Tananyag választó:
A Dunántúli-középhegység
Jegyzet szerkesztése:
A Dunántúli-középhegység természeti adottságai
Eszköztár:

A Dunántúli-középhegység geológiai múltja, felszínfejlődése, ásványkincsei, tájai

A Dunántúli-középhegység délnyugat-északkeleti csapású, 200 km hosszú, az egyetlen csak Magyarországon elhelyezkedő nagytáj. Sakktáblaszerűen feltöredezett, töréses gyűrt, illetve táblás hegységek jellemzik: árkokkal, széles medencékkel, kopott rögökkel, fennsíkokkal. Nagy része középidei Tethys-üledékből (mészkőből és dolomitból) áll. A Velencei-hegység variszkuszi gránit anyagú (itt láthatjuk az „élükre állított” ingóköveket); a Visegrádi-hegység az Északi-középhegységhez tartozó vulkanikus tag.
A Keszthelyi-hegység fő kőzetanyaga a mészkő és a dolomit. A Tapolcai-medence bazaltsapkás tanúhegyekkel a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tátika, a Hegyestű, a szigligeti Várhegy. Kelet felé haladva a Bakony következik, mészkőből és dolomitból áll. A Balaton-felvidéken a felszínre kerül az óidei, permi vöröshomokkő, a Tihanyi-félszigeten a bazalttufa. A Bakonyt a Vértestől a Móri-árok választja el. A Tatai-Bicskei-árok után a Dunazug-hegység következik a sorban, részei: a Gerecse (vörös mészkő), a Pilis (mészkő, dolomit, agyag) és a Budai-hegység (mészkő, dolomit, agyag, homokkő).
A dorogi, a tatabányai és az oroszlányi barnaszénbányákban – a korábbiakhoz képest – csökkentett mennyiségű kitermelés zajlik. A Bakonyban, Úrkút környékén mangánércet termelnek ki.

A Dunántúli-középhegység éghajlata

A nedves és a száraz kontinentális éghajlat találkozásánál helyezkedik el, kimutatható a domborzat módosító hatása is: a hegyek déli lejtőjén nagyobb a napsugarak beesési szöge, kevesebb a csapadék mennyisége (600-800 mm évente). Az északnyugati oldalon az óceáni, a délnyugati oldalon a mediterrán hatás érvényesül.

A Dunántúli-középhegység vízrajzi adottságai

A viszonylag sok csapadék ellenére (600-800 mm) a középhegység felszíni vízfolyásokban szegény. Ennek az az oka, hogy a karbonátos kőzetek elnyelik a vizet, viszont így a felszín alatti karsztvíz lényegesen több. Híres a balatonfüredi és a kékkúti ásványvíz.
A Dunántúli-középhegység lábánál helyezkedik el Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a Balaton és a Velencei-tó.
A Zala táplálja, a Sió-csatorna levezeti a Balaton vizét.

A Dunántúli-középhegység természetes talaja és élővilága

A középhegységben a barna erdőtalaj jellemző. A hegyeket vegyes lomboserdő és tölgyerdő borítja, ezekben élnek a mindenevő (pl. vaddisznó), a ragadozó (pl. róka) és a növényevő vadak (pl. őz, szarvas, nyúl).

A Dunántúli-középhegység védett természeti értékei

A területen található a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Különleges a Keszthelyi-hegység dolomitgyepe, a Tapolcai-hegységet övező bazaltsapkás tanúhegyek, a Káli-medence szélformálta kőtálcái és a kővágóőrsi kőtenger. A Tihanyi-félszigeten érdemes megtekinteni a bazalttufába vájt barátlakásokat és a tihanyi apátságot (amelynek altemploma XI. századi). A gyógyulni vágyók igénybe veszik Balatonfüred gyógyforrásait. A Bakonyban az Úrkúti őskarszt és a fenyőfői ősfenyves védett területek. A kirándulók leginkább a vadregényes Cuha-patak völgyét keresik fel.
A Vértes mészkövét, dolomitját, barnaszenét és bauxitját rejtő kőzeteit szabadtéri geológiai múzeumban tanulmányozhatjuk. A Velencei-hegységben a felszínen látjuk a hazánkban ritkán magasba kerülő gránitot és annak lepusztulási formáit: az ingóköveket és az ún. „gyapjúzsákokat” (gránittömböket).
A Dunazug-hegység mészköve és dolomitja szép barlangokat rejt (pl. Pálvölgyi-, Szemlőhegyi-barlang). A gyógy- és hévforrások különleges értéket képviselnek. A Gerecse tömör mészköve a süttői vagy piszkei „vörösmárvány”.
A hegyek, dombok kiváló kirándulóhelyeket rejtenek a természetszeretők számára.