Tananyag választó:
Az amerikai kontinens földrajzi képe
Jegyzet szerkesztése:
Amerika földrajzi fekvése
Eszköztár:

A kontinens fekvése és partvonala

Földünk második legnagyobb kontinense Amerika, 42 millió km2-vel, a nyugati félgömb "kettős kontinense" a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között. Északon a Jeges-tenger határolja, s a 35 km széles Bering-szoros választja el Ázsiától, délen a Tűzföldnél a Déli-sarkkört közelíti meg. A kontinensek között első az észak-déli irányú kiterjedésben. A 15 000 km hosszan elnyúló kontinens északi, nagyobbik része Észak-Amerika csak néhány millió esztendeje forrt össze a mai déli részével, Dél-Amerikával. A kontinens eredetében így kétarcú. Észak-Amerika a Laurázsiáról szakadt le, addig Dél-Amerika a Gondwana afrikai részéről vált le, ezért is nevezik Amerikát kettős kontinensnek. Ugyanakkor Amerika középső elkeskenyedő szárazföldi részét, a Tehuantepeci-földszorostól a Panama-földszorosig, ill. a Nyugat-indiai-szigeteket (a Nagy- és a Kis-Antillákat a Karib-(Antilla)-tengerben és a Bahama-szigeteket az Atlanti-óceánban Közép-Amerika néven is elkülönítik, annak ellenére, hogy természet-földrajzilag ez a terület az északi kontinensrészhez tartozik. A kettős kontinenst Közép-Amerika elkeskenyedő déli részénél, a Panama-földszorosnál, a Panama-csatorna megépítésével mesterségesen átvágták, hogy megrövidítsék a Csendes- és az Atlanti-óceán közötti hajózási útvonalat. Amerika parttagoltságát tekintve Észak-Amerika sokkal tagoltabb partvonalú, mint Dél-Amerika. Észak-Amerika északi partjainál hatalmas sarkvidéki szigetvilág (Kanadai-Arktikus-szigetvilág, a Föld legnagyobb szigete: Grönland (2,2 millió km2), Új-Foundland) helyezkedik el számos kisebb-nagyobb öböl (Hudson-, Szent-Lőrinc-öböl) és félsziget (Alaszkai-, Labrador-félsziget) kíséretében. Glaciális eredetű fjordok csipkézik az északi partvonalat, de az északi fekvésű csendes-, és az atlanti-óceáni partszakaszokat is. Észak-Amerika nyugati partszegélye a parttal párhuzamosan futó Kordillerák miatt zárt, csak északon bomlik szigetekre, öblökre, félszigetekre. Az Atlanti-partvidék északon a legtagoltabb mély fjordtípusú öblei (Fundy-öböl) kiváló kikötők. Dél felé haladva a folyótorkolatokba mélyülő öblök jelentik a kikötésre alkalmas partszakaszt, előnyös forgalmi fekvésben és kedvezőbb éghajlat alatt. Észak-Amerika déli tagolatlan partvonalát csupán két nagy öböl: a Mexikói- és a Kaliforniai-öböl, ill. két nagy félsziget: Florida és Kalifornia szakítja meg. Közép-Amerika partvonala közepesen tagolt.
Nagy félszigetei a Yucatan- és a Honduras-félsziget. Nagyobb öblei a Campechei-öböl, a karib-tengeri Hondurasi-öböl. Közép-Amerika csendes-óceáni partszakaszának két nagy öble a Tehuantepeci- és a Panamai-öböl. A Nyugat-indiai-szigetvilág a lesüllyedt Karib-szárazulat maradványa, a Nagy- és Kis-Antillák, valamint a Bahama-szigetek övezetére különül. A szigetek területének 90 %-a a Nagy-Antillákra jut: Kuba, Jamaica, Hispaniola, Puerto Rico. A Kis-Antillák szigetíve 1900 km hosszan Puerto Ricotól a Venezuelai-öbölig húzódik. Dél-Amerika alakja és tagolatlan partvonala hasonlít Afrikára. Csak az északi felén nyúlik be mélyebben a Maracaibói-öböl. Keleti-oldalán folyótorkolatok öblei (Amazonas, La Plata) bontják meg a tagolatlanságot. Nyugaton az Andok vonulatával (párhuzamos) konkordáns partvonalába csak a Guayaquili-öböl nyomul be mélyebben, míg a déli szélesség 40°-tól a süllyedés erősen tagolt szigetvilágot választott le a kontinensről, s az eljegesedés miatt fjordos a partszakasz alakult ki. Atlanti partvonalat kontinentális talapzat kíséri, Trinidad és a Falkland-szigetek is ezen fekszenek. Míg a csendes-óceáni partot hirtelen mélyülő mélytengeri árok, a Peru-Chilei-árok (-8066 m) övezi. A Csendes-óceánban a Galápagos- és a Juan Fernandez-szigetek tenger alatti hátságokon ülnek. A Horn-foktól délre eső szigetek (Déli-Shetland, Déli-Orkney, Déli-Sandwich, Dél-Georgia) az Antarktisszal voltak kapcsolatban.

