Óceánia természeti viszonyai, Óceánia tájai

Óceánia a Föld legnagyobb szigetvilága a Csendes-óceán nyugati felén, nem alkot külön földrészt. A két térítőkör között kb. 72 millió km2-es óceáni térségben 5000-7500 sziget található, ebből szárazföldi terület csak 1,26 millió km2. A Csendes-óceán a Föld legnagyobb szerkezeti egysége, változatos óceáni medencealjzattal, 4000 m-es átlagmélységgel, s a Föld legnagyobb vízmélységeivel: Mariana-árok (-11034 m), Tonga-árok (-10882 m). Az itt található lemezmozgások (ütközések) következményeként vulkáni szigetívek, szigetek képződnek mélytengeri árkok kíséretében. A Csendes-óceán aljzatának nagy részét alkotó Pacifikus-lemez szegélyterületei a földrengés és vulkanizmus övezete, ez a "pacifikus tűzgyűrű", ahol nagyon sok magmaanyag kerül a felszínre.
Óceánia szigetvilágát etnográfiai sajátosságok alapján három szigetcsoportra osztják. A szigetcsoportok Ausztráliától északkeletre és keletre koncentrikus ívekben helyezkednek el a Csendes-óceán vizében. A belső ív: Melanézia a "feketék - a melanézek - szigetvilága", 8000 km hosszan Új-Guineától Új-Zélandig tart. Óceánia külső szigetívét Mikronézia, a "kis szigetek világa" és Polinézia, a "sok szigetek világa" jellemzi.
Óceánia szigetvilága keletkezését tekintve kétféle módon jött létre. Vannak a kontinentális talapzaton elhelyezkedő nagy szigetek, az ún. self szigetek, míg a szórványos, kis szigetek vagy az ütköző óceáni lemezek mentén, vagy a köpenyben lévő forró pontok felett képződtek, az óceáni aljzatból kiemelkedő vulkáni képződményként.
Az első szigetképződésbe Melanézia tartozik, hiszen a nagy sziget-lemezdarabok egykori Gondwana földekről: Ausztráliáról és Antarktikáról szakadtak le. Az Ausztrália körül elhelyezkedő szigetek az ausztrál kontinenstől távolodtak el: pl.: Új-Guinea, Tasmania, Új-Zéland földje. A geológusok ezért a Melanézia elnevezése helyett, jobban szeretik használni a Makronézia „a nagy szigetek” elnevezését. Mikronézia és Polinézia képződését - a földrajzi helyzettől függően - a korallképződés (trópusi, meleg vizekben) és a vulkanizmus határozta meg.
A korallszigeteknek három típusa ismert (Balázs D. szerint). A korallzátonyszigetek (3-6 m-rel magasodnak a tenger dagályszintje fölé pl.: a Nagy-Korallzátony). A koralltáblaszigetek nagyobb kiterjedésűek és 10-20 m-re emelkedő mészkőtáblák pl.: Tangatapu. A harmadik típus az atoll. Ez egy vulkáni sziget körül kialakult gyűrű alakú korallképződmény. Az atollok általában 2-3 km átmérőjűek, de akadnak 50, sőt 100 km átmérőjűek is. Az atollképződés titkát Charles Darwin fejtette meg.

Melanézia

Melanézia az ausztráliai keleti partokkal párhuzamos, lényegében egy a tengerből kiemelkedő megsüllyedt ausztráliai kontinentális tömb és a hozzágyűrődött lesüllyedt fiatal pacifikus lánchegység maradványa. Lemeztektonikailag az Indo-ausztráliai-lemez része. Két vonulatból áll. A belső ívhez: Új-Guinea, Új-Kaledónia, a külső ívhez: Bismarck-szigetek, Salamon-szigetek, Fidzsi (Fiji)-szigetek, Új-Hebridák és Új-Zéland tartozik. A külső ív tagjai is valamikor összefüggtek a kontinenssel, de már itt a vulkáni és a gyűrt elem van fölényben, a Pacifikus-lemez alátolódása miatt.
Naurut és Palaut – többnyire Mikronéziához sorolják, Tongát, Szamoát és Új-Zélandot – többnyire Polinézia részeként emlegetik. Új-Zélandot földtani értelemben szokták Melanéziához is sorolni, de a földtani keletkezésnél erősebb kulturális hasonlóságok alapján történő besorolás, mely szerint Polinéziához tartozik.

Mikronézia

Mikronézia a Csendes-óceán nyugati részén elterülő szigetvilág, az Egyenlítő mentén és a Ráktérítő között, 4500 km hosszan és 2500 km szélességben hosszanti sorokban vagy lapos ívekben húzódik. Öt nagy szigetcsoportból és apróbb elszórt szigetekből áll, összterületét (4200 km2) tekintve kisebb, mint pl.: a Nyírség kiterjedése. A Mariana-szigetek a Fülöp-lemez és a Pacifikus-lemez hátárán, a Marshall- a Karolina-, a Gilbert-, Ellice-szigetek, valamint a Nauru, és az Óceán-sziget a Pacifikus-lemezen foglalnak helyet. A többségükben igen kicsiny szigeteket vagy a vulkanizmus, vagy a korallállatkák hozták létre. A korallszigetek nagy része atoll. A vulkáni szigetek lábazata igen mélyen van, de tengerszint feletti magasságuk nem haladja meg az 1000 m-t.

