Szórványtelepülések
Földünkön sokfelé jellemző a magános településtípus. Sokféle szerepkörrel rendelkeznek. Mérőállomások, erdészházak, halásztanyák, turistaházak, farmok és tanyák. Ezeknél a településeknél maradt meg leginkább a lakó és munkahely egysége.
A legelterjedtebb magányos települések a tanyák. A magyar településhálózat egyik legsajátosabb tartozéka az alföldi tanya, annak ellenére, hogy a klasszikus értelemben használt tanyavilág, jelentősen változott az utóbbi évtizedekben. A tanyák a török hódoltság után, a kiüresedett Alföldön, az újraéledő települések határában jöttek létre. A megélhetést a földművelés és az állattartás biztosította. Az utóbbi ötven évben három nagy szakaszt különíthetünk el.
Az elsőben, 1945-től 1950-ig a birtokviszonyok és az üzemmód változása miatt nagyszámú tanya keletkezett.
Az 50-es évektől a mezőgazdaság átszervezésével megindult a tanyák pusztulása.
Napjainkban a tulajdonviszonyok s az urbanizációs folyamat következményeként ismét lehetőség nyílik a tanyai települési forma revitalizációjára. Infrastrukturális ellátottságban jelentős fejlődésen mentek keresztül.
Az új tanyáknak legalább három csoportját kell megkülönböztetnünk.
Az ún. farmtanyák, - ezeket nevezhetjük farmnak is - az árutermelés céljaira jönnek létre, a tulajdonosa legtöbbször bérmunkásokat is alkalmaz, ő maga nem lakik a tanyán.
A családi gazdálkodásra berendezkedő, újonnan születő tanyák elsősorban, nem árutermelést folytatnak, hanem önellátásra rendezkednek be, és a tulajdonos gazdálkodik.
A harmadik típus a meglevő tanyákon alakul ki. Egy részük minden bizonnyal belátható időn belül a tulajdonos, vagy tanyalakó munkaképtelenné válásával, halálával megszűnik. A másik alcsoportba azok tartoznak, amelyek képesek a megújulásra. Legtöbb pusztai tanyaépületünk, csárdaként, panzióként, illetve múzeumként, is funkcionál, mindemellett megtartották korabeli arculatukat.
Alaprajz szerint is csoportosíthatjuk a tanyákat. Az első csoportba tartoznak a szórt tanyák, ilyenek a magashegységek pásztortanyái a Pireneusokban, az Alpokban, a Kárpátokban, valamint hazánkban a Duna-Tisza közén a Hajdúságban. Elhelyezkedésük a birtok nagyságától függött. A sortanyák az utak, vízfolyások mentén tömörültek. Dániában igen elterjedtek.
A bokortanyák átmenetet képeznek a magányos és csoportos települések között. A Nyírségben gyakoriak. A földszomszédok földjeik szélére építették a lakóházakat, így azok bokrokba csoportosultak többségük faluvá nőtte ki magát.
A farmok szintén a szórványtelepülések közé tartoznak. Gépesített árutermelő mezőgazdálkodást folytatnak. Fejlett infrastruktúrával rendelkeznek. Technikailag felszereltek. Jellemzők Nagy Britanniában, az USA-ban és Ausztráliában
A falu
Az első állandó települések a falvak voltak. Olyan csoportos települések, amelyek lakói növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A történelem folyamán az emberiség nagy része falvakban élt. Napjainkban is a falvakban él a világnépesség jelentős százaléka, de már a lakosság nemcsak mezőgazdasággal foglalkozik. Fokozatosan megjelent az ipar a szolgáltatás a lakosság egy része a közeli városokban vállal munkát. Így fokozatosan szétválhat a lakó és a munkahely funkció, s lassan alvótelepüléssé alakulnak. A hagyományos falusi foglalkozási szerkezet elsősorban a gazdaságilag fejletlen területeken maradt meg. Bizonyos falvak üdülőfaluvá váltak vagy a lakók a falusi turizmussal foglalkoznak. A városi életforma megjelent a falvakban is. Fokozatosan fejlődik az infrastruktúra a közmű hálózat, a közlekedés. Az urbanizációs folyamatok révén sokan költöznek ki a falvakba.
A város
A városok Földünk legzsúfoltabb helyei. A városok formájukat, kiterjedésüket, nagyságukat tekintve nagymértékben különböznek egymástól.
Olyan csoportos településtípus, mely infrastruktúrája révén a földrajzi munkamegosztásban a központi szerepköröket lát el. Oktatási, kulturális, közigazgatási, egészségügyi ellátást nyújt a környező települések lakóinak. A lakosság száma relatíve magas, a népsűrűség nagy. Nagyfokú beépítettség jellemző.
A lakosság foglalkozási szerkezetére jellemző, hogy az iparban és szolgáltatásban dolgozók aránya magas. Az utóbbi években a kvaterner szektor fejlődött a legjobban. Munkalehetőséget biztosít a vonzáskörzetben lakóknak.
