Az 1920-as és 30-as években egy sor tudományos eredmény született mind a matematika és a fizika, mind pedig a meteorológia területén, amelyek alapvetően módosították a meteorológusok gondolkodását a légköri modellezés lehetőségeiről. Kidolgozták a hidro-termodinamikai egyenletrendszer légköri modellezésre alkalmas közelítéseit, és megalkották a számítások stabilitását biztosító numerikus sémákat is.

Megszülettek tehát a reményt keltő elméleti alapok, és a világ egyik első elektromos számítógépe, az Egyesült Államokban kifejlesztett ENIAC (17 ezer elektroncső, 2,5 m magas, 40 m hosszú szerelvényfal, 30 tonna súly) pedig eszközt teremtett ahhoz, hogy az addig hónapokat igénylő számításokat napok, esetleg órák alatt el lehessen végezni. Neumann János - a magyar származású amerikai kutató, aki minden idők legfiatalabb professzora volt az Egyesült Államokban - azt javasolta, hogy az addig kizárólag katonai célokat szolgáló ENIAC -ot polgári tudományos, ezen belül meteorológiai célokra is hasznosítsák. Vezetésével 1946 augusztusától 20 meteorológus dolgozott a légköri modell-fejlesztéseken, s végül 1950 márciusában gépidőt is kaptak. Modelljük segítségével az 5500 m magasban elhelyezkedő légréteg áramlási viszonyait igyekeztek 24 órával előre jelezni. A számításokat az USA-t lefedő 235 rácspontra végezték el, az adatokat és a programkódot egymillió lyukkártyán tárolták. A kísérlet az üzemzavarok, a gyakori leállások miatt öt hétig tartott, de a tiszta számítási idő épp 24 óra lett.

E sikeres kísérlet azt jelezte, hogy a választott út járható, eredményei hozzájárultak a modellezés alapját képező egyenletrendszer tökéletesítéséhez, és ahhoz, hogy a tudósok rájöjjenek, a számszerű előrejelzést a rácshálózat sűrítésével lehet pontosítani.