Tananyag választó:
Olaszország földrajza
Jegyzet szerkesztése:
Olasz tájak
Eszköztár:

Bevezető

Az Olaszország területének nagy részét jelentő Appennini-félsziget észak-déli irányban mintegy 1800 kilométer kiterjedésű. Olaszország észak-dél fejlettségi megosztottsága részben természeti tényezőkre vezethető vissza: a két terület eltérő éghajlattal, természeti erőforrásokkal rendelkezik, ami erősen hatott a gazdasági fejlődésükre.

Észak-olasz tájak

Olaszországot észak felől az Alpok lánchegysége határolja – a vonulatok egyben természetes határként elválasztják az Appeninni-félszigetet Európa belső területeitől. A tájat nagy részben a jég felszínformáló munkája alakította a mai képére, így a csúcsok, a csipkés gerincek a hajdani jégtakaró emlékét őrzik. A Francia- és Olaszország határán található, a Nyugati-Alpok részét képező Mont Blanc Európa legmagasabb pontja (4810 m). A hegyláncok között hágók és alagutak biztosítják a közlekedést. Az Alpokból jégkori gleccserei végmorénái a turisták körében igen népszerű tavakat (pl. a Comói- és a Garda-tó) alakítottak ki. Az Alpok déli előterében, amelyeket a hegyek védenek a hideg szelektől, a parti üdülőhelyek környékén már a mediterrán éghajlatot idéző legyezőpálmák, ciprusok, tűnnek fel.
A félsziget gerincét jelentő Appenninek az Alpokból ágazik ki, és nagyrészt fiatal üledékes kőzetekből (mészkőből, homokkőből) áll. A két nagy lánchegység között fekszik a kelet felé szélesedő, enyhén kontinentális éghajlatú Pó-síkság, amelyet a Pó és az Alpokban eredő mellékfolyó töltenek fel.

Dél-olasz tájak

Az Appenninek egykor dús erőségei az évezredek óta tartó erdőirtás következtében eltűntek; a talaj lepusztulása miatt hegyláncot cserjések és kopár sziklák, rossz minőségű legelők jellemzik. Az termőtalaj nagy része a szél és víz eróziós munkája következtében pusztult le. A terület mediterrán éghajlatú, ezért nyáron gyakori az aszály: ilyenkor a folyók vízfolyása is szinte teljesen elapad. A hegység keleti oldala szárazabb mint a nyugati.
Dél-Olaszországhoz tartozik a Földközi-tenger két legnagyobb két szigete, Szicília és Szardínia is, mindkettő éghajlata jellegzetesen mediterrán.

Különbségek észak és dél között

Az észak-dél különbség az egyik legismertebb regionális ellentétpár Európában. Míg az északi, lombard és piemonti területek a kontinens legdinamikusabb térségei közé tartoznak, addig délen a mai napig nagy munkanélküliség és elvándorlás a jellemző.
Olaszország a 19. század első felében szegény és elmaradott területe volt Európának, az ipari forradalom még nem éreztette a hatását. A modern tőkés fejlődés feltételei az ország északi területein alakultak ki, elsősorban a fekvés miatt. Ezek a térségek ugyanis a gyorsan fejlődő nyugat-európai területekhez való közelségük miatt könnyen be tudtak kapcsolódni az európai vérkeringésbe. Ezzel szemben a Dél fejlődését tényező is hátráltatta. A déli területek több hódítást is megszenvedtek, sokáig idegen uralom alatt voltak. Délen kedvezőtlenebbek a természetföldrajzi adottságok is, hiszen a terület 85%-át hegyek illetve dombok borítják. Ez megnehezítette a mezőgazdasági termelést, akárcsak a megfelelő mennyiségű víz is hiányzott az éghajlati adottságok miatt. A mezőgazdaság fejlődését gátolta a nagybirtokokra (latifundiumokra) épülő rendszer is. Az ország kevés természeti erőforrással rendelkezik, de ami van (vízi energia, földgáz), az is északon található
A fejlettségi különbségek leküzdésére 1950-től elindították a „Cassa per il Mezzogiorno” (Déli Fejlesztési Program) kezdeményezést, ami 1975-ig létezett. Ennek keretén belül földreformot hajtottak végre, infrastrukturális fejlesztéseket (pl. úthálózat fejlesztése) végeztek, és állami vállalatok beruházásait irányították ide. Emellett az Európai Unió is támogatta és támogatja a déli térség felzárkóztatását. Mindezek ellenére Dél-olaszország ma is elmaradott térségnek számít.