A levegő vízszintes illetve függőleges irányú mozgása.

Olyan energiaforrás, mely a Napból érkezik és a légköri jelenségek döntő többségét előidézi. A Napból érkező sugárzás különféle hullámhosszúságú sugarak sorozata. A közepes sugarak hossza 0,36-0,78 mikron. Ezek a fénysugarak, az ennél rövidebb hullámhossz tartományba esők az ultraibolya sugarak, valamint a hosszabbak az infravörösek. A fénysugárzás mellett a hőmérsékleti sugárzás is jelentős, illetve a korpuszkuláris (részecskesugárzás) sugárzásban az energia terjedése anyagi részecskékhez van kötve.

A légkörben lebegő, apró vízcseppek és/vagy jégkristályok halmaza. A talaj közelében lévő formája a köd.

A Napból érkező elektromágneses hullámok energíája.

Sugárzásvisszaverő képességet kifejező mérőszám. A felületről visszavert sugárzás és a felületre beeső sugárzás erősségének a hányadosa. Ez a mérőszám az abszolút fehér felületeknél 1, az abszolút fekete felületek esetében pedig 0 (pl. a friss, tiszta hó albedója közelíti az 1-et).

A földfelszín formakincsének gyűjtőneve

A levegő hővisszatartó, hőtároló képessége. Lényege, hogy a Napból érkező rövidhullámú sugarakat a légkör jól átengedi, ezeket a felszín elnyeli, és ezáltal felmelegszik. A felmelegedett felszín az alacsonyabb hőmérséklete miatt hosszúhullámú sugárzást bocsát ki, amivel szemben a légkör nagymértékben elnyelőképes. Így a kisugárzott hőmérséklet jelentős részét a légkör visszatartja. Nem maga a levegőanyag, hanem annak vízgőz, szén-dioxid és egyéb anyagtartalma idézi elő az üvegházhatást.

A napkorong messze van a látóhatárhoz és derékszögbe érik a felszínt a napsugarak. Magas napállás esetén a felmelegedés erősebb.

Atmoszféra, a Föld gázburka. Tömege és sűrűsége jóval kisebb a Föld többi szférájánál és fölfelé haladva rohamosan csökken. A légkör tömegének 99%25-a az alsó 80 km-es vastagságú részben helyezkedik el. Kiterjedésének felső határa nehezen meghatározható. 800 km magasan egyes légrészecskék legyőzve a Föld tömegvonzását már "kiszöknek" a légkörből, de még 1000 km magasságban is találkozni lehet légrészecskékkel. Anyagi összetételében az alapgázok, a vendéggázok és a szennyeződések játszanak fontos szerepet. Az alapgázok a nitrogén, oxigén, a nemesgázok. A vendéggázok az ózon, a szén-dioxid, és a vízgőz. Szennyeződések a por, a sókristályok, füst, hamu, korom, virágporszemek, baktériumok.

A napkorong közel van a látóhatárhoz és hegyes szögbe érik a felszínt a napsugarak. Alcsony napállás esetén a felmelegedés gyengébb.

Sugárzásvisszaverő képességet kifejező mérőszám. A felületről visszavert sugárzás és a felületre beeső sugárzás erősségének a hányadosa. Ez a mérőszám az abszolút fehér felületeknél 1, az abszolút fekete felületek esetében pedig 0 (pl. a friss, tiszta hó albedója közelíti az 1-et).

hevesség, erősség

Atmoszféra, a Föld gázburka. Tömege és sűrűsége jóval kisebb a Föld többi szférájánál és fölfelé haladva rohamosan csökken. A légkör tömegének 99%25-a az alsó 80 km-es vastagságú részben helyezkedik el. Kiterjedésének felső határa nehezen meghatározható. 800 km magasan egyes légrészecskék legyőzve a Föld tömegvonzását már "kiszöknek" a légkörből, de még 1000 km magasságban is találkozni lehet légrészecskékkel. Anyagi összetételében az alapgázok, a vendéggázok és a szennyeződések játszanak fontos szerepet. Az alapgázok a nitrogén, oxigén, a nemesgázok. A vendéggázok az ózon, a szén-dioxid, és a vízgőz. Szennyeződések a por, a sókristályok, füst, hamu, korom, virágporszemek, baktériumok.

A piranométer az érzékelő által meghatározott sík feletti térből érkező összes rövidhullámú sugárzás (globálsugárzás) mérésére szolgál. A meteorológiai állomásokon ebből a műszerből található a legtöbb. Ez a mérőeszköz egy árnyékoló gömb segítségével a diffúz sugárzás mérésére alkalmas, míg a műszert a földfelszín felé fordítva a mérések a felszínről reflektált sugárzást adják meg.

