Éghajlati övezetek Amerikában

Amerika éghajlatának kialakulásában fontos szerepet kap a kontinens földrajzi helyzetéből adódó észak-dél irányú nagy kiterjedés, a kontinens felszínformái és azok elrendeződése, a partjait érintő tengeráramlások és az óceánok hatása.
Amerikában valamennyi éghajlati övezet öve képviseltetve van. A magas hegyláncolatok miatt jelentős területet érint a függőleges övezetesség is. Észak-Amerika az északi hideg. mérsékelt és forró övezetbe tartozik. A Dél-Amerika északi részén áthaladó Egyenlítő miatt északi és középső területe a forró övezetbe, míg elkeskenyedő déli része a déli mérsékelt övezetbe tartozik.
Észak-Amerika hideg-pólusán, Grönland belső területein állandóan fagyos éghajlat alakult ki. A hőmérséklet egész évben 0 C alatt van. Nem ritka -55 C, de mértek itt már -66 C-ot is. Tundra uralja a Kanadai-szigetvilágot és a kontinens északi részét. Az arktikus légtömegek hatása alatt áll, csak nyáron emelkedik a havi középhőmérséklet 0 C fölé.
A sarkkör környékén, Alaszkában, a Hudson-öböl mentén és a Labrador-félszigeten alakult ki a tajga éghajlat, a mérsékelt övezet leghidegebb része.
A valódi mérsékelt öv kontinentális éghajlata a peremhegységek szűrőhatása miatt nagy területen kifejlődött. A jelentős észak-déli kiterjedés miatt a nedves kontinentális éghajlatnak két változata jött létre: északon (Atlanti-óceántól a Nagy-tavakon át a kanadai Préri déli részéig) a rövidebb nyarú; délen hosszú nyarú változat. Az északi területeken a hőmérséklet a déli melegfront-betörések idején (főleg nyáron), míg délen a hidegbetörések miatt, télen változik meg hirtelen. (1916-ban egy helyen 24 óra alatt +6,7 C-ról -49 C-ra hűlt a hőmérséklet.) Gyakoriak a tornádók. A legszebb évszaka az ősz, az "indián nyár". A csapadék mennyisége keletről nyugat felé csökken, az Atlanti-óceán mérséklő hatása, ill. a Kordillerák csapadékfelfogó hatása miatt.
Óceáni éghajlat a nyugati parton az é. sz. 40  és a 60  között jött létre. A nyár hűvös, a tél enyhe, a hegységek tenger felé néző oldalain sok a csapadék (2000-4000 mm).
Száraz kontinentális éghajlat jellemzi a Kordillerák zárt medencéit. Mérsékelt övezeti sivatagi éghajlat déli elzárt részeken, kisebb területeken fejlődött ki. Mivel a hegyek felfogják a csapadékot, a medencék nagyon szárazak. Évi közepes hőingás viszont magas.
A szubtrópusi öv mindkét változata kialakult Észak-Amerikában. A Florida-félszigetet, a Mexikói-öböl északi partvidékét szubtrópusi-monszun éghajlat jellemzi. A nyugati part é. sz. 30-40  között, Közép-Kaliforniában a mediterrán éghajlat hűvösebb nyarú változata alakult ki a partok előtt futó hideg tengeráramlat miatt. A trópusi légtömegek miatt Floridában nyáron igen bőséges a csapadék, a klíma szinte trópusi. A tél enyhe. Az évi hőingás kicsi. Közép-Kaliforniában a tél rövid, enyhe és csapadékos, a nyár hosszú és száraz.
Észak-Amerika délnyugati részén kisméretű trópusi sivatagi, félsivatagi éghajlat alakult ki. Dél-Amerikában azonális ködsivatagok jöttek létre a hideg tengeráramlat miatt. Ilyen ködsivatag Peru partvidéke, a Costa, ill. az Andok láncai között elzártan húzódó Atacama-sivatag.
Észak-Amerika elkeskenyedő déli részének partvidékein, valamint az Antillákon; Dél-Amerikában: az Orinoco-medencében, a Brazil-felföld nagy részén, a Paraguay-alföldön nedves szavanna éghajlat uralkodik. A Paraná-Paraguay-medence Gran Chaco vidéke a száraz szavanna éghajlat tipikus terülte. Ez Dél-Amerika legforróbb tája.
Egyenlítői éghajlat az Amazonas-medencét, Ecuador és Kolumbia csendes-óceáni partvidékét jellemzi. Az Amazonas-medence a Föld legnagyobb kiterjedésű egyenlítői éghajlatú vidéke, a Föld egyik legmelegebb és legegyenletesebb hőmérsékletű területe. Minden évszaka esős. Az évi középhőmérséklet 20 C felett van. Dél-Amerika szubtrópusi monszun éghajlata a Baktérítő mentén, a délkeleti partvidéken alakult ki. A kontinens nyugati partvidékén, Chile területén (a szubtrópusi monszunnal ellentétes oldalon) a hideg tengeráramlat miatt hűvös mediterrán éghajlat alakult ki.
Dél-Amerikában a valódi mérsékelt övet az Andok déli nyúlványainak nyugati csapadékos oldalára jellemző enyhe telű óceáni éghajlat, a keleti oldalának csapadékárnyékában, a Pampákon és Patagóniában a száraz kontinentális, ill. belső szárazabb területein kifejlődött mérsékelt övezeti sivatagi éghajlat képviseli. Patagóniában, az Andok hegyláncairól lebukó hideg, száraz viharos erejű szelek Tűzföld felé egyre zordabbá teszik a vidéket.
Észak-Amerikában a hegyvidéki éghajlat és a függőleges övezetesség kifejlődése kisebb, mint Dél-Amerikában. A magashegységi éghajlat Kordillerák magasabb láncaiban alakult ki.
Mexikóban, Közép-Amerikában és az Andok trópusi övezetében a domborzat erőteljes függőleges tagoltsága miatt sajátos hegyvidéki övezetesség fejlődött ki. Az alsó szint a parti mangrove-mocsarakkal, trópusi esőerdőkkel, kakaó- és vaníliatermesztéssel, ill. köderdőkkel, valamint a szélárnyékos helyeken a csapadékszegényebb akácbokros szavannával jellemzett forró föld (tierra caliente). A parti síkságon 1000 m magasságig tart.
A meleg föld (tierra templada) 1000-2000 m magasan fekvő mérsékelten meleg, szubtrópusi öv, ahol még gyapotot, dohányt, banánt, cukornádat termesztenek, ill. a szintre jellemző kávétermesztés folyik a szubtrópusi örökzöld erdők világában.
A hűvös föld (tierra fria) régió 2000-3000 m magasan, a valódi mérsékelt övhöz hasonló, (de a nyár hűvösebb, a tél enyhébb). Kevert lombhullató és tűlevelű erdővel jellemzett. Alsó részén búzát, kukoricát, magasabb régióiban árpát, burgonyát termesztenek.
A fagyos föld (tierra helada) 3000-4500 m alhavasi rétek (paramó), cserjék, szúrós füvek, az Andok belső magasföldjein a csomókban növő fűfélék (a puna) otthona. 4500 - 4700 m fölött az örök hó birodalma van.

