Éghajlati övek Kína területén

Kína területe észak-déli kiterjedése mérsékelt éghajlati övezetbe beletartozik. Északon a mérsékelt övezet valódi mérsékelt övébe és szubtrópusi övébe, míg délen a partvidéke és Hajnan-szigete a trópusi övezeti trópusi monszun tartományába nyúlik be.
Az ország éghajlatválasztó hegységei az ország közepén emelkednek, nyugat-keleti irányúak, északi hideg szelek nem jutnak délre, a monszunszelek nem jutnak északra.
Kelet-Kína jellemző éghajlati területei: északon a hideg telű, nedves kontinentális éghajlat Észak-Kína (Mandzsúria). Középső területein a meleg nyarú nedves kontinentális, míg a tengerektől távolabb fekvő részein a mérsékelt a száraz kontinentális, délebbre a mérsékelt övezeti szubtrópusi monszun az uralkodó éghajlat. Legdélebbi részén a trópusi monszun is kialakult. A tenger felé nyitott Kelet-Kína éghajlatára a monszun nyomja rá a bélyegét. A nyári monszun égi áldása Kínai-alföld területén tud a legjobban kifejlődni, mivel nagyobb területen érintkezik síkvidékkel. A kontinens belseje felől fújó téli monszun száraz, hideg légtömegeivel uralma alatt tartja a partvidéket is. A csapadék évi mennyisége északról dél felé haladva nő. A partvidékre rendszeresen be-betörnek a trópusi ciklonok, a pusztító tájfunok.
Nyugat-Kína hegységei meghaladják a 6000 m-t, de nyugaton gyakran a 8000 m-es magasságot is. Ez a domborzati ok, ami miatt, felszállásra kényszerülnek a nyugat felől érkező légtömegek és így a kontinentális helyzetük ellenére is tekintélyes mennyiségű csapadékot kapnak. Ezt bizonyítja, hogy területükön számos gleccser ered (Nyugati-Tien-san, Pamír). Nyugat-Kína éghajlatát ez a hegyvidéki sajátosság, valamint a magasan, az óceánoktól távolfekvő, hegyekkel körülvett, zárt medencék klímáját: a főnhatásból adódó medencejelleg alakítja: mérsékelt övezeti sivatagi, félsivatagi éghajlattal. A szárazság, nyáron forrósággal, télen zord időjárással jár. Tibetben a kemény téli hideget (-40 °C) elviselhetetlenné az erős szélviharok teszik. Rövid nyarára nagy napi ingás jellemző (déli forróság, éjszakai fagy). A leszálló légáramlatok miatt csapadékban szegény, levegője száraz. A Tibeti-fővölgy éghajlata kedvezőbb, itt még a monszun is érezteti a hatását.

Növényzet az éghajlatnak megfelelő: mérsékelt övezeti sivatagi, félsivatagi. A hegységekből lefutó időszakos folyók sok törmeléket szállítanak, a hegyek saját törmelékükbe temetkeznek. A medencék belseje többnyire homoksivatag, míg a magasabban fekvő területeken sziklasivatagok vannak. A medencék legmélyebb részein sós tavak, sós mocsarak, a síkabb részeken, sós-agyagos síkságok alakultak ki.
Nyugat-Kínában északról dél felé haladva három nagy magasmedence követi egymást úgy, hogy az északi mindig alacsonyabb a délinél. Ez a három medence Dzsungária, a Tarim-medence és Tibet. Északkelet felé Mongólia lapos medencéje következik.
Nyugat-Kína ismertebb variszkuszi rögvonulatai: a Tien-san és a Kun-lun-hegység.
Évente 10-15 millió fővel gyarapszik népessége, 0,49 %-os az évi növekedési üteme.

