A világűr meghódítása:

Az emberiség kíváncsisága, hogy megismerje a Föld határain túli űrt, nem újkeletű, az ősidőkig nyúlik vissza. Már őseinket is hajtotta a kíváncsiság, hogy megismerjék az égbolt titkait. A maják már 6000 évvel ezelőtt is jegyeztek fel csillagászati megfigyeléseket, Kr.e. 3379-ben leírtak egy holdfogyatkozást is. Az ősi civilizációkban, a kínaiaknál, a babilóniaiaknál, az egyiptomiaknál központi szerepe volt a csillagászati megfigyeléseknek. A csillagok állását eleinte a naptáraik pontosságának ellenőrzésére használták, majd a görögök földrajzi helymeghatározásra.
Az égbolt sok rejtélyt takart abban az időben, sok vallás a világűrbe helyezte isteneik székhelyét, a tudósok azonban materiális tulajdonságokkal ruházták fel a bolygókat és csillagokat. Az ókor végén és a középkor elején nem fejlődött tovább a csillagászat, csak Kr.u. VIII-X. században került ismét előtérbe, az araboknak köszönhetően. A XVI. század közepén Kopernikusz lengyel csillagász állt elő forradalmi elméletével, mely szerint a világ középpontjában nem a Föld áll, hanem a Nap. A tan követői az egyház dogmáiba ütköztek, Giordano Bruno máglyahalállal fizetett nézeteiért, Galileinek pedig vissza kellett vonnia a Föld keringő mozgására vonatkozó tanait. Johannes Kepler a bolygók mozgásának tanát hirdette az 1619-ben megjelent „Harmonices M undi” című könyvében. A XVII. század elején nagy teljesítményű távcsövet építettek, mellyel meg tudták figyelni a napfoltokat, és a Hold hegyei tárultak a vizsgáló szeme elé. Halley angol csillagász pontosan meghatározta egy nagy üstökös, a róla elnevezett Halley-üstökös visszatérésének időpontját (1706). A csillagászat és a tudomány rohamos léptekkel kezdett fejlődni. 1783-ban a Montgolfier fivérek sikeresen levegőbe emelkednek légballonjukkal, ezzel megnyílik az út a levegő meghódítása előtt.
A XIX. század fantasztikus irodalmának nagy alakja, Jules Verne már holdutazásról ír könyvében, de erre még egy évszázadot kell várni…
A XX. század elején az űr felfedezése még mindig csak az emberek fantáziájában él, azonban 1903-ban megint egy lépéssel közelebb kerültünk az égbolthoz: ekkor szálltak fel először emberek egy géppel hajtott repülőgépen a levegőbe. A Wright testvérek felfedezésükkel megnyitották az utat a repülés előtt.
A következő néhány évtizedben lángokba borult a világ, a két világháború visszavetette az űr iránti érdeklődést, azonban ekkor született meg a rakéta von Braun, német mérnök jóvoltából. A rakétát a háborúban még pusztító eszközként használták, de a háború befejezése után már felmerült a békés felhasználása is.
Erre azonban még várni kellett, most a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió nézett egymással farkasszemet. A hidegháború elindította az űrversenyt, melynek nyertese a tudomány volt. Temérdek pénzt fektettek bele az űrhajók kifejlesztésébe, az űrhajó sok kiképzésébe. Az elsőbbség az orosz kutatóknak jutott, 1957. október 4-én fellövik az első műholdat, a Szputnyik 1-et, válaszul az amerikaiak a következő évben pályára állítják az Explorer-1 nevű mesterséges műholdat. Ezután egyre több műhold került röppályára, főleg a Föld megfigyelésére, de megjelentek a kémműholdak is. A következő cél az volt, hogy embert juttassanak a világűrbe, aki épségben vissza is tér. Először egy kutyát küldtek fel, majd 1961. április 12-én az orosz Jurij Gagarint ültették be a kabinba a kazahsztáni Bajkonurban. Miután sikeresen kiért a világűrbe, 108 perc alatt megkerülte a Földet és épségben leszállt. Ez volt az addigi történelem legnagyobb utazása, melyet a szovjet vezetés rögtön ki is sajátított. Az amerikaiak folyamatos lemaradásban voltak, az első ember, akit kiküldtek John Glenn volt, aki háromszor kerülte meg a Földet űrhajójával.
Az űrért folyó versengés azonban még ezzel nem ért véget. Mindkét fél meg akarta mutatni fölényét, következe tt a Hold meghódítása. 1962-ben az Egyesült Államok beindította az Apollo-programot, melynek célja, hogy embert küldjenek a Holdra. A feladat rendkívül összetett és nehéz volt, szükség volt minden tudásra. Kezdetben a szovjetek ragadták magukhoz a kezdeményezést, 1965 márciusában Alekszej Leonov kilépett az űrhajóból és megtette a történelem első űrsétáját. Még abban az évben az amerikaiak Ed White-ot küldték fel, aki tíz perccel tovább tartózkodott a világűrben.
1969. július 16-án minden készen állt a nagy utazásra. Buzz Aldrin, Neil Armstrong és Michael Collins az Apollo-11 fedélzetén elindult, hogy megtegye az emb eriség legnagyobb felfedezését. Négy nap múlva érkeztek meg arra a helyre, ahol végre tudták hajtani a leszállást a Hold felszínére. Az űrkabinban Armstrong és Aldrin foglaltak helyet, Collins továbbra is hold körüli pályán maradt. A leszállás sikeres volt, elsőként Neil Armstrong lépett egy másik bolygó talajára, majd Aldrin követte őt. A visszatérés ugyan kicsit „rázós” volt, de sikeres. Az egész világ ünnepelte az asztronautákat. Amerika ezzel megnyerte a versenyt.
1971-ben még egyszer megjelentek emberek a Holdon, Scott és Irvin kipróbálták a holdjárót. Az űrkutatást ezután már a visszafogottság jellemezte, mivel milliárdokat emésztett fel. Megjelentek a kereskedelmi műholdak, egy ideig nem történt „nagy durranás” a világűrben. Forradalmi újítás volt 1977-ben az újra felhasználható űrrepülőgép alkalmazása, bár meg kell említeni az 1986-os Challenger-katasztrófát. Az űr felfedezése azonban még nem fejeződött be, még ebben az évszázadban embert küldenek a Marsra, az űrszondák pedig már szinte az egész naprendszert fel tudják térképezni.