Amerika jelentősebb folyói és vízesései

Amerika fővízválasztó vonala nyugaton a Pacifikus-hegységrendszer magas gerincvonulatain fut, Észak-Amerikában a Sziklás-hegységen, Dél-Amerikában az Andok láncain. Emiatt a nagyobb folyók a kontinens keleti felében, a vízválasztótól keletre fejlődhettek ki (pl.: a Mississippi-Missouri, az Ucayali-Amazonas vagy a Paraná-Paraguay vízrendszerek). A fővízválasztó végső soron a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán vízgyűjtő vidékét különíti el egymástól.
Legnagyobb vízgyűjtő területe a Jeges-tengernek van. Vízhálózata fiatal. A folyók bővizűek, mivel a kevés párolgás és fagyott talaj miatt a csapadék legnagyobb része elfolyik. Nyáron a tundra és tajga mocsárvilággá változó tájain, a Kanadai-tóhátság nagy tavai (pl.: Nagy-Rabszolga-tó, Medve-tó, Winnipeg-tó) mérséklik a rajtuk átfutó folyók nyári árvizeit. A terület legnagyobb folyója a Mackenzie (4600 km hosszú).
A közvetlen az Atlanti-óceánba ömlő folyók vízgyűjtő területe, csak a Nagy-tavak mentén mélyül jobban a kontinens belsejébe, amúgy a partvidékre szorítkozik. Ez a legkisebb vízgyűjtő terület Észak-Amerikában. Gazdaságilag legfontosabb folyója a tölcsértorkolatú Szent Lőrinc-folyó, amely vízlépcsőkkel tagolt, 3770 km-es útja során a glaciális eredetű Nagy-tavak vizét vezeti le. Sok rövid zuhatagos folyó lépi át az Appalache-vidéket.
A kontinens belső területeinek folyóit, a Föld 4. leghosszabb folyója (6212 km), a Mississippi-Missouri szedi össze. Sziklás-hegységi mellékfolyói közül a leghosszabb a Missouri (3725 km). Az Appalache-hegységben eredők rövidebbek. Idetartozik az Ohio és a Tennessee. A Csendes-óceán vízgyűjtőinek folyóit Észak-Amerikában, északon, a nyáron olvadó hó és gleccserjég táplálja (Yukon, Fraser, Columbia). A Sziklás-hegységben ered a Colorado folyó, amely a hegység magasabb hótakaróinak megolvadásából folyamatosan kap utánpótlást, legszebb völgye a Grand Canyon.

