Nagy Sándor

Makedón király (ur. Kr.e. 336-323)
Kr.e. 356-ban született, II. Philipposz fia. Nevelője Arisztotelész volt. A görög hadsereggel együtt meghódította Kis-Ázsiát, majd legyőzte III. Dareiosz perzsa király seregeit, ezzel Egyiptomot is elfoglalva. Itt megalapította Alexandriát. Sándor célja egy egységes birodalom volt, amely ötvözte volna a perzsa gazdagságot a görög kultúrával. Seregével az Indusig jutott el. Viszonylag fiatalon, 33 éves korában halt meg, egy útjáról hazatérve. Birodalma halála után darabokra hullott. Antigonosz, Sándor hadvezére még megpróbálta összetartani a területeket, tehetségével azonban nem vetekedhetett. Az egyiptomi területeket Ptolemaiosz kapta.

Nagy Sándor

Marco Polo

1254-ben született, apja a híres Nicolo Polo fiaként. 1271-ben indult útnak Velencéből apjával, nagybátyjával és két szerzetessel. Az Adrián végighajózva Görögországot megkerülték, és Damaszkuszba értek. Innen Örményországba tartottak, ahol a heves háborúzások miatt a két szerzetes visszafordult, de a Polo család folytatta útját, és délre fordulva a Perzsa-öböl felé vették az irányt. Hormuzból hajóval akartak Indiába menni, de ezt veszélyesnek vélték, így a szárazföldön folytatták útjukat. A telet a Pamír-hegység lábainál vészelték át, majd tavasszal a Pamíron és a Takla-Makán sivatagon átkelve a naMarco Polo gykán birodalmát. Három évig tartó vándorlás után Kancsouba értek, majd Pekingbe utaztak, ahol Marco Polo tizenhét évig a kán szolgálatába szegődött. 1292-ben indultak hazafelé délre tartva, és két éves utazás után a mai Szingapúr területére értek. Féléves kényszerpihenő után Sri Lankába hajózott, ahonnan az indiai partokat követve, ismét a Perzsa-öböl bejáratához érkezett. Perzsián keresztül a Fekete-tenger mentén Konstantinápolyba ért, majd az Égei-tengeren és az Adrián áthajózva 1295-ben visszatért szülővárosába, Velencébe. 1298-ban genovai fogságba esett, és három évet raboskodott. Itt mondta tollba egy rabtársának utazásai történetét, mely „Utazás a Nagykán birodalmában” címmel látott napvilágot. 1323-ban halt meg.

Marco Polo

Ibn Battuta

1304-ben született Tangerben jómódú családból. Ifjú korában jogot tanult, művelt emberként fejezte be iskoláit. 1325-ben indult Mekkába, a muzulmánok szent városába, de útközben megjósolták neki, hogy élete során bejárja Indiát és Kínát. Ez a jóslat mély benyomást tett rá, és meghatározta további életét. Megszállottan folytatta útját, és körbeutazva a Közel-Keletet Mekkába ért. Innen Perzsiába ment, majd 1327-ben visszatért Mekkába. Egy évet itt töltött, majd Afrika keleti partjait látogatta meg. Ezután Oman felé hajózott és megint Perzsiában kötött ki. Átszelte a Perzsa-öblöt és Arábián át Mekkában pihent meg. Az 1330-as évek elején Anatólia, a Fekete-tenger, Konstantinápoly érintésével bejárta a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti vidéket, eljutott egészen az Indusig. Delhiben a szultán szolgálatába lépett, és jó néhány évet az udvarában töltött. Később az uralkodó Kínába küldte. Az Indiai-félszigetet megkerülve Srí Lankára, majd Burmába hajózott, innen Szumátra érintésével jutott el Kínába. 1346-ban indult el hazafelé, és 24 év elteltével szülővárosába, Tangerbe ért. Itt azonban nem volt sokáig maradása. Hispániába utazott, mely mór fennhatóság alatt volt, majd visszatért Afrikába és a Szaharán átvágva Maliba ért. Innen 1354-ben karavánnal tért vissza Fezbe. 1369-ben bekövetkezett haláláig itt maradt. Utazásait a „Rihla” című könyvében írta le. Élete során több mint százezer kilométert tett meg.

