Az arab és berber nyelv Észak-Afrikában

Észak-Afrikában 100 milliók által beszélt nyelv: az arab nyelv - az etnikai homogenitásnak megfelelően -, a régiókban élők 85 %-a arab. Ugyanakkor a nagy földrajzi távolságoknak köszönhetően, nagy az arab nyelven belül, a nyelvjárások közötti különbözőség. Észak-Afrikában nomád életmódot folytató berber népek is élnek. Ősi mediterrán-europid származásúak, az araboknál erőteljesebb testalkattal, jellegzetesebb arcvonásokkal. Algéria belső területeit és a Földközi-tenger nyugati partvidékét lakják, kb. 20 millióan beszélnek berberül.

Bantu és egyéb nyelvek Fekete-Afrikában

A bantu nyelvek az észak-afrikai szavanna övtől délre terjedtek el. Madagaszkár és Kamerun kivételével valamennyi közép-, kelet- és dél-Afrikai országban a bantu nyelv az uralkodó, kb. 250 millió embernek az anyanyelve. A bantu nyelvek a Föld egyik legnagyobb közös nyelveket tartalmazó nyelvcsoportja (kb. 500 nyelvvel, két ősi származási területtel: kameruni, illetve dél-szudáni őshazával).
A szudáni nyelvcsalád elterjedési területe: Kelet-Afrika országaiban, Szudán nagytáján van.
Dél- és Kelet-Afrikában a csettintő hangokra épülő koiszan nyelvcsalád a bantu nyelvcsalád elterjedési területébe ékelődik, nem-bantu nyelvként. Valószínű, hogy ez a nyelvcsalád Dél-Afrika és Kelet-Afrika legősibb nyelveiből áll, s a bantuk betörésével szűkült az elterjedési területe. Ma a Kalahári-sivatagban élő busmanok a san nyelvet, a dél-afrikai hottentották khoikhoit beszélik.
Az egyéb nyelvek között van Afrika egyetlen ausztro-ázsiai eredetű nyelve, a malgas, amelyet az 1. évezred során az Indonéz-szigetvilágból érkezők hoztak Madagaszkár szigetére. A nyelven – a kontinens közelsége ellenére - alig mutatható ki az afrikai vagy az arab hatás.

A gyarmatosítók nyelveinek elterjedése

Az Afrikát ért legutolsó nyelvi „sokszínűség”-i hatás az európai gyarmatosító hatalmaknak köszönhető. A gyarmatosító anyaországok nyelvei gyorsan hivatalos nyelvekké lettek az afrikai gyarmatosított területeken: az angol a dél-afrikai országokban, a francia Burundiban, Algériában, Tunéziában és Kamerunban, a portugál Angolában és Mozambikban, a német Namíbiában. A Dél-Afrikában élő holland származású búrok nyomán egyedi afrikai nyelv formálódott, az őslakosok körében is használt afrikaans, egyetlen afrikai indoeurópai nyelvként.

Himba család Namíbiában

Őslakosok Afrikában

Afrika mai népessége 14 ősi populációból fejlődött ki, amik összefüggésbe hozhatók a nemzetiségi hovatartozással, valamint a közös kulturális vagy nyelvészeti sajátosságokkal.
A "Fekete földrész" lakói is különbözőek, az afrikai ember, csak az európaiak számára tűnik egységesnek. Fehér-Afrikát északon a fehérbőrűekhez tartozó halványbarna bőrű arabok lakják. A Szaharától délre eső részeket a kontinens őslakói a fekete bőrű, duzzadt ajkú, széles orrú, fekete, vastag, göndör hajszálú, négerek népesítik be, de ők sem egységesek. Szokásaikban, hagyományaikban, életformájukban eltérőek, nyelvi sajátosságaikról ne is beszéljünk, több mint 1500 nyelvet, s ennél is több dialektust beszélnek. A feketebőrűek két nagy csoportot alkotnak: szudáni néger és bantu csoportokat. A szudáni négerek a bantuktól abban különböznek, hogy magasabbak, erőteljesebb a testalkatuk, vastagabb a csontozatuk, széles az orruk és duzzadt az ajkuk. Ők a tipikus negridek. A legmagasabbak közülük a csádiak. A bantuk közül a maszájok a legmagasabbak, míg a Föld legalacsonyabb, törpenövésű népcsoportja is bantukhoz tartozik, ők a pigmeusok. Szintén alacsonytermetűek a koiszán nyelvcsaládhoz tartozó: a kalahári őslakók, a busmanok, s Dél-Afrika hottentottái. Bantukhoz sorolják az etiópokat, szomáliaiakat és eritreaikat is. Ők magasak, kevésbé széles orrúak, de bőrük fekete, gyapjas hajúak, náluk már kimutatható az europid és a negrid nagyrassz közötti keveredés. Madagaszkár őslakói a maláj-polinéziai származású malgasok. Berberek Északnyugat-Afrikában, főleg az Atlasz-hegységben élő őslakos afrikai népcsoport. Legismertebb képviselőik a szaharai tuaregek, a „kék emberek”. A maszájok – bantu négerek közé tartoznak szögletes arcélükkel és hosszabb fejükkel. Afrika keleti részén, Kenyában, Tanzániában, a Ngorongoro kalderájának vidékén élő nomád marhapásztornép.

