Afrika vízrajzi adottságai
Afrika vízrajzi szempontból igen érdekes képet mutat. A csapadék időbeli és térbeli eloszlása következtében az egyenlítő éghajlat folyói állandó, bővizű folyamokká duzzadnak, míg a száraz területeket időszakos folyók, vádik jellemzik, csak a nagy folyamok tudják átszelni, nagy párolgási veszteséggel a sivatagokat (Nílus). A folyók nagy részének kemény, kristályos alapkőzeteken kell mélyíteni a völgyét, és áttörniük a peremküszöböket. A vetődéssel kialakított felszíni egyenetlenségeket számos zuhataggal, sellővel lépik át (Stanley-vízesés, Livingstone-vízesés (a Kongón), Viktória-vízesés (a Zambézin)). A kontinens folyóinak egy része bővizű, kiegyenlített vízjárású, zuhatagos, ezért szakaszosan hajózható. A földtani, az éghajlati, a domborzati adottságoknak köszönhetően Afrikában van a Föld vízerőkészletének 40 %-a, nagyrészt kihasználatlanul. A kontinens 31 %-a lefolyástalan, ezek a területek főleg a Szaharára esnek.
Afrika folyói és tavai
Afrika folyói az Atlanti-óceán, az Indiai-óceán, a Vörös-tenger és a Földközi-tenger vízgyűjtő vidékéhez tartoznak. A kontinens négy legnagyobb folyója a Nílus, a Kongó (Zaire), Niger és a Zambézi. A Nílus a Föld leghosszabb folyama (6695 km), deltatorkolattal ömlik a Földközi-tengerbe. Két főfolyója a Fehér- és Kék-Nílus. A Fehér-Nílus a Viktória-Níluson keresztül a Viktória-tavat tápláló Kagera folyóval áll összeköttetésben. A Kék-Nílus az Etióp-magasföldi Tana-tó vizét vezeti le. A Kongó Afrika második leghosszabb folyama (4370 km), tölcsértorkolattal ömlik az Atlanti-óceánba. Vízgyűjtő területe az afrikai folyók közül a legnagyobb 3,7 millió km2, mivel mellékfolyói is az egyenlítői éghajlatú területekről szedik össze vizüket. A Niger Nyugat-Afrika egyetlen jelentős folyama, deltával torkollik az Atlanti-óceánba. A 4184 km hosszú folyónak harmadik vízgyűjtő terülte Afrikában. A 2736 km hosszú Zambézi a Katanga-fennsíkon ered, s tölcsértorkolattal éri el az Indiai-óceánt.
A viszonylag egyhangú felszínű Afrika tavakban igen gazdag. A tavak keletkezésüket tekintve a belső erők által létrehozott keskeny és mélyvizű, tektonikus, árkos tavak, pl.: a Tanganyika-, a Rudolf-(Turkana-), a Malawi-(Nyasza-)tó és epirogenetikus süllyedéktavak: a sekélyebb, de nagyobb vízfelületű Viktória-tó és Okavango-mocsár; valamint külső erők által létrehozott időszakos sóstavak (sottok), a lefolyástalan végtavak (pl.: Csád-tó) és mesterséges tavak (pl.: Nasszer-tó).
Afrika jellegzetes élővilága és talaja
Afrika talaja és élővilága övezetes elrendezésű, az éghajlat zonalitásának (övezetességének) megfelelően alakult. Élővilágának egyed- és fajszáma igen gazdag. Az afrikai kontinensen 40 ezer növényfaj él, többségük a trópusi esőerdőkben.