Vasco da Gama

1497. július 8-án hajózott ki Lisszabon kikötőjéből a Sao Gabriel fedélzetén azzal a paranccsal, hogy Bartolomeu Diaz útján Indiát elérve, új fűszerforrások után kutasson. A Zöld-foki-szigeteken beérte őket a Sao Raffael, a Berrión háromárbócos és egy ellátó hajó. Dél felé hajóztak tovább elkerülve Afrika partjait és a barátságtalan bennszülötteket, majd a Saint-Helena-öbölben pihentek meg, ahol hotentottákkal kerültek összetűzésbe. November 22-én kerülték meg a Jóreménység-fokát, majd a kiürült raktárhajó nélkül folytatták útjukat észak felé. Márciusban érték el a Mozambik partjait, innen révkalauz segítette őket Zanzibár felé. A helybeliek ellenséges magatartása miatt Vasco da Gama úgy döntött, hogy áprilisban új révkalauzzal indulnak India felé, ahova május 20-án megérkeztek . Itt tisztázták a félreértéseket, és kereskedelmi szerződést kötöttek. A három hajóra apadt flotta elindult visszafelé. Három hónapos hajózás után 1499 januárjában érték el Mogadisu kikötőjét, de a tengerészek java része már nem tudta folytatni az utat a skorbutos megbetegedések miatt. Két hajóval vitorláztak hazafelé. A két évig tartó kimerítő utazás után 1499 őszén érkeztek vissza Lisszabonba. 1502-ben húsz hajóval és 800 katonával ismét útra kelt. Mozambik partjainál kolóniákat hozott létre. Miután elérte Kalkutta kikötőjét, lövetni kezdte, a rádzsát megadásra kényszerítette, így gazdag zsákmánnyal tért haza. 1524-ben, mint Portugál-Ázsia alkirálya tért vissza, de még abban az évben meghalt.

Vasco da Gama

Berrión

Magellán

Fernando Magellán (Magalhaes) - portugál tengerész, felfedező: Magellán

1480-ban született Portugáliában. Először portugál szolgálatban dolgozott, Almeidával hajózott Kelet-Indiába. Egy csata során Marokkóban megsérült, és egész életére lesántult. Spanyolországba ment, ahol támogatták tervét, hogy nyugat felől közelítse meg a Fűszer-szigeteket. 1519. augusztus 10-én indult el Sevillából a Trinidad fedélzetén, melyet a Santiago Juan Serrano, a Concepción Quesada, a Sa nAntoni oCartagena és a Victori aLuisd eMendoza vezetésével követett. Első állomásuk a Kanári-szigetek volt, ahol élelmiszert, ivóvizet valamint a hajók tömítéséhez használt szurkot vettek fel. December 13-án érték el Ri od eJaneirót. Innen délre tartottak a Riode lPlata torkolatához, de még ez sem a várva várt átjáró volt, ezért Magellán úgy döntött, hogy a Sa nJulián-öbölben telelnek át. Ekkor törtek ki az első zendülések, melyet Magellán Espinoza segítségével levert, ezzel megerősítve tekintélyét. Quesadát lefejeztette, Mendozát feldaraboltatta, és Cartagenát kitette a partra. 1520 októberében érték el a Szüzek fokát, innen délre megtalálták az átjárót. Az ítéletidőben eltűnt egy hajójuk, de 38 nap alatt megtették a 600 km-es utat, és kiértek a Déli tengerre. Innen csak a megérzéseikre támaszkodva északnyugati irányba tartottak a Fűszer-szigeteket keresve. Három hónapig hajóztak, de nem találtak lakott szigetet. Szerencséjükre az időjárás nyugodt volt, ezért nevezte el Magellán "csendes"-nek az azelőtt Déli-tengernek nevezett óceánt. 1521. március 6-án érték el Guam szigetét, ahol élelmiszerrel és vízzel megrakodva nyugati irányba hajóztak és kikötöttek II. Fülöpről elnevezett szigeten, ahol a bennszülöttek behódoltak nekik. A szomszédos szigetek lakói viszont háborút indítottak a spanyolok ellen. Magellán itt vesztette életét 1521. április 27-én. Miután felgyújtották a Concepciónt, a spanyolok elhajóztak a Fülöp-szigetekről, és hosszú bolyongás után eljutottak a Fűszer-szigetekig. A hét megmaradt hajó visszaindult Spanyolországba, ám a portugálok rajtacsaptak a Trinidadon. Három év hajózás után Afrika megkerülésével a Victoria tért vissza az öt hajóból, már Magellán nélkül. Gyakorlatban is bizonyosságot nyert, hogy a Föld gömbölyű és körülhajózható.