Polinézia

Polinézia sok apró sziget és szigetek csoportjaiból áll, a Csendes-óceán keleti medencéjében, a dátumválasztó-vonaltól keletre az Egyenlítőtől délre. Területe Európánál háromszor nagyobb. Részei: a Midway-, a Phoenix-, a Tokelau-, a Szamoa-, a Tonga-, és a Kermadec-szigetek, valamint a Sor-szigetek, és a Cook-szigetek, a Társaság-szigetek: Tahitivel, a Tubuai-(Ausztrál)-szigetek, a Marquises-, és a Tuamotu-szigetek: a Mururoa-atollal, a Baktérítő környékén lévő Pitcairn-szigetek és a Húsvét-sziget. A Ráktérítő mentén fekvő, polinéz lakosságú Hawaii-szigetek is idetartozik-e, abban a geográfusok nem tudnak megegyezni. Hawaii-szigeteket Polinézia északi és Új-Zélandot Polinézia déli csücskeként emlegetik. Sok geográfus Új-Zélandot - Ausztráliával együtt - elkülönítve emlegeti, s nem veszi bele Óceániába.

Óceánia szigetvilágának éghajlata, vízrajza és élővilága

Óceánia szigeteinek nagy része a trópusi éghajlati övezetbe tartozik, csak a Hawaii-szigetek és Új-Zéland tartoznak a mérsékelt övezet szubtrópusi és a valódi mérsékelt övébe.
Melanézia éghajlata a 8000 km-es kiterjedés miatt, igen változatos. Mikronézia éghajlata egyenlítői, itt van a Föld egyik legesősebb területe: Pohnpei környékén.
Polinézia keleti részén, az Egyenlítő-menti területein, a dél-amerikai partok felől érkező, az Egyenlítő mentén nyugat felé hatoló hideg Perui-áramlat miatt, nem egyenlítői, hanem csapadékban szegényebb, száraz szavanna éghajlat alakult ki. Mikronézia és Polinézia vulkáni szigetein, a párás légtömegeket felszállásra kényszerítő magas hegyek, valamint a felszíni vizet át nem eresztő vulkáni kőzetek miatt kialakult gazdag vízhálózat buja növényzetet, hegyi esőerdőket éltet. A korallszigetek flórája szegényes, hiszen a felszínen lévő vízáteresztő korallmészkő miatt, a lehulló víz a mélybe szivárog, még akkor is, ha bőséges az utánpótlás (pl.: 1600 mm). Ezeken a helyeken nincs felszíni vízfolyás, patak, forrás, csak a mélyben rejtőző karsztvíz. A korallszigetek két életet (élelmet, használati alapanyagot) jelentő növénye, amely ezeket a viszonyokat jól tűri, a kókuszpálma és a kenyérfa. De banánt, ananászt, cukornádat, tárót, yamsgyökeret is termesztenek.
A trópusi szigetek idillikus állapotát, a trópusi viharok, tájfunok tépázzák meg. A Karolina-szigetek a trópusi tájfunok keletkezési helye. A másik ilyen trópusi ciklon képződési hely Polinézia központi területe, kiemelten Tahiti, Szamoa- és a Tonga-szigetek.
Óceánia szigeteinek állatvilága ugyanúgy, mint a növényvilága nyugatról kelet felé szegényedik, a fajok száma csökken. A belső szigetvilág (Melanézia) élővilága még elég változatos, de néhol alig különbözik Ázsia és Ausztrália élővilágától. Bennszülött élőlénye: a sisakos kazuár Új-Guinea és Ausztrália északi részén is él, míg a kivi Új-Zélandon. A keleti szigetek élővilága nagyon fajszegény. Itt már denevéreken és patkányokon kívül nincs emlősállat. A polinéziai szigeteken pedig csak madarak (kakadu, paradicsommadár, lantfarkú madár) és rovarok élnek. A szigetvilág óceáni környezete apró élőlényekben aránylag szegény, a cetek ezért hiányoznak, a korallok, repülőhalak, delfinek, vitorlás- és zátonyhalak azonban nagy mennyiségben találhatók. A szigetvilágtól É-ra és D-re a Csendes-óceán halgazdagsága legnagyobb a világon.

Óceánia szigetein kb. 10 millió ember él. Az őslakosok: pápuák, melanézek, mikronézek és polinézek a lakosság nagyjából felét alkotják. A gyarmatosítók megjelenésével (XVI. sz.) egyre csökkent a számuk, az utóbbi időkben azonban újra rohamosan gyarapodnak. Az európai eredetű lakosság száma - főleg Új-Zélandon - egyre nő. A gyarmatosítók olcsó munkaerőt hoztak be a szigetekre: indiaiakat, kínaiakat, japánokat, filippínókat, vietnamiakat.

Óceánok aljzata