Az állandóan forró és nedves egyenlítői éghajlat, humuszban szegény, kilúgozott laterit talaján nő a világ leggazdagabb növénytársulása. Örökzöld, buja, 7 szintes trópusi esőerdő tenyészik, kúszónövényekkel (liánokkal), fánlakó növényekkel. Jellegzetes kemény bútorfái a mahagóni és az ébenfa igen keresettek, nem kevésbé haszonfái: a kaucsukfa (tejnedve a nyersgumi alapanyaga), az olajat adó olajpálma és a kóladió. A sekély tengerpartok és folyódelták mocsaraiban mangrove alkot sűrű szövevényt. Az esőerdőben termesztett legfontosabb növények: a kakaó, a kaucsukfa, az olajpálma és a pálmafélék. A trópusi esőerdők állatvilágát elsősorban lombkorona szint lakói teszik ki. Színpompás és gazdag rovarvilágnak (pl.: óriáslepkék, álomkórt okozó cecelegyek), hüllőknek (kígyók, siklók, gyíkok, kaméleon, folyókban: krokodilok) és madaraknak (papagájok, nektármadarak, koronás sas) ad otthon az esőerdő. Az emlősöket többek között a leopárd, törpe víziló, erdei elefánt, erdei bivaly, okapi, erdei disznó vagy az afrikai patkányőz, a főemlősöket pedig a fákon és földön élő majmok (mandrill, cerkófmajom, csimpánz, gorilla) képviselik.
A szavanna éghajlatú területeken a növényzet a csapadékmennyiségnek megfelelően a sivatag felé haladva egyre szegényedik fajokban. A trópusi esőerdőtől távolodva viszont nő a talaj humusztartalma, mivel a nedves időszakban a csapadékmennyisége már nem tudja kimosni, a száraz évszakban felhalmozódott humuszmennyiséget. A nedves szavanna éghajlaton, még kilúgozott vörösföldön, az erdős szavanna sűrűbb erdei nőnek. A szárazabb szavanna éghajlat alatt képződött humuszban gazdagabb trópusi sárgaföldön, a bokros szavanna az uralkodó növénytársulás. Az akáciákkal, baobabfákkal (majomkenyérfákkal) jellemzett füves szavannákon, ahol a 3 m-es elefántfű is megnő, ott a leggazdagabb humuszban a föld, ezért is nevezik a talajt trópusi feketeföldnek. A szárazabb évszak beköszöntével, a szárazság ellen védekező fák lombjukat vesztik. Nagyon sokszor a felforrósodott szavanna önkéntelenül is lángra kap. A gyorsan tovafutó szavannatűz, egyben életet ad a következő szavannai nemzedéknek, mivel sok mag beéréséhez nélkülözhetetlen. A növényzettel ellentétben a szavanna állatvilága nagyon gazdag fajokban és egyedszámban is. Főleg a növényevő emlősök, a patások: gazellák, antilopok, zebrák, gnúk, kafferbivalyok, elefántok, zsiráfok, orrszarvúk csordái népesítik be a füves legelőket, rájuk a nagy ragadozók vadásznak oroszlánok, gepárdok, leopárdok. A dögevők: hiénák, sakálok, keselyűk, marabuk takarítják el a maradékot. A szavanna gazdag madarakban is. A tavakat flamingók, gémek, gólyák telepei lepik el. Az afrikai szavanna végtelen füves és félsivatagi térségének a lakója Afrika legnagyobb futómadara, a strucc. Rovarok népes csoportjai (hangyák, szöcskék, sáskák, termeszek) is megpróbálnak hasznot húzni a szavannából. Olykor a szavannán elszaporodott sáskarajok igen nagy csapást okozhatnak emberek termesztett növényeiben (búza, köles, rizs, manióka, földimogyoró, cukornád, gyapot). Talán a koffeintartalmú kávécserje lombozata menekülne meg egy sáskajárástól. De az is igaz, hogy Etiópiában, a kávé őshazájában a kecskék előszeretettel fogyasztották. Később fedezték fel az ott élő szerzetesek, hogy a cserje termése, a kávébabból főzött ital élénkítő hatású.
Az egyre törpülő és satnyuló füves szavannát, a félsivatagi szürke és sárga váztalajokon képződött, imhol növényfoltokkal borított félsivatagok követik, szárazságtűrő növényzetükkel, sivatagi fáikkal. A sivatag legszárazabb területeit a talaj- és a növénytakaró hiánya jellemzi. A források, illetve vízfolyások közelében alakulnak ki az oázisok, ahol datolyapálmák ligeterdei jelentik a növényzetet. A sivatag állatvilága is szegényes, csak kevés állandó lakója van (skorpiók, kígyók, gyíkok, gekkók, sivatagi róka, egyiptomi ugróegér, sivatagi hiúz). A sivatag igazán az éjszakai életmódot folytató állatok otthona (sivatagi róka, ugróegér), ill. a szárazságot jól tűrő állatok (dromedár, kudu, núbiai vadszamár, vándorantilop) élőhelye.
