Az első telepesek

A mai Amerikai Egyesült Államok fiatal, demokratikus ország, több mint két évszázaddal ezelőtt még Anglia legrégebbi gyarmata volt. Sokáig a terület nem került az európai nagyhatalmak érdeklődési középpontjába. Délen a spanyolok csak gyérén szállták meg a mocsaras Észak-Florida és a sivatagos Észak-Kalifornia vidékét, biztosítván az angol és a francia kalózok ellen az ezüstszállítmányuk biztonságosabb útvonalát. A déli folyók torkolatvidékein csak egy-két bátor kalandvágyó keresett átjárót Ázsia felé, (sikertelenül).

A 16. század végén, a spanyol Armada bukásával (1588) megerősödött Anglia tengeri hatalma. Ekkor került Nagy-Britannia látókörébe az Újvilág és kezdődött el Észak-Amerika újkori felfedezése és benépesítése. Észak-Amerika keleti és déli földjei kedvező földrajzi helyzetük, közelségük, éghajlati adottságaik, földbőségük, természeti kincsük révén vonzotta a kalandvágyókat, hódítókat, kitelepülőket.

A 17. század elején létesültek az első francia, angol, holland kereskedelmi telepek a keleti partvidéken és a Mississippi mentén. 1607-ben Jamestownban, a későbbi Virginiában egy londoni kereskedelmi társaság (Virginiai Társaság) finanszírozta az első telepesek dohánytermesztését. Voltak, akik a „Mayflower” nevű hajóra szállva, az európai vallásháborúk elől menekülve kerestek új hazát, ők voltak a „zarándok atyák”, s az esemény úgy íródott be a történelembe, hogy „a puritánok menekülése a Stuartok elől”. Ők a békés egymás mellett élés politikáját hirdetve kezdték el új farmeréletüket, munkájukat a mai Boston környékén. A zarándokokat a föld nélküli parasztok követték. Mások gazdasági érdekből, vagy politikai okokból, vagy éppen függetlenséget keresve keltek nagy útra.

1624-ben a hollandok alapították Új-Amszterdam gyarmatukat, közepén Manhattan-szigettel, ezt az angolok elfoglalták s átkeresztelték New Yorkra.
A legsikeresebb korai gyarmat Pennsylvaniában volt, egy ideig sikerült az ottani telepeseknek jó kapcsolatokat kiépíteni a bennszülöttekkel.

A kereskedelmi telepek lassan állandó jellegű telepes gyarmatokká váltak. A legtöbb telepes Angliából érkezett. Angliának egyre fontosabb lett az új gyarmata, ahol bőven volt fa, vas, réz, só és len, ami az iparosodó Európában éppen hiánycikk lett. A kolóniák fennmaradása, terjeszkedése Angliától függött. Közös érdekük volt a franciák és a bennszülöttek elleni védekezés, mivel időközben Angliának vetélytársa lett a franciák személyében.

A francia prémvadászok a Szent Lőrinc-folyó vidékén a 17. sz. elején jelentek meg, akik az akkori prémdivat nyomán kereskedni akartak a helyi indián törzsekkel. Őket a jezsuita hittérítők követték. A francia terjeszkedés, indián szövetségesekre találva lassan utat tört a Felső-tó vidékétől a Mississippi völgyén keresztül New Orleansig. A 18. században az angolok és a franciák egymás területi kísérői lettek. Az angolok nyugat felé haladva az Appalache-hegységet átszelve az Ohio völgyében francia erődökbe ütköztek, ekkor kezdődött el igazán Anglia és Franciaország véres versengése Amerika földjének bitorlásáért. A nagyhatalmak küzdelmét a kitelepült más nemzetiségű európai telepesek vérmérsékletük és nemzeti szimpátiájuk szerint támogatták.
Az angol-francia békekötésre csak a 18. sz. végén került sor. Ekkor került angol kézre az Appalache és Mississippi közötti terület.

Ebben az időben az anyaországnak, Angliának túl sok gondja akadt saját országában, ill. Európában. Így nem volt ereje, ahhoz, hogy megakadályozza észak-amerikai gyarmatának önállósodási, függetlenedési folyamatát.

A kolóniák 1763-tól kezdve egyre terhesebbnek érezték a brit adók fizetését. Ugyanakkor Anglia megtiltotta a kolóniáknak az Appalache-hegységen túli indián területekre való terjeszkedését, ami a gazdaság fejlődési gátjává vált. Ez feszültséget, széleskörű felháborodást és elszakadási küzdelmet eredményezett. Ezt erősítették a véres incidensek, események, a bostoni sortűz és a bostoni teadélután. Végülis 13 atlanti-parti kolóniából (1776-1783) tartó függetlenségi harc árán megalakult a fiatal szövetségekből álló köztársaság, megfogalmazták és kimondták a Függetlenségi Nyilatkozatot (1776), majd később az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányát.

