Bevezető
Oroszország bővelkedik energiahordozókban és más ásványi nyersanyagokban. Éghajlata és élővilága övezetes elrendezést mutat. Nagy tájegységei a Kelet-európai-síkság, az Urál-hegység, a Nyugat-szibériai alföld, a Közép-szibériai-fennsík, a Kelet-szibériai-hegyvidék, a Kaukázus. Legnagyobb folyói az Ob, a Jenyiszej, a Léna, a Volga.
Oroszország geológiai múltja, felszíni adottságai, tájai, ásványkincsei
Oroszország két földrészre kiterjedő területe 17,1 millió km2, ezzel Föld legnagyobb területű országa. Északról Jeges-tenger határolja. Az északi partvidéke erősen tagolt. Keletről a Csendes-óceán szegélyezi.
Az ország nyugati, európai részén található Kelet-Európai-síkság, a Jeges-tengertől a Fekete-tenger, Kaukázus, Kaszpi-tenger vonaláig húzódik. Mai felszíne az újidő negyedidőszakában alakult ki, amit a többször előrenyomuló, néha 2000 métert is meghaladó jégtakaró formált. A nem teljesen sík vidékből különböző magasságú hátságok emelkednek ki, déli részén vastag lösztakaró alakult ki.
Az észak-déli irányban 2500 km hosszan húzódó Urál-hegység, amelyet Európa és Ázsia határának is tekintünk, négy részre tagolódik: Sarki-Urál, Északi- vagy Sziklás-Urál, Középső-Urál, Déli-, vagy Erdős-Urál. A hegység szélessége 150-170 km. A világ legrégebbi még meglévő hegyláncainak egyike. A 3 millió km2 területű Nyugat-szibériai-alföld Földünk egyik legnagyobb alföldje. Mai felszíne részben tengeri, részben folyami feltöltődéssel keletkezett. Északi irányban mindössze 90-100 métert lejt, vagyis ha a Jeges-tenger szintje ennyit emelkedne, akkor teljes egészében víz alá kerülne. A Közép-szibériai-fennsíkot az Ázsia magját alkotó ősmasszívumok egyike az összetöredezett Angara-masszívum darabjai építik fel. Oroszország délnyugati részét határoló Kaukázus az Eurázsiai-hegységrendszer tagja. A hegység jelenlegi alakulását is bizonyítja, hogy gyakoriak itt a földrengések. A Kelet-szibériai-hegység a Lénától keletre húzódik medencékkel, völgyekkel, alföldekkel tagolt hegyvonulataival.
Oroszország ásványkincsekben gazdag, kiemelkedően sok energiahordozóval. Kőolaj és földgázbányászatának legfontosabb területei a Volga folyó és az Urál között, illetve a Nyugat-szibériai-alföldön fekszenek. A világ egyik legjelentősebb kőszénvagyonával rendelkezik. Vas – és rézérckészletei is jelentősek, elsősorban az Urál-hegységben.
Oroszország éghajlata, vízrajza
Oroszország a hideg övezetbe tartozó északi sávján kívül a mérsékelt éghajlati övezetbe tartozik. Az Atlanti-óceán éghajlatmódosító hatása az ország belseje felé haladva egyre kevésbé érvényesül. Északi-sarkkörön túli sarkvidéki éghajlatú területek a Jeges-tenger legészakibb szigetein vannak. Itt a havi középhőmérséklet mindig 0 oC alatt van, a csapadék kevés és hó formájában hullik. A jégtakaró miatt nem alakult ki talaj.
Tundra éghajlat az ország teljes szélességében végighúzódik Jeges-tenger partvidékének keskeny sávjában. A hosszú hideg tél és a rövid hűvös nyár jellemzi ezt a területet. Az ország legnagyobb részén az északnyugati határtól a Csendes-óceánig húzódó szubarktikus éghajlat az uralkodó. Jellemzője a hosszú hideg tél, és a rövid viszonylag meleg nyár. A csapadék évi mennyisége a kontinens belseje felé fokozatosan csökken. Kontinentális éghajlat az ország keleti és nyugati felén is megtalálható. Az évi csapadékmennyiség a kontinens belseje felé itt is csökken. A Fekete-tenger és Kaszpi-tenger mellett mediterrán éghajlat alakult ki.
Az európai országrész legnagyobb folyója a 3600 km hosszú Volga a Kaszpi-tengerbe ömlik. Szibéria nagy folyói az Ob, a Jenyiszej, a Léna északi irányba futnak és a Jeges-tengerbe ömlenek. Szibérián keresztülhaladva a téli időszakban mindhárom folyó hosszabb időre befagy. Jég alakította ki a Ladoga- és az Onyega-tavat. Oroszország területén található a Föld legmélyebb tava, a több mint 1600 méter mély Bajkál-tó.
Oroszország övezetes élővilága
Oroszország növény- és álltavilága az éghajlati övezetességnek megfelelően észak-déli irányú rendezettséget mutat. A sarkvidéki éghajlatú tájak jellegzetes állata a jegesmedve, a fóka, a rozmár és több különböző madárfaj. A tundra területek növényvilágára jellemző, hogy a leginkább zuzmókból és mohákból álló északi részektől dél felé haladva egyre több cserje, majd fenyőfa jelenik meg. Élővilága nyáron népesebb, mert visszatérnek a költözőmadarak. Leggyakoribb állatai a különféle rágcsálók. A szubarktikus éghajlatú területek növénytakarója a tajga. Ez az európai részen és a Nyugat-szibériai-alföldön főként lucfenyőből és jegenyefenyőből, Közép- és Kelet-Szibériában elsősorban vörösfenyőből és erdei fenyőből áll. Szigetszerűen nyír- és nyárfa is megjelenik. Sokféle prémesállat él itt, gyakori a barnamedve. A kontinentális területeken a tölgy, a nyár és nyírfa fordul elő. Az aljnövényzet gazdag. Dél felé haladva a lomboserdő ritkább növényzetű erdős sztyeppé alakul. Állatvilága a tajgáéhoz hasonló, elterjedt a vaddisznó és az őz. Még délebbre először füves puszta tovább haladva félsivatagi szárazságtűrő növények jellemzőek.
Oroszország természeti értékei
Az erőltetett szovjet iparosítás nem foglalkozott különösebben környezetvédelemmel. Sok az olyan szennyezett ipari terület, ahol már nem folyik termelés. Ennek ellenére az ország méretéből következően még mindig vannak nagy kiterjedésű, gazdasági tevékenységtől érintetlen területek. Több természeti világörökséghez tartozó helyszín is van az országban.
Ilyen például a Bajkál-tó, a Komi-erdők, a Kamcsatka-félsziget vulkánjai, az Altáj-hegység Arany-hegyei, Nyugat-Kaukázus illetve a Wrangel-sziget és környezete természeti rendszere.