A kontinens északi és déli mediterrán éghajlata, kellemes időjárásával már örökzöld keménylombú erdőt és cserjét (ciprusok, atlasz cédrus, aleppói fenyő, olajfa, paratögy, szelídgesztenye, citrusfélék) éltet. A kiirtott erdők helyén macchia vagy frigana nő. Fokföld hazája az Asparagus-fajoknak és a muskátlinak. A kultúrnövények közül a citrusféléket, szőlőt és olajfát termesztenek. A mediterrán térségek állatvilága szegényes.
Délkelet-Afrikában a szubtrópusi monszun terülteken babérlombú erdők alakultak ki.
Az Etióp-magasföldön a tengerszint feletti magasságnak megfelelően övezetesen helyezkedik el a növényzet.
Híres afrikai nemzeti parkok
Afrika számos területén hoztak létre nemzeti parkokat, rezervátumokat élővilágának megmentésére, közülük is a leghíresebb a Serengeti Nemzeti Park (Tanzániában), a Kruger NP (Dél-Afrikában), a Tsavo NP Kenyában, a Vulkánok Nemzeti Parkja és a Virunga NP (Ruandában), a Kagera NP (Ruanda), Ethosa NP (Namíbia) stb.
A Serengeti NP (Tanzánia) maszáj elnevezése nagy síkságot jelent, hatalmas fás és füves szavannai tájjal, galériaerdőkkel 15 000 km2-en őrzi Afrika eredeti élővilágát. Az UNESCO területét „a Föld védett bioszféra övezetének” nyilvánította. A nemzeti park bemutatja a Ngorongoro vulkán vidékét, a Viktória-tavat és a híres gnú-átkelőhelyet a Mara-földet.
A Kruger NP (Dél-afrikai Köztársaság) ad otthont Afrika kihalóban lévő állatainak, a fehér és a fekete orrszarvúnak. De védelmet élveznek itt a bóbitás antilopok, impalák, jávorantilopok, zsiráfok, oroszlánok, gepárdok, leopárdok, hiénák, a ritka hiénakutyák, cerkófmajmok is. Ez a Limpopo folyó vidékén lévő vadrezervátum képezte a legrégebbi vadrezervátumot a világon. Stephanus Johannes Krugerről, a Dél-afrikai Unió elnökéről kapta a nevét, aki már 1884-ben javasolta a természetvédelmi terület létrehozását az afrikai vadászok által megtizedelt vadállatok védelmére.
A Kenya délkeleti részén lévő Tsavo NP a Kilimandzsáró hegység előterében, 23 ezer km2-en terül el gazdag élővilágával: füves, fás-bokros szavannával, ahol az akác-, a baobab-, a tamarindaerdők váltakoznak. Itt él a Föld legnagyobb elefántállománya 700, ill. 1000 példányból álló kafferbivaly csordája.
A namíbiai Etosha NP középső területén, az Etosha Pan sós síkság terpeszkedik, amely egykoron vízzel telt medence volt, ma pedig csak nagyobb esőzések alkalmával borítja sekély víz mélyebb területeit. A medence felé folyó vizek vonzzák az állatokat, minek következtében gazdag élővilágával várja az ideérkezőket: zsiráfok, oroszlánok, leopárdok, hiénák, gnúk, zebrák, kuduk, antilopok, gazellák, elefántok, struccok életébe lehet beletekinteni szervezett szafarik keretében.
A Vulkánok NP-jába és a Virunga NP-ba látogatók „akár testközelbe” is kerülhetnek Föld legnagyobb főemlősével, a kihalástól leginkább veszélyeztetett, kizárólag itt, a Virunga-hegység esőerdejében élő hegyi gorillával.
A Kagera NP Ruandában a Kagera-folyó mentén, a Nílus forrásvidékén lévő nagyvadakban, krokodilokban, vízimadár-telepekben gazdag nemzeti park.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