Az alapító államok

A 13 észak-amerikai brit gyarmat: New Hampshire, Massachusetts, Rhode Island, Connecticut, New York és Vermont, New Jersey, Pennsylvania, Delaware, Maryland, Virginia és Kentucky, Észak-Karolina és Tennessee, Dél-Karolina, Georgia. A 13 állam az Egyesült Államok magvát adta kb. 1 millió km2-es területen, 2,5 millió fővel.

Területi bővülések

Kontinens megismerését, a feltárását, a telepesek bevándorlását fokozta a feltárt ásványkincsek bősége (az Appalache-hegység feketeszene, a Sziklás-hegység, Kalifornia, Alaszka színes- és nemesérc-lelőhelyei (1848-ban kitört aranyláz), a szabad művelésre váró földterületek. S nem állította meg az indián őslakosok ellen folytatott harc sem. „Az ígéretek és a lehetőségek földje” lett Amerika. A függetlenség kivívása után az USA gyors ütemben terjeszkedett nyugat felé. A 1860-as években már a mai törzsterülettel rendelkezett. A területek többségét az új állam háborúkban az indiánoktól, a spanyoloktól és Mexikótól szerezte meg. Egyes területeket megvásároltak a franciáktól (Louisianát), a mexikóiaktól Új-Mexikót, Arizonát, Utahot, Nevadát és Kaliforniát, a spanyoloktól (Floridát). Az ország legsikeresebb területszerzése Alaszkához kötődik. „Potom pénzért”, 7,2 millió dollárért szerezték meg az orosz cártól. Hamar kiderült, hogy jó vétel volt, mert Alaszkában gazdag aranylelőhelyeket fedeztek fel. De igazán a ma és a jövő ígérete ez a föld, mivel kőolajban, földgázban gazdag. 1959-ben került a legutolsó terület az USA államterületéhez: a Hawaii-szigetek. Ez az USA egyetlen tengerentúli állama, 50. szövetségi állama.

A „Vadnyugat” meghódítása együttjárt a szűzföldek feltörésével, az ásványkincsek kiaknázásával, a vasutak, közutak, az infrastruktúra kiépítésével. Hatalmas, a kontinenst átszelő transzkontinentális út- és vasúthálózat született a bevándorlók munkája nyomán. Városok, óriásvárosok nőttek a keleti, a déli, majd a nyugati partvidéken, az ország belső területein. Gyakran olyan helyeken is, ahol igazán nem élne ember: pl.: Las Vegas, óriásváros a sivatagban, vagy földrengéses övezetben: San Francisco, Los Angeles.
A tőkések pénzt fektettek be az ipari vállalkozásokban. Jövedelmező befektetések révén megszülettek az első nagy ipari mágnások – a maguk erejéből csúcsra törő kisemberek „self-made men”-ek (pl.: John Rockefeller). Az iparosodás egyúttal súlyos társadalmi problémákat is hordozott.
USA a térség uralkodó államává lett. Az 1823-ban deklarálták a Monroe-elvet, miszerint „Amerika az amerikaiaké” – Európa minden jogát elutasították az Újvilág államügyeinek beleszólására. Bátorították a térség államait: a latin-amerikai gyarmatok elszakadását.

USA a népek olvasztótégelye lett, „a szabadság földje”, de ehhez az kellett, hogy saját területén belül is megvívja a polgárháborúját (1861-65) között. A polgárháború a gyorsan fejlődő, iparosodó, rabszolgaságot elvető, „szabad” északi államok és a monokultúrás gazdálkodást (gyapottermesztést) folytató, Angliával kereskedő déli államok között robbant ki.
A polgárháborút az északiak nyerték meg. Ez azzal járt, hogy a déli az ültetvényes gazdálkodás egyre hátérbe szorult a farmergazdálkodással szemben, valamint délen eltörölték a rabszolgaságot. A déli államok angol arisztokrata gazdái ültetvényeiken a munkaerőhiányt feketebőrű, afrikai rabszolgák dolgozatásával oldották meg. Amúgy az északi államokban az 1850-es évektől, majd a ’60-as évektől a Republikánus Párt elnökének: Abraham Lincolnnak a vezetésével is erőteljes rabszolgaság ellenes mozgalom bontakozott ki. Ennek hatására 1861-ben 11 déli állam kivált az Unióból és megalakították az Amerikai Konföderációs Államokat Jefferson Davissel az élén, kirobbantva ezzel az amerikai polgárháborút. Csak öt év múltán lett egységes az Unió. Igaz a faji szembenállás és előítéletes gondolkodás csak a huszadik század közepére enyhült.