Tananyag választó:
Olaszország földrajza
Jegyzet szerkesztése:
Olaszország éghajlata és mezőgazdasága
Eszköztár:

Bevezető

A nagy észak-déli kiterjedés és a domborzati viszonyok miatt Olaszország területén több éghajlat is megtalálható. Általánosságban elmondható, hogy dél felé haladva erősödnek a mediterrán hatások, ami erőteljesen befolyásolja a mezőgazdasági termelés feltételeit is. Emellett a történelmi háttér, azaz a hagyományos birtokszerkezet is befolyásolta, hogy hol, milyen fejlett a mezőgazdaság. A változatos éghajlaton termelt élelmiszer egy igen sokszínű, és világszerte ismert konyhát alapozott meg.

Olaszország éghajlata

Az Olaszországot északról szegélyező Alpok éghajlatválasztó hegység, amely a mediterrán és kontinentális térségek határvonala. A hegységben a magasságtól függő övezetesség figyelhető meg, a déli lejtőkön enyhe éghajlattal, viszonylag bőséges (1000-2000 mm) és egyenletes eloszlású csapadékkal. A Pó-alföldön kontinentális jellegű, viszonylag sok (800-1000 mm) csapadékkal, amely viszonylag egyenletes eloszlású, nem koncentrálódik az év egyetlen szakaszára. Dél felé haladva egyre erősebbek a mediterrán hatások, ami nyári forróságban és csapadékszegénységben mutatkozik meg. Az éghajéati különbségeket jól mutatja, hogy Dél-Olaszországban a januári középhőmérséklet 8-10 oC, míg például a Pó-alföldön 0 oC körüli.

A mezőgazdasági termelés különbségei

A birtokviszonyok, a domborzati viszonyok és az éghajlat eltérései nagy különbségeket hoztak létre az olasz mezőgazdaságban is. A Pó-alföld egyenletesebb csapadékeloszlása azt eredményezi, hogy a terület nyáron is kap csapadékot, és a környező hegységekből eredő folyók is biztosítanak vizet az öntözéshez. Itt fejlett, belterjes mezőgazdaság működik.
A mediterrán délvidéken a domborzati viszonyok (azaz a hegyek, dombságok), a talajpusztulás, az éghajlat (a nyári szárazság, gyakori aszályok) és a vízhiány is nehezítette a mezőgazdaság fejlődését. A Cassa per il Mezzogiornohoz (1950-es évek) kapcsolódó földreformok következtében kevesebb a nagybirtok, és helyükön megjelentek a kisparaszti gazdaságok, amelyek azonban csak kis jövedelmet biztosítanak a termelőknek.

Mezőgazdasági termények

A Pó-alföld gazdaságai sok élőmunka és korszerű technika alkalmazásával, kihasználva a nedvesebb éghajlatot és az öntözési lehetőségeket, rizst, búzát, kukoricát és cukorrépát termesztenek, és a tejelő szarvasmarha-tenyésztés is jelen van.
Délen az öntözhető földeken citrusféléket, zöldséget, szőlőt termesztenek. A rossz éghajlati adottságok miatt az olajfa és a gabona hozama alacsony. A hegyvidékek a rossz termőtalaj miatt csak juh- és kecskepásztorkodásra alkalmasak. A déli mezőgazdaság számára az is problémát jelent, a termékszerkezete (citrusfélék, kertészeti termékek) nem, vagy csak részben felel meg a piaci igényeknek, emiatt az Olaszországra jutó európai uniós mezőgazdasági támogatások nagyobb része északra, az állattenyésztő és gabonatermesztő területekre jut.

Az olasz konyha

Az olasz konyha rendkívül változatos, és sokféle, a mediterrán éghajlaton megtermelt alapanyagot használ fel. Legismertebb ételei a különféle tészták (például spagetti, makaróni, lasagne, canelloni, tortellini, tagliatelle stb.) és természetesen a pizza. A pizza, amely eredetileg egy lepényféleség volt, története az ókorra nyúlik vissza. A mai pizzát Nápolyban készítették először, a 19. század végén, mégpedig olasz nemzeti színekben: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom) – ezt ismerjük ma Margherita néven.
Emellett a „tenger gyümölcsei”, azaz a halak, rákok, kagylók is említést érdemelnek. A főzéshez többnyire vajat és olivaolajat használnak, amelyek egészségesebbek, mint a napraforgóolaj vagy az állati zsiradék.
Olasz konyhában sokféle fűszert használnak, a legismertebbek a bazsalikom, az ánizs, a kapribogyó, a tárkony, a menta, az oregánó, a rozmaring, a kakukkfű, a zsálya és a sáfrány.