A kontinens felosztása

Földrajzi fekvését tekintve 3 részre különül: az északi fekvésű Észak-Amerikára, a középső elkeskenyedő szárazföldi hidat és szigetvilágot hordozó Közép-Amerikára és Dél-Amerikára. Politikai-társadalmi-gazdasági szempontból Közép-Amerika az Egyesült Államok és Mexikó határától kezdődik. Az ettől északra lévő Észak-Amerikát népessége után Angolszász-Amerikának, míg Mexikót, Közép- és Dél-Amerikát Latin-Amerikának nevezik.

Amerika felfedezése, gyarmatosítása

A legújabb kutatások szerint, az európaiak közül nem Kolumbusz járt először Amerikában. A történészek azt kutatják és feltételezik - az amerikai kontinens keleti partvidéken talált neolitikus pattintott eszközöket megvizsgálva -, hogy Észak-Amerika felfedezése a jégkorszak idején Európa felől is megtörtént. Ugyanis az itt talált pattintott hegyű dárdák anyaga és elkészítési módja megegyezik a Franciaország nyugati partvidékén találtakkal.
A 10. században a normannok is jártak már itt, Vörös Erik vezetésével megvetették lábukat Izlandon és Grönlandon. Kanada északi szigetvilágát körbehajózták, Amerika partjaira is eljutottak. Egyes történészek szerint még az egyiptomi, föníciai, római hajósok is jártak a kontinensen. A nagy földrajzi felfedezésekkel megindult az európaiak bevándorlása és az amerikai föld gyarmatosítása. Közép- és Dél-Amerikában a spanyolok, portugálok, Észak-Amerikában a franciák, angolok szálltak partra.
A genovai származású Cristoforo Colombo, vagyis Kolumbusz Kristóf (a spanyolok Cristobal Colonnak nevezték), mint az Újvilág felfedezője kelt át az Atlanti-óceánon az északi félteke szubtrópusi sávjában, hogy megtalálja nyugat felé vezető hajóutat az indiai fűszerszigetek, a mesésen gazdag India felé. Útjának pártfogója és megbízója hosszas húza-vona után a spanyol királyi pár - Izabella és Ferdinánd - lett. 4-szer járt az Újvilágban.
Kolumbusz Kristóf felfedezéseinek értékét csak halála után néhány évtizeddel ismerték el. Az Újvilágot, viszont már nem róla nevezték el, hanem az úti leírásai révén hírnevet szerzett Amerigo Vespucciról, aki írói tehetséggel elevenítette meg leveleiben a déli földrész tájait.
Kolumbusz sikeres felfedező útja után a portugálok úgy vélték, hogy a spanyolok megszegték az 1452-1456-os pápai döntést, amely az óceánon túli területek birtoklásáról szólt. Panaszukra VI. Sándor pápa úgy rendelkezett 1494-ben, hogy az új földrészen a ny. h. 46°-tól keletre lévő területek a portugáloké, míg ettől nyugatra esők a spanyoloké. (Ez a szerződés 1777-ben érvényét vesztette.) A szerződés alapján később Közép- és Dél-Amerika a spanyoloké, a legkeletibb ország, Brazília a portugáloké lett.
A közép-amerikai szárazföldet elsőként a spanyol Balboa szelte át a szárazföldön és pillantotta meg a Csendes-óceánt.
A portugál Magellán a spanyol király megbízásából 1519-ben indult el Föld körüli útjára. Útja során Dél-Amerika partjait hajózta végig és kerülte meg a Horn-fokot. Ő volt a névadója Patagóniának (nagylábúak  patagónok) és Tűzföldnek (hajóikról sok fáklyát - tüzet láttak).
A portugál Cabral 1500-ban szállt partra Északkelete-Brazíliában, Cortes 1518-1521 között elfoglalta Mexikót. Nem sokkal később (1531-1533) Pizzaro Perut ostromolta. Végülis a spanyolok és portugálok alig fél évszázad alatt gyarmattá tették Latin-Amerikát.
A gyarmatosítás közvetlen célja a nemesfémek és drágakövek megszerzése volt, ugyanis a 15. sz.-ban Európa fellendülő pénzgazdálkodása egyre több nemesfémet emésztett fel. Ezt a tempót az Óvilág arany- és ezüstbányái nem bírták. Az Újvilág bányái viszont ontották a nemesfémet. A spanyolok és a portugálok az őslakókat leigázták, rabszolgaságba kényszerítették, sokukat megölték, helyükre néger rabszolgákat hurcoltak be Afrikából. A sok kincset, számukra fontos cikket, árut az anyaországba szállították. Az Újvilág leigázása a 18. sz. első felében vált teljessé, amikor kiépült a gyarmati közigazgatás rendszere és állandósult a monokultúrás termelés.