James Cook

Cook, James - angol hajóskapitány, felfedező James Cook portréja
1728-ban született Angliában, a yorkshiri Marton faluban egy sokgyermekes szegény családból. Az iskola elvégzése után inasként dolgozott, majd 18 évesen elszegődött hajósinasnak egy Whitecab vitorlásra. Munka közben kitanulta a navigáció minden csínját-bínját, és 1755-ben a haditengerészetnél kötött ki. 1759-ben részt vett a kanadai Québec angol megszállásában, majd hajóstérképet készített a Szent-Lőrinc folyóról. Három éves távollét után tért vissza hazájába, ahol megnősült. A nász nem tartott sokáig, 1763-ban már Új-Funland és Labrador feltérképezését vezette, ezzel bizonyítva alkalmasságát, hogy nagyobb hajó utakon is megállja a helyét. Az 1769-es napfogyatkozásnak köszönhette, hogy Tahitire küldték megfigyelni a csillagászati jelenséget. Cook 1768 augusztusában hajózott ki Plymouth kikötőjéből az Endeavour fedélzetén, és az Atlanti-óceánon délre tartott. Néhány hónapot Rio de Janeiróban töltöttek, majd januárban indultak tovább, s a Horn-fok megkerülésével a Tuamotu-szigetekre hajóztak. Április 11-én érték el Tahitit, ahol megvizsgálhatták a Vénusz bolygó áthaladását a Nap előtt. A további parancs szerint dél felé vették az irányt, hogy felderítsék a titokzatos Terra Australis Incognita földjét. Cook útközben feltérképezte a Társaság-szigeteket, majd a déli szélesség 40. fokán haladtak tovább. Az ismeretlen földet azonban nem lelték, de eljutottak Új-Zéland partjaihoz, melyet Abel Tasman fedezett fel. Cook nyolcas alakban körülhajózta a két szigetet, és pontos térképet készített elhelyezkedésükről. 1770 április 1-én vitorláztak tovább, három hét múlva megpillantották Ausztrália partjait. A Botany-öbölben kötöttek ki, itt számtalan új növényfajt gyűjtöttek. Egyhetes pihenő után észak felé vitorláztak, ám kis híján elsüllyedtek a Nagy-Korallzátonyoknál. Augusztus 21-én elhaladtak Ausztrália északkeleti csücske előtt, melyet York-foknak neveztek el. Tovább haladtak, és Cook az angol korona birtokába vette a földrész keleti partvidékét. Addigra hajóikat annyira megviselte a hosszú út, hogy Batáviában kényszerpihenőt kellett tartaniuk. A javítás után az Indiai-óceánon át Afrikát megkerülve, 1711-ben érkeztek vissza Angliába. Ezen az úton vele tartott Joseph Banks természettudós is, aki az egzotikus növény- és kőzetgyűjteményével elkápráztatta az otthoniakat. Joseph Banks Cook 1772 nyarán vágott neki második útjának, hogy tisztázza a Terra Australis Incognita körüli rejtélyeket. Két hajóval (Adventure, Resolution) indultak el Plymouthból. A Kanári-szigetek érintésével Fokvárosba tartottak, majd délnek hajóztak, míg elérték a déli sarkkört, de a jéghegyek miatt nem mertek tovább menni. Az Antarktisztól csak néhány száz kilométer választotta el őket. Kelet felé hajóztak és 1773 márciusában kikötöttek Új-Zélandon. Ezután Tahitira mentek, majd a Tonga-szigeteket fedezték fel. Mivel az Adventure eltévedt majd visszatért Angliába, Cook egy hajóval folytatta az utat déli irányban. Ismét átvágott a déli sarkkörön, de megint csak jeget talált, így befejezettnek vette a földrész utáni kutatást, és északra hajózott tovább. 1774 márciusában elérték a Húsvét-szigetek partjait, majd nyugatra tartva a Marquises-szigeteket, az Új-Hebridákat és Új-Kaledóniát fedezték fel. Miután leírták ezt a kört, a Horn-fok felé vették az irányt. Amerika megkerülése után a Fokváros felé hajóztak, majd 1775 júliusában érkeztek haza. A harmadik útra egy évre rá került sor, most az Északnyugati-átjáró megtalálása lebegett Cook szeme előtt. Először az Atlanti-óceánon délnek vitorláztak, majd a Jóreménység-fokának megkerülésével Új-Zélandra tartottak. Bejárták a már ismert polinéziai szigeteket és észak felé hajózva eljutottak a Hawaii-szigetcsoportra, ahol a kapitányt megkülönböztetett tisztelettel fogadták. Innen Észak-Amerika nyugati partja felé vitorláztak és kikötöttek Vancouver-szigetén melynek Cook egyik útitársa volt a névadója. Végighajóztak Amerika partja mentén, és átkeltek a Bering-szoroson, de itt is a jég állta az útjukat. Visszafordultak, hogy Hawaii-on kipihenjék magukat. A legénység azonban vendégekhez méltatlanul viselkedett, így a sziget uralkodója tudatta a kapitánnyal, hogy jobban teszik, ha békében elhajóznak. Cook megfogadta a tanácsot, vitorlát bontottak, de szerencsétlenségükre a hajójuk néhány mérföld után megsérült a szirteken, így vissza kellett fordulniuk a bennszülöttek azonban már az ellenséget látták bennük, mivel egy másik sziget királyának haláláért is őket tették felelőssé. A partra lépő Cook kapitányt megtámadták, és hátulról leszúrták.

Zheng He

Kínai hajós, admirális:
1371-ben született Kínában. 1405-ben indult el első felfedező útjára, ezen kívül harminc éven keresztül még hat expedíciót vezetett az ázsiai tengerek meghódítására. Bejárta Indiát, Dél-Ázsiát, a kelet-afrikai partokat, volt Arábiában is. Közben Kínában uralkodó váltás lett, az új császár az elszigetelődés híve volt, ezért Zseng Hónak nem támogatták további hajóútjait. Az admirális 1435-ben meghalt.

Zseng Ho