Tananyag választó:
A latin-amerikai térség és az adóparadicsomok
Jegyzet szerkesztése:
Latin-Amerika gazdaságtörténete
Eszköztár:

Bevezető

Latin-Amerika az USA-tól délre fekvő, általában újlatin nyelveket (spanyol, portugál, francia) beszélő országok gyűjtőneve Közép- és Dél-Amerikában. Az elnevezést megkülönböztetésül használják Angolszász-Amerikával (USA, Kanada) szemben.
A 15. század végén jelentek meg a térségben a spanyol és portugál gyarmatosítók, akik évszázadokra meghatározták a kontinens fejlődésének útját. A 19. századi függetlenségi háborúk során a nagyobb országoknak sikerült az elszakadás (pl. Brazília, Bolívia), azonban néhány kisebb állam csak a 20. században vívta ki függetlenségét. A 20. században gyakoriak voltak a forradalmak és a katonai diktatúrák, az 1980-as évektől azonban a kontinens egyre inkább demokratizálódott.

Latin-Amerika gazdasága az 1980-as évekig

A gyarmati függés alól felszabadult országok a 20. század során „keresték helyüket”. A nemzetgazdaság megteremtése rendkívüli nehézségekkel járt, hiszen a gyarmati sors évszázadokra meghatározta az egyes országok gazdasági és társadalmi fejlődését. A lakosság zöme mezőgazdaságból élt, de a rendelkezésre álló olcsó munkaerő nem ösztönözte a technikai fejlődést. A latifundiumok árnyékában a kisparaszti gazdaságok számára nincs boldogulás.
Az ipar fejlődése a második világháború után indult meg, elsősorban fő fogyasztási cikkek előállításával, hogy csökkentsék a behozatalt.

Az 1980-as évek hitelválságai Latin-Amerikában

A szakirodalom Latin-Amerika esetében a ’80-as éveket az „elvesztegetett évtized”-nek nevezi. A ’80-as években a szénhidrogének árának visszaesése (a ’70-es évek olajárrobbanásai után) érzékenyen érintette a latin-amerikai országokat, amelyek éppen elindultak a gazdaság modernizálása felé. S ehhez hatalmas hiteleket vettek fel. Legnagyobb országai, Brazília, Mexikó és Argentína is adósságcsapdába kerültek. A felvett hitelek kamatainak fizetése óriási pénzeket emészt fel. A kialakult helyzet megoldására született 1989-ben a „washingtoni konszenzus”, melynek irányelvei (pl. privatizáció, költségvetési fegyelem stb.) a gazdaság liberalizálását célozták meg. Ezeket a folyamatokat segítette a szocialista tömb felbomlása, a hidegháború vége.

Az 1990-es évek és a gazdasági fellendülés

A ’90-es évektől kezdve a régió országai átlagosan 3,5 %-os növekedést értek el, amivel Ázsia után a világ legdinamikusabban fejlődő térségévé léptek elő. A fejlődés köszönhető a nyersanyagok világpiaci áremelkedésének, s ezek nagyarányú exportja jelenti a bevételek növekedését.
A régió legfontosabb kereskedelmi partnerei az Európai Unió és az USA. A kontinensen belüli kereskedelem viszonylag csekély - mint a legtöbb fejlődő ország esetében - hiszen korlátozottak az iparfejlesztés lehetőségei, ezért ezekből a technológiákból importra szorulnak. A hasonló adottságokkal rendelkező országok a hasonló termékskála miatt egymással nem tudnak kereskedni. A külföldi befektetők miatt fontos feladat az infláció mértékének csökkentése.
A térség fejlődését segítik a különböző társulások, integrációk, azonban bonyolítja a helyzetet, hogy egy-egy ország több integrációnak is a tagja.
UNASUR (Dél-Amerikai Nemzetek Uniója) - melyet 2008-ban alapítottak - integrálja az Andoki Közösség államait (Bolíviát, Ecuadort, Kolumbiát és Perut), a Mercosur tagállamait (Argentínát, Paraguayt, Uruguayt és Venezuelát) valamint Chilét, Guyanát és Surinamét (utóbbi kettő tagja a CARICOM-nak is - Karib-tengeri Közösség). Legfontosabb célja a közös piac, a Dél Bankja illetve egy védelmi együttműködés kialakítása. A csatlakozott országok polgárai egymás területén személyi igazolvánnyal maximum 90 napig szabadon tartózkodhatnak. Az szervezet központja Quitoban (Ecuador) van, a Dél Bankjának Venezuela ad majd otthont. A szervezet 2010. november végén tartotta negyedik rendes csúcstalálkozóját Guyanában. A résztvevők megerősítették abbéli szándékukat, hogy az USA ellensúlya kívánnak lenni, és elfogadtak egy záradékot is, amely szankcionálja az esetleges puccskísérleteket.