Dél-Amerika területének 92 %-a az Atlanti-óceán vízgyűjtő vidékéhez tartozik, és csak 6 %-a a Csendes-óceánhoz. Lefolyástalan területeinek (Bolíviai-fennsík, Nyugat-Argentína) nagysága még kisebb (2 %), mint Észak-Amerikában. Mivel a kontinens az Egyenlítő táján a legszélesebb, és a vízválasztó messze nyugaton fut, ezért a teknőszerű Amazonas-medencében alakult ki a Föld legnagyobb vízgyűjtő területe. Az Amazonas több mint 7 millió km2-es területről gyűjti össze és vezeti le vizeit. A Föld harmadik leghosszabb folyamrendszere (6296 km). Forrásfolyója az Apurimac az Andok középső szakaszában ered, gleccserolvadékokból táplálkozik.
Az Amazonasi mellékfolyók közül több is meghaladja a Duna hosszát és vízhozamát, pl.: a Marańon, Madeira, Rio Negro-, Tapajós. Több vizet szállít, mint Európa folyói együttvéve.
Dél-Amerika második legnagyobb vízgyűjtő területű folyama a Paraná-Paraguay-folyamrendszer, amely az Uruguay folyót felvéve széles La Plata tölcsértorkolatban éri el az Atlanti-óceánt. A 3999 km hosszú Paraná a Brazil-felföldön ered, sok vízesésen keresztül érkezik az alföldre. Jobboldali nagy mellékfolyója a Paraguay, baloldali sok vizet szállító folyója az Iguaçu. Itt ezen a folyón alakult ki Dél-Amerika méreteiben, szépségében legszebb vízesése, a Salto de Santa Maria, az Iguaçu-vízesés (Iguazu-vízsés), amely 275 vízesésből áll. A legmélyebb szakadéka az Ördögtorok (82 m-es).
Dél-Amerika harmadik nagy vízrendszere az Orinoco-medencében alakult ki. Főfolyója az Orinoco a Guyanai-hegyvidék nyugati oldalán ered. 2100 km után terjedelmes mocsaras deltával éri el a Karib-tengert. Forrásvidékének érdekessége, hogy a 140 m magas vízválasztója bizonytalan. Árvízkor a Rio Negro az Orinoco vízrendszeréhez tartozó Casiquiare vizét csapolja le és vezeti le az Amazonasba.
A Guyanai-hegyvidékről eredő mellékfolyók zuhatagokban közelítik meg az Orinocót. Köztük a Caroni vize 979 m magasból zúg alá, Földünk legmagasabb vízesésében, az Angel -vízesésben. Venezuela Auyan Tepuy-járól zubog itt a víz a mélybe és felfedezőjének Jimmy Angel nevét őrzi.
A Csendes-óceánba ömlő, az Andok nyugati láncai felől érkező folyók rövidek és nagyesésűek.

A Salto Angel vízesés

Iguaçu

Amerika jelentősebb tavai

Észak-Amerika gazdag állóvizeinek területi eloszlása egyenlőtlen. A tavak többsége északon a Kanadai-tóhátságon található, medrük a jégkorszakban alakult. A legnagyobbak a jégtakaróperem mentén, tektonikusan előrejelzett területen jöttek létre, ezek a glinttavak. A legkiterjedtebb az Öt-tó rendszere (Nagy-tavak). Közülük legnagyobb a Felső-tó (82 260 km2), a Föld második legnagyobb felszínű tava. Nála nem sokkal kisebb a Huron és a Michigan-tó. Az Erie- és az Ontario-tó között van az 55 m mélybe zuhanó „mennydörgő víz”, a Niagara-vízesés. Pleisztocénból származó édesvízi maradványtavakat a Nagy-medencében találunk, pl.: a Nagy-Sós-tavat. Vizük az erős párolgás miatt bepárlott, sóssá vált. A jég és a vulkáni tevékenység hozta létre a Cascade-hegység oregoni Crater-tavát. A Mississippi mentén számos levetélt morotvató, "ökörszarv"-tó látható. De sok a hegységekben a mesterségesen felduzzasztott völgyzáró gátak mögötti völgytó is.
Dél-Amerika hordozza hátán Földünk legnagyobb hegyi tavát, a Titicaca-tavat. 3812 m magasan fekszik és 13-szor nagyobb, mint a Balaton. Mélysége 272 m, hossza 140 km.

Mexikói-öbli olajszennyeződés 2010