A repülés és a meteorológia kapcsolata

A repülés elterjedése a XX. század elején mérföldkőnek számít a meteorológia fejlődésében. A meteorológusok számára a repüléssel ugyanis nem csak szolgáltatásaiknak új hasznosítási területe jelent meg, hanem a légkör megismerésének merőben új lehetősége is. Korábban a földfelszínre telepített megfigyelő-állomások adatainak elemzése csupán kétdimenziós képet szolgáltatott a szakemberek számára a légkörről. A magasabb légkör fizikai állapotára, folyamataira legfeljebb következtetni tudtak (a felhők mozgásának, fejlődésének, változásainak megfigyeléséből vagy a szabad-légkör állapotára kevésbé jellemző hegyi állomások adataiból). A repülőgép azonban a magasba emelte mind a meteorológusokat, mind mérőműszereiket, új dimenziót, pontosabban a légkör harmadik dimenzióját nyitva meg előttük. Nyugodtan állíthatjuk, a meteorológia és a repülés a mai napig kölcsönhatásban van: a biztonságos repülés elképzelhetetlen a meteorológia nélkül, de a meteorológia fejlődése is sokat vesztett és lassúbb lett volna a repülés által nyújtott ismeretek hiányában.

Az 1920-as évek szakmai szempontból minőségi változást hoztak az időjárás-előrejelzések fejlődésébe. A prognózisok alapvető eszköze továbbra is a légnyomás-szinoptika maradt, de a meteorológusok eszköztára kiegészült egy új fogalommal, az időjárási front fogalmával. Ebben az időben egy új szinoptikai iskola jött létre Norvégiában kiváló szakembergárdával, a Bjerknes "dinasztia" (apa és fia) irányításával. Ők fedezték fel térképeiken az időjárás-változások legfőbb hordozóját, az időjárási frontot, új, gazdagabb arculatot adva ezzel a szinoptikának.

A magaslégköri mérések rendszeressé válása

A II. világháború befejezését követően, főként az 50-es évek során intenzív fejlődés indult meg az előrejelzések területén. Magaslégköri mérések kísérleti jelleggel (sárkányokkal, ballonokkal, repülőgépekkel magasba juttatott műszerekkel) már korábban is folytak, de ekkor rendszeressé váltak a hatalmas ballonok segítségével 20-30 km magasba emelt és rádióval összekötött meteorológiai műszerekkel történő rádiószondázások. Az időjárás-előrejelzés szakmai alapja továbbra is a szinoptikus talajtérkép (a légnyomás-szinoptika és a frontológia) maradt, de az 50-es évek végére ez az eszköztár a napi gyakorlatban is kiegészült a magaslégköri térképekkel, azaz kialakult az aerológiai szinoptika. A légkör a meteorológusok számára most már nemcsak a kísérleti munkában, hanem a napi operatív gyakorlatban is kétdimenziósról háromdimenziósra bővült. Időjárás-előrejelzést ugyan e fejlettebb eszközökkel is csak egy-két napra lehetett készíteni, de az előrejelzések minőségében jelentős javulás történt.

A mezoszinoptika kialakulása

Az intenzív megfigyelő, azaz a távérzékelő műszerek, berendezések, az időjárási radar , az automata megfigyelő-állomás, a tengeri bója és a műhold-meteorológia eredményei, valamint a kistérségű, gyors és veszélyes időjárási folyamatok fizikájának mind jobb megismerése kialakított egy új tudományos szakterületet, a mezoszinoptikát. A mezoszinoptikai ismeretek alkalmazásával az ultrarövidtávú (néhány órás) előrejelzések és az időjárási veszélyjelzések minősége jelentősen javult, az ezekre alapuló szolgáltatások megbízhatóvá váltak. A mezoszinoptikai kutatások szülőföldje az Egyesült Államok volt (tornádó-kutatás), de az akkor már több mint 20 éve működő balatoni viharjelzés megbízhatóságának növelése érdekében egy lelkes kutató csapat (Bodolai házaspár, Götz, Tanczer) nálunk is gyorsan meghonosította eredményeit.