A Föld legnagyobb óceánját, a Csendes-óceánt keletről és nyugatról is mélytengeri árkok határolják. A mélytengeri árkok térségében egymással szemben mozgó kőzetlemezek ütköznek össze. Az ütközés következtében az egyik kőzetlemez a másik alá tolódik, s egyre mélyebben kerül a lágyköpenybe. Az itt uralkodó magas hőmérséklet miatt az alátolódó kőzetlemez anyaga olvadásnak indul, majd a kőzetlemez egy idő után teljesen megsemmisül. Ezt a folyamatot nevezzük alátolódásnak vagy alábukásnak, idegen szóval szubdukciónak. Az alátolódás folyamán a felül maradó és az alábukó kőzetlemez között mély térségek alkulnak ki, ezek a mélytengeri árkok. Mivel az óceáni litoszféra sűrűsége nagyobb, mint a szárazföldi litoszféráé, az előbbi bukik alá. A Csendes-óceán aljzata így fokozatosan megsemmisül. Délkeleti medencéje, amelyet a Nazca-kőzetlemez hordoz, Dél-Amerika alá nyomul. Nyugati medencéje északon az Eurázsiai-kőzetlemez és a Fülöp-kőzetlemez, délen az Indo-ausztráliai-kőzetlemez alatt emésztődik fel. Ráadásul az Atlanti-hátság működése miatt mindkét oldalról „rátolódnak” a kontinensek. A Csendes-óceán területe ezért sok térségben szűkül.
A mélytengeri árkok tehát az egymáshoz közeledő, ütköző és egymás alá- illetve fölé tolódó lemezszegélyek területei. Ha szárazföldi kőzetlemez ütközik óceáni kőzetlemezzel, minden esetben az óceáni kőzetlemez tolódik alá, aminek nagyobb sűrűsége az oka. Az alátolódó lemez a hőmérséklet növekedése miatt kb. 80 km-es mélységben olvadásnak indul, 700 kilométer mélyen pedig megsemmisül. Így magyarázható az óceáni hátságoknál felnyomuló és megszilárduló „többletanyag” sorsa.

Nazca lemez