Domborzati és éghajlati adottságok a mezőgazdaság számára

Az Európa méretű ország mezőgazdasága domborzati, éghajlati, vízrajzi és talajadottságainak köszönhetően sokarcú, de veszélyeztetett, az ország kelet és nyugat különbözősége alapvetően fennáll.
Kínában az domborzati és az éghajlati tényezők együttesen határozzák meg a gazdálkodást. Az ország területének csak 1/10-e áll művelés alatt. A szárazföldek területe alig növelhető, ekkora területnek kell eltartania Kína lakosságát. Délen, ahol az éghajlat kedvező a növénytermesztés számára, ott minden területet, még a meredekebb hegyoldalakat is teraszosan megművelik.
Leginkább Kelet-Kína éghajlata kedvez a mezőgazdaságnak északon nedves kontinentális, délen szubtrópusi monszun éghajlatával. Nyugat-Kínában az erősödő szárazság északon a száraz kontinentális éghajlat sávjában már csak öntözéssel, vagy szárazságtűrő növények termesztésével, míg a mérséklet övezeti félsivatagi és sivatagi területein oázisgazdálkodással tudják biztosítani a népesség gabonaellátását. Itt inkább a legeltető, félnomád, nomád állattenyésztésnek van terepe (teve-, lótartásának). A legnyugatibb fekvésű, hegyvidéki magasföldeken a korai fagyok, az erős szelek okozta szárazság beszűkítik a növénytermesztés határát. Az állattenyésztés lesz uralkodó (jaktartás). A magas hegységekben a hegyvidéki éghajlat nehézségein kívül, a terepi adottságok: elaprózódott köves térszín, talajhiány is hátráltatják a művelést.
Mindezek ellenére Kínában a mezőgazdaság vezető ága a növénytermesztés, s Kína a Föld legnagyobb gabonatermelő országa (búza, rizs, árpa, kukorica). De szója- és repcetermesztésben is első helyen áll a világon. Kína lakosságának a fele a mezőgazdaságban dolgozik. Ez nem véletlen. Mivel az agrotechnika fejletlen, a gépesítés minimális, ráadásul a rizstermesztés kézi munkán alapul, s az ország évente 10 millió fővel növekvő népességét is, még mindig a mezőgazdaságban dolgozóknak kell ellátni. Az északi területek aszályos időszakainak kivédésére, az öntözés biztosítására megépítették a kínaiak, a Sárga-folyót és a Jangcét összekötő Nagy-csatornát, mivel a lakosságot biztos élelemmel kell ellátni. A világ öntözött földjeinek 1/5-e itt van, a földek felét csatornákkal öntözik, kézi és gépi vízkiemeléssel. Ez a lakosságra nem kis feladatot ró, főleg akkor, ha a biztos terményeket a madár- vagy a rovarinvázió, a folyók áradásai is veszélyeztetik, az aszályon kívül, és ne is beszéljünk az ipari szennyeződésről, amik a talajban és vízben ülepednek le.

Teraszos rizsművelés

Dél-kínai termények

Dél-Kína szubtrópusi monszun éghajlata leginkább a rizs termesztésének kedvez. Írásos feljegyzések szerint már 5000 éve termesztenek rizst a Jangce mellett. A világon ismert 40 000 féle rizsnek az egyik óhazája: Kína. A világon Kína az első rizstermesztő ország. Délen 3-szor is el tudják vetni és betakarítani ezt a laza bugás virágzatú fűfélét. A Jangce ártere mentén rizs-, gyapot-, cukornádtermesztéssel, völgye mentén halászattal foglalkoznak. De termesztenek az édesburgonyát (batátát), a cukorcirokot (kaoliangot), a kukoricát, a kölest, jutát, kendert és cukorrépát, dohányt, repcét és a zöldségféléket. A népélelmezésben fontos szerepet töltenek be a hüvelyesek (a szója, a földimogyoró).
A selyemhernyó-tenyésztésnek több ezer éves hagyománya van Kínában, elsősorban a Jangce vidékén és Dél-Kínában foglalkoznak vele mellékfoglalkozásként.
A Dél-kínai-hegyvidék lépcsőit teraszosan művelik, a hegyi rizsen kívül, teát, mandarint, citromot, narancsot, ananászt termesztenek.
A halászat fontos szerepet tölt be a lakosság fehérjeszükségletének kielégítésében, elsősorban a tengerek part menti vizeiben, és a belvízi halászat jelentős.
Az állattenyésztés terén főleg a sertés- és baromfitartás jelentős.

Házak a teraszföldeken

Észak-kínai termények

Nagy problémát okoz Észak-Kína életében a Sárga-folyó szeszélyes áradása. „Kína ostorá”-nak, hatalmas áradásai sok millió ember életét veszélyeztették és követelték. A búza fő termőterülete a Kínai-alföldön van. Délebbre a rizs másodvetéseként őszi búzát, az északi területeken tavaszi búzát termesztenek. Fontos termesztett növényei még a burgonya, a cirok, a szezám. A gyümölcstermesztésben az északi területeken az alma és a körte játszik fő szerepet.
Kelet-Kínában az istállózó állattenyésztés jellemző, északon szarvasmarhát, a sűrűn lakott területeken sertést és baromfit tartanak.

Nomád állattartás nyugaton

Északon és a nyugati országrész száraz legelőin a nomád és félnomád pásztorok juhot, kecskét, lovat, tevét és jakot tartanak.

Tibeti nomád állattenyésztők