Mandingó lányok

Népvándorlások, hódítások Afrikában

Az egyik legjelentősebb vándorlás Afrikában a bantu vándorlás volt. A bantuk Afrika középső területeiről vándoroltak délre, illetve több irányba is. A vándorlások már az ókorban elkezdődtek és a középkorban, újkorban is folytatódtak. A bantu vándorlás eredményeként sok helyi fekete törzsnek kellett életmódján változtatni, illetve korábbi területeit elhagyni.

Az arab hódítások Mohamed halálát követően indultak el, a Kr. u. 7. sz.-ban. Előbb Egyiptomot (639-642), majd Észak-Afrika berber vidékeit is meghódították. A berbereket áttérítették az iszlám hitre, illetve az arab nyelvet is meg kellett tanulniuk. Arab invázió alatt az arab népek kevéssé keveredtek, gyorsan terjeszkedtek (a berbereket a hegyekbe szorították vissza). Igaz, az arab nem szorította ki a berber nyelvet, ma is 1 millióan beszélik Marokkóban, Algériában és Tunéziában. Az arabokra a sötétebb bőr, a vékony, horgas orr, a keskeny arc mandulavágású szemmel jellemző.

A középkori európai gyarmatosítás fő célja először a kereskedelmi telepek létesítése (portugálok): az arany-, a fűszer-, a rabszolga-kereskedelem biztosítása és az ültetvények kialakítása a Guineai-partvidéken. A portugálok megjelenését követték a spanyolok, a hollandok, az angolok, a franciák és a belgák. Az európaiak megjelenésével elkezdődött Afrika kirablása: afrikaiak millióit hurcolták el a kontinensről elsősorban az Újvilágba munkaerőnek. Nyugat-Afrikában az Aranyparton 10-20 km-ként volt egy kereskedelmi lerakat, állomáshely. Kelet-Afrikában később, a 19. sz.-ban éri el a csúcspontját a rabszolga-kereskedelem. Kivágásra kerülnek a trópusi esőerdőségek értékes fái, az állatok ezreit gyilkolják le csontjaikért (elefántagyar, orrszarvú szarv) vagy bőrükért. Az ültetvények terményeit (kakaót, kávét, banánt, fűszereket, kókuszt) az gyarmattartók országaiba szállítják, ugyanúgy, mint az értékes ásványkincseket: aranyat, ezüstöt, vasércet, rézércet, cinkércet, ólomércet stb. A 17. sz.-ban Dél-Afrikában is kiépül a kereskedelmi ellátó központ: a holland Kelet-indiai Társaság által. Felépítik Fokvárost. Megjelennek az új telepesek, a búrok, akik észak felé hatolva szembetalálják magukat a szintén területekért harcoló zulukkal. A búrok nyomában jönnek britek is, akik ellen megindul a harc az értékes dél-afrikai arany- és gyémántmezőkért. A Kongó-medencét a belgák gyarmatosítják. A németek Kamerunban, Namíbiában és Kelet-Afrikában jutnak területekhez. A franciák kezére Madagaszkár, Gabon, Nyugat- és Észak-Afrika kerül. A portugálok Guinea egy résztét, Angolát, Mozambikot bitorolják. A spanyoloknak kis terület jut Tanger és Rabat környékén és Nyugat-Afrikában, Spanyol-Szahara. Egyiptomban, a 18. sz. végére meggyengül az Oszmán Birodalom, helyükre az angolok kerülnek, ők létesítenek protektorátust. A britek ott vannak délen: a Dél-afrikai Unióban, Rhodesiában, a Brit Kelet-Afrikában, Egyiptomban, Nigériában, Sierra Leonéban, Ghánában, az Aranyparton és a Brit-Szomáliában. A 19. sz.-ban háború tör ki Etiópia és Olaszország között. Etiópia végül független marad, 3 állam is vetélkedett érte: a franciák, az olaszok és a britek. Az olaszok Szomáliát, Eritreát és Líbiát gyarmatosították. A 20. sz. elején francia-német-spanyol-portugál viaskodás indul meg Marokkóért, végül is spanyolok és franciák foglalják el Marokkót. Az I. világháború végére Afrikát az európai hatalmak felosztották. Az afrikai gyarmatok a II. világháború után nyerik el a függetlenségüket.

Tuareg férfi Nigerben