A sugárzási egyenleg legfontosabb komponense, alapvető klímaparaméter, s egyértelműen a legáltalánosabban használt sugárzási paraméter. A globálsugárzás a Napból érkező közvetlen, illetve az égbolt minden részéről érkező szórt sugárzás összege.

A műszer segítségével a napkorong irányából érkező direkt sugárzás intenzitását tudjuk meghatározni.

A Nap hosszúhullámú sugárzásának mérésére alkalmas meteorológiai műszer.

Az ózonréteg azon része, amely a legtávolabb van a Föld felszínétől.

elnyel, megköt

A napsugárzás kb. 3 mikrométernél rövidebb hullámhosszú sávja, amelyet a felsőlégköri ózon jelentős mértékben elnyel. Erősségének növekedése (elsősorban az ózonréteg vékonyodása miatt) a bioszférára veszélyt jelent.

A Föld légkörének egyik fontos nyomgáza az ózon, vagyis a háromatomos molekulájú oxigén. Részaránya a légkörben a gázok egymilliomod részénél is kisebb. Ahhoz, hogy a valóság szerint ítéljük meg szerepét, megkülönböztetünk troposzférikus (talajközeli) ózont, amely a légkör alsó rétegeiben, tehát az emberi tevékenység közvetlen környezetében található és sztratoszférikus (magas-légköri) ózont, amelynek előfordulása a sztratoszférában, a 20 és 40 km-es magasság között kiugróan magas.

Az UV sugárzás legrövidebb hullámhosszú részeit (320 mm illetve annál rövidebb), az UV-C és az UV-B tartomány nagy részét szűri ki a földi légkör, mely feladatot a sztratoszférában található ún. ózonpajzs látja el. Mindannyian tudjuk, hogy napjainkban az ózonpajzs jelentős mértékű elvékonyodása tapasztalható. E jelenséget először a hetvenes években észlelték amerikai tudósok az Antarktiszon, s a helyzet azóta romlott. Megjelent az ózonlyuk a az Északi sark felett, de a déli féltekén is egyre nagyobb méreteket öltött. Ausztráliát és Dél-Amerika magasabban fekvő részeit fenyegeti leginkább az ibolyántúli sugárzás veszélye. Amennyiben az ózon mértéke csökken a légkörben, - és napjainkban sajnos ez figyelhető meg - úgy a káros környezeti UV-B sugárzás mértéke növekszik.

A sztratoszféra felsőbb régióiban (kb.40km) található ózon (O3) molekulákból álló réteg, amely a napsugárzás hatására alakul ki és kulcsfontosságú a napsugárzás ibolyán túli tartományának kiszűrésében és a szárazföldi élet kialakulásának és fennmaradásának folyamatában.

Olyan hatások, amelyek megakadályozzák hogy a napsugárzás egy része eljusson a földfelszínig.

O3, azaz 3 oxigénatom összekapcsolódása

A napsugárzás kb. 3 mikrométernél rövidebb hullámhosszú sávja, amelyet a felsőlégköri ózon jelentős mértékben elnyel. Erősségének növekedése (elsősorban az ózonréteg vékonyodása miatt) a bioszférára veszélyt jelent.

A skála tizedes bontásban 0-tól 10-ig tart és egyre erősebb besugárzást jelöl. Az egyes UV-B szintekhez a védekezési formákat a SOTE Biofizikai Intézet és az MTA Biofizikai Kutatócsoportja dolgozta ki.

Bár szűkebb tartományú, speciális spektrális mérésekről már volt szó (Brewer-spektrofotométer), külön be kell mutatni az OMSZ-nak a napsugárzás szélesebb színképtartományát érintő spektrális méréseit is. Ezek a mérések1994 óta egy LI-1800 típusú spektroradiométerrel történnek. A berendezéssel lehetőség van a 300 és1100 nanométeres hullámhosszok közti tartomány1 nanométer felbontással történő mérésére a globál-, a direkt- és a diffúz sugárzást illetően is.

A méter egymilliárdod része.

Ózonbontó reakciók hatására végbemenő folyamat, melynek során csökken az ózonmennyiség.

A nagypontosságú berendezés a jelenlegi mérési programban 25 ultraibolya spektrumot vesz fel egy nap, a tényleges fizikai intenzitásokból kiszámolja a biológiailag hatékony sugárzást, így minden mérésből eredményként rendelkezésre áll a fizikai és a biológiai spektrum is.