A városban élők aránya világviszonylatban egyre nő. Az urbanizáció országonként nagyon eltérő. Az egyik legmagasabb ez az arány az USA-ban. A lakosság több mint 70 %-a városlakó.
A települések hálózata, hierarchiája
A települések osztályozásának lényeges formája a funkciók szerinti tagolás. A települések változatos funkciókkal rendelkeznek. Osztályozásuknak lényeges formája a funkciók szerinti tagolás. Valamennyi település lényeges eleme az alapfunkciók léte, ezek biztosítják a település fennmaradását, ilyen a lakó-, és munkahely.
Az alapfunkciók mellett megtalálhatók még a központi funkciók is melyek nincsenek meg minden településen, ezek az úgynevezett szolgáltatási funkciók. Tehát nemcsak a helyi lakosság szükségleteit elégítik ki, hanem a környék lakosságának is megfelelő szolgáltatást nyújtanak. A települések között igen jelentős különbségek tapasztalhatók egymás közti kapcsolataikban. A horizontális kapcsolatokon kívül a vertikális kapcsolataik nagymértékben befolyásolják a települések hierarchikus rendjét. Létrejöhetnek egy középpontú és több középpontú rendszerek, ahol az alárendeltségi viszonyok jóval bonyolultabbak. A település hierarchiában elkülöníthetünk:
fővárost (egy, de néha több),
regionális központokat, ezek középszintű funkciókat látnak el,
alsó fokú, vagy kis központokat.
Város vagy vidék?
Gyakran vetődik fel a kérdés, hogy a városi vagy a vidéki életnek vannak-e előnyei, illetve hátrányai. Általános a vélekedés, hogy a városokban több a munkalehetőség, a kulturális és gazdasági élet pezseg, ami a legkülönfélébb közösségek kialakulását eredményezi. Ugyanakkor a város túlzsúfolt, sokszor elviselhetetlen az embertömeg és az ebből következő környezetszennyezés. Mindezzel szemben a vidék nyugalmas, tisztább környezetet kínál, ugyanakkor kevés a munkalehetőség és unalmasabb az élet. Jól látható, hogy ezek a sztereotípiák a legfejeltebb országokban ma már nem, vagy csak részben igazak.
A modern társadalmakban a dezurbanizációs folyamat során fokozatosan fellazult, illetve fellazul a város és falu korábbi ellentéte. A dezurbanizációs folyamat révén a falvak népessége nő, gyakran a szomszédos város rovására. A jelenség okai a falusi térségek gyors városiasodásában, a vidéki életmód felértékelődésében, a javuló közlekedési és telekommunikációs feltételekben keresendőek. Az infrastruktúra fejlettsége lehetővé teszi az otthoni munkavégzést is. Azok a falusi térségek, amelyek infrastrukturális fejlettsége egy fejlett városéval vetekszenek, felértékelődnek, mert a vidék kínálta nyugalom, tiszta levegő, és általában az élhető, emberléptékű környezethez a modern kor kommunikációs lehetőségei társulnak. Ilyen adottságokkal rendelkező falvak figyelhetők meg a legfejlettebb európai országokban, mint például Svájc, Ausztria vagy Németország vidéki kistelepüléseiben.
Ugyanakkor létezik a falvakból a városokba történő áramlás is. Mi az oka a falusi népesség elvándorlásának? A gazdaságilag fejlettebb országokban a mezőgazdaság gépesítésével, a termelékenység növekedésével a technika fejlődésével a munkaerőigény csökkent. Így a gazdaság más szektoraiban kerestek munkát az emberek, a fiatalok nem akartak a mezőgazdasággal foglalkozni, inkább a közeli városokban kerestek megélhetést.
A gazdaságilag fejletlenebb országok jelentős részében mind a falusi, mind a városi települések népességszáma növekedett. A növekvő népsűrűség, a művelésre alkalmas területek arányának csökkenése, a birtokok elaprózódása mind hozzájárultak a falusi szegénység kialakulásához. Ez általános Afrika, Ázsia bizonyos térségeiben, ami kiváltotta a nagyvárosok felé történő áramlást, de a magas népességszaporulat miatt vidéken is maradt elég ember.
A városok népességének növekedése miatt komoly problémát jelent a lakásállomány hiánya. A gazdaságilag fejletlenebb országokban a városok peremén egymás után nőnek ki a minden komfortot nélkülöző hajlékok. Ezek a legszegényebb rétegek lakóhelyei, de ide költöznek a vidékről városba települők is. A közművek színvonala alacsony gyakoriak a népegészségügyi problémák.
A nagyvárosokban a különböző társadalmi csoportok területileg is elkülönülnek egymástól. A belső lakóövből való elvándorlás miatt az ingatlanárak csökkentek, s a szegényebb rétegek települtek be. A városrész lelakott, építészetileg leromlott, így társadalmilag leértékelődött. Kialakultak a gettók. Kialakulásukhoz két tényező vezetett: egyrészt az itt élők erős nemzeti kohéziója, a társadalmi kulturális összetartozás, másrészt a helyi lakosság hátrányos társadalmi helyzete, a kirekesztettség.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
