A Kárpát-medencében az egyik leggyakoribb veszélyforrást jelentő időjárási jelenség a viharos szél. Különösen igaz ez a megállapítás Közép-Európa legnagyobb édesvízi tavára, a Balatonra. A Balaton és környéke nemcsak hazánk lakosai számára vonzó üdülő- és fürdőhely, hanem Budapest után hazánk második legfontosabb turisztikai központja is. Ezért kiemelt jelentősége van a balatoni időjárási viszonyok előrejelzésének. Élet- és vagyonvédelmi szempontból az üdülők és a vízi sportot kedvelők számára nélkülözhetetlen információt jelent a balatoni viharjelzés.

A Magyar Vöröskereszt Egylet Önkéntes Motoros Testületének balatoni osztálya 1934. július 8-án megalakította a "vízből mentő szolgálatot". Ez a dátum egyben a balatoni viharjelzés születésnapja is. Ennek ellenére a viharjelzés tudományos hátterének kidolgozása a 60-as években vette kezdetét, a kor technikai színvonalának megfelelően tökéletesítették a viharjelzés meteorológiai kiszolgálását. A 70-es évek végén, a 80-as évek elején megjelentek az első időjárási radarok, amelyek viharok előrejelzését szolgálták. Ekkor már az előrejelzések készítése a Velencei-tóra is kiterjedt. A nyolcvanas évekig jelző rakétákat és a mólók végeinél árbocokra húzható viharkosarakat alkalmaztak. Ez a kézzel működtetett rendszer rendkívül lassú és nehézkes volt. Ezt váltotta fel a nyolcvanas évek közepén üzembe helyezett fényjelzős rendszer. A "rakétás-viharkosaras" jelzőrendszer már nem tudta folyamatosan és gyorsan ellátni feladatait, nem volt alkalmas a nyári időszakban a napi egymilliós üdülőközönség élet- és vagyonbiztonságának garantálására. 1988. május 1-én helyezték üzembe az automata fényjelző rendszert, amely a tó körül 24 sárga fényű, forgó lámpaegységből állt. Az ezzel párhuzamosan kiépített számítógépes rendszer és analóg műholdvevő berendezések üzembe helyezésével a balatoni viharok előrejelzésének pontossága és megbízhatósága 85-90%-ra emelkedett.