Dampier, William - angol kalóz, felfedező
1651-ben született Somersetben. Bár árván nőtt fel, mégis jó nevelést kapott és iskoláit is elvégezte. Ezután egy hajóra ment dolgozni, első útja Új-Funlandra vezetett. Később az Indiai-óceánon hajózott, az angol-holland tengeri kereskedelmi háborúban harcolt, majd Jamaicában vállalt munkát, amit hamarosan otthagyott. 1676-ban tért vissza Angliába ahol megnősült, és gazdálkodni kezdett. 1679-ben újra hajóra szállt, és egy véletlen folytán a kalózokhoz csapódott. Több mint tizenkét évig kalózkodott, és ez alatt körbehajózta a Földet. Járt Panamában, megkerülte a Horn-fokot, végig fosztogatta Dél-Amerika nyugati partvidékét, a Fülöp-szigetek után a Willem Jansz által felfedezett Új-Hollandiába vitorláztak. 1688-ban otthagyta a kalózéletet, és beállt katonának. 1691-ben Afrika megkerülésével hazatért Angliába. Hat évvel később kalandjait papírra vetette és kiadta, ezzel rendkívül népszerűségre tett szert. Mivel a kalózkodás közben kutatómunkát is végzett, tapasztalatai nagy hasznára voltak az angol kormánynak. További útjait hivatalosan is támogatták. 1699-ben indultak útnak, először Brazília partjaihoz, innen a Jóreménység-fok megkerülésével átszelte az Indiai-óceánt és Nyugat-Ausztráliában kötött ki. Innen északra hajózott, de semmi olyan értékes területet nem talált, amely Anglia hasznára válna, ezért Indonézia felé vették az irányt. 1700 elején Új-Guineától keletre felfedezett egy még ismeretlen szigetet, melyet Új-Britanniának nevezett el. Ezután visszafelé indultak, de miután megkerülték Afrikát, Ascencion szigeténél, az Atlanti-óceánon hajótörést szenvedtek. 1701-ben egy arra járó hajó vette fel és szállította őket Angliába. Itt bíróság elé állították, mely arra ösztönözte, hogy ismét törvényen kívüli kalóz legyen. Útközben egy nézeteltérés miatt a csendes-óceáni Juan Fernandez-szigetre kitettek egy matrózt, akit Alexander Selkirknek hívtak, Defoe róla mintázta Robinson Crusoe alakját. 1707-ben egy rosszul sikerült kalóz akció után lázadás tört ki a hajón, ezért Dampier jobbnak látta, ha visszatérnek Angliába. Ekkor már másodszor hajózta körül a Földet. 1708-ban ismét tengerre szállt, mint navigációs tiszt és sikeres kalóztetteket vittek véghez, ekkor kerülte meg harmadszor a Földet. 1711-ben visszatértek Angliába, és Dampier nyugalomba vonult. 1715-ben halt meg.