Az Antarktisz meghódítása:

A Déli-sarkot körülvevő kontinens a legújabban felfedezett földrész az emberiség történelmében. Az Antarktisz három óceán veszi körül: az Atlanti-, a Csendes-, és az Indiai-óceán. A többi földrésszel nincsen semmilyen kapcsolata, Dél-Amerika legdélebbi része fekszik legközelebb hozzá. Szárazföldi területe a jégperemmel és a szigetekkel együtt 14 millió km2, legmagasabb pontja 6100 m. A leghidegebb hónapokban a hőmérséklet –10 és –30 C° között van, de nem ritka a –70 foknál hidegebb hőmérséklet sem. Maga a Déli-sark az Antarktisz belsejében, 2800 méteres magasságban található.
Miután Ptolemaiosz feltételezte, hogy a Föld gömbölyű alakú, az ókori tudósok is felvetették azt a tant, hogy akkor kell lennie délen egy olyan földrésznek, ami kiegyensúlyozza az északi féltekét, különben fejjel lefelé állna a Föld.
A középkor vége felé már nagyjából kialakult képük volt a földrajztudósoknak arra vonatkozóan, hogy bolygónkon miképpen helyezkednek el a kontinensek. A rejtélyes déli föld azonban még mindig rejtély maradt. Ortelius, a kor híres térképésze „ismeretlen déli föld”-nek nevezte a földrészt, ami egybe függ Ausztráliával.
James Cook kapitány volt az, aki lerántotta a leplet, és megállapította, hogy a földrész nem tartozik a déli területhez. 1772-ben azzal a küldetéssel indult útnak, hogy felfedezze a titokzatos földet, elérte a Déli-sarkkört, de a dermesztő hideg és a jégtáblák visszakozásra kényszerítették a hajósokat.
1821-ben Bellinshausen hajózta először körbe a kontinenst, a következő évtizedek a felfedezés jegyében teltek. A francia d’Urville felfedezte az Adelie-földet, James Clark Ross pedig a róla elnevezett hatalmas jeges területet és a Viktória-földet. Az Antarktisz azonban még mindig nem adta meg magát, bár a bátor felfedezők egyre közelebb hatoltak a szárazföld felé.
A XIX. század végén új lendületet vett a kutatás. Adrian Gerlache és csoportja, majd Borchgrevink az elsők, akik áttelelnek az Antarktiszon. Gerlache expedíciójában helyet kapott Amundsen is, ám az ő személye csak később kerül előtérbe. 1901-ben Otto Nordenskjöld, Nils Adolf sarkkutató unokaöccse a Graham-föld keleti területeit kutatta, és megjelent Scott kapitány is a Discovery fedélzetén, Shackleton társaságában. Shackleton később önállósította magát, 1908-ban nekivágott a nagy útnak, hogy elérje a Déli-sarkot. 156 km-re megközelítette a pólust, de nem jut el „csak” a mágneses Déli-sarkig. Teljesítménye azonban kimagasló, főleg, ha beleszámítjuk hegymászó eredményét is, hogy megmászta a 3794 m magas Erebust is.
1912-ben megkezdődött a verseny a Déli-sark meghódításáért Scott és Amundsen között. Scott pónilovakkal vágott neki a hosszú útnak, Amundsen kutyaszánnal. A vontatás módja később sorsdöntő volt a felfedezők életében. Bár mindketten profiknak számítottak az expedíciók lebonyolításában, Amundsen előrelátóbbnak bizonyult. Amundsen 1911. december 14-én éri el elsőként a Déli-sarkot, Scott 1912. január 17-én. Utóbbi végzetes hibát követett el, amikor a lovakra bízta a szánok húzását, mert azok elpusztultak a szélsőséges időjárásban, míg Amundsen szánhúzó kutyáinak meg sem kottyant az út. Scott és csapata lelkileg összetörve pillantotta meg a norvég zászlót a sarkon, a kimerültség, a csalódottság és az éhség végzett velük a visszaf elé tartó úton.
A Déli-sark elérése, és Scotték tragikus sorsa lehűtötte az Antarktisz további meghódítására tett felfedezői lázat. Akadtak azonban még vakmerő férfiak, akik részt kívántak a dicsőségből. Ilyen volt Richard Byrd, aki repülővel repült át a sark felett, és megalapítja az első jelentős kutatóállomást „Little America” néven. A jégvilág magányában csaknem megzavarodik elméje, de erős ember lévén, sikerül neki túljutni a megpróbáltatásokon. Ezután nemzetközi kutatóállomások létesültek az Antarktiszon, amerikai, angol, francia, orosz, ausztrál kutatókkal, sőt, még turista járatokat is indítanak a kontinensre.
A XX. század közepén azonban még akadtak bátor vállalkozók, akik bejárták a földrészt. Edmund Hillary és Arved Fuchs az Antarktisz ellentétes oldaláról közelítették meg a Déli-sarkot, majd ott találkoztak. A pillanat felemelő volt.
Az Antarktisz azonban eszünkbe juttat egy környezeti katasztrófát is: a földrész felett a legnagyobb az ózonlyuk, ami az emberiség számlájára írható. Hatása az emberiséget is sújtja, ennek köszönhető a bőrrák kialakulása.
Az Antarktisz lenyűgöző szépsége és egyszerűsége sehol másutt nem látható, károsodása az egész földi életet veszélyezteti.