyvidékeken a magassággal a hőmérséklet is változik így az éghajlati övezetességhez hasonlóan különböző növényzeti övezetek alakultak ki.

Alacsonyra növő (maximum 50-60 cm) fásszárú növény.

Az Alpok szóból eredő melléknév, mely konkrétan az Alpokra vagy tágabb értelemben magashegységre jellemző tulajdonságra utal (pl. alpin klíma, alpin növényzet).

A hideg éghajlati öv sarkköri éghajlati területének jellegzetes növénytársulása.