Az állatövek a Nap látszólagos éves pályája (ekliptika) során érintett 12 csillagképet jelentik, melyek közül 8 állatokról van elnevezve.

Az északi égbolt egyik csillagképe, amely a görög mitológiai szereplőről, Andromédáról kapta a nevét.

Az Androméda csillagképben található, a Földről szabad szemmel is látható spirális szerkezetű galaxis. Távolsága kb. 2,3 millió fényév.

(i.e. 310 - i. e. 230.) görög csillagász és matematikus . Sokan az ókor legnagyobb csillagászának tartják. Ő volt az első, aki konkrét méréseket végzett az égitestek távolságával kapcsolatban. Ezekből jutott arra a következtetésre, hogy nem a Föld, hanem a Nap van a Világmindenség középpontjában, Kopernikusz előtt csaknem 2000 évvel megalkotta a heliocentrikus világképet. Arisztarkhosz eredeti munkáiból semmi nem maradt ránk, csak mások írásaiból ismerjük. Elmélete miatt mint vallástagadót hamarosan száműzték Görögországból, mert a szent világközpontot eltolta, hogy az égi jelenségeket megmagyarázza, és azt állította, hogy a csillagok mozdulatlanok, és a Föld az égi egyenlítőhöz hajló pályán kering, és ugyanakkor saját tengelye körül is forog” (Plutarkhosz római történetíró nyomán). Mivel tézisei matematikailag kidolgozatlanok voltak, az idők során lassan elsikkadtak, elfelejtődtek: a későbbi nagy görög csillagászok nem is említik őket.

(i.e. 384 - i.e. 322.) görög filozófus , Platón tanítványa, Nagy Sándor nevelője volt. Igyekezett korának minden tudományágába elmélyedni. Jelentős természetfilozófiai munkái: Fizika, Az égbolt, Meteorológia, A keletkezés és pusztulás. Gondolkodásának jelentős hatása volt az európai természettudományos gondolkodásra.

Csillagjóslás, amelynek célja, hogy a földi eseményeket, történéseket, az emberek tulajdonságait stb. az égitestek egymáshoz viszonyított helyzetéből magyarázza, illetve jósolja meg.

Babilónia volt a neve az ókor végén Dél-Mezopotámiának – a mai Irak középső és déli részének –, aminek az Óbabiloni Birodalom korától a hellénizmus idejéig Babilon volt a legjelentősebb városa, szellemi központja. Az egymást követő babiloni birodalmak sokban hozzájárultak a csillagászat fejlődéséhez. Meg tudták jósolni a nap- és holdfogyatkozások időpontját és a bolygók keringési idejét is ki tudták számolni.

Az Orion csillagkép legfényesebb csillaga.

Mivel a bolygók keringési sebessége különböző, ezért gyakran előfordul, hogy a belső bolygók megelőzik a rajtuk kívülesőket.

A bolygóközi (interplanetáris) anyag kifejezés alatt azt a ritka anyagot értjük, amely a Naprendszerben a bolygók közötti térségben található. Két fő összetevőre bontható: bolygóközi gázra és porra.

Az égitestek közötti teret kitöltő szilárd (por) és gáz halmazállapotú anyag.

Nemesi származású, dán csillagász. II. Frigyes dán király anyagi támogatásával létrehozta a modern idők első csillagászati obszervatóriumát Hveen szigetén, Uraniborgban. Amikor királyi pártfogója 1588-ban elhunyt, Brahe elhagyta Dániát, és Prágában II. Rudolf udvari csillagásza lett. 1602-ben jelent meg 46 csillagképet és a mágikus számú, 777 csillagot tartalmazó katalógusa.

A Nap legmagasabb hőfokú, legbelső része, ami az itt zajló magfúziónak köszönhető. A Nap energiatermelésének 90%-át adja.

A csillagászatban kisebb távolságok mérésére használt mértékegység. Jele magyarul CsE, angolul AU (astronomical unit). Egy csillagászati egység a közepes Nap-Föld távolságnak felel meg, ami kb. 150 millió (149 600 000) km.

Egy csillag kialakulásával járó fizikai folyamatok összessége. A csillagképződés során a világegyetemben található gáz- és porfelhők gravitációs összehúzódásának következtében a felhőben megnő a nyomás és a hőmérséklet. A megfelelő hőmérséklet elérése után az összeürüsödött gócban megkezdőik a magfúzió és a csillag az elektromágneses spektrum minden tartományában sugározni kezd, láthatóvá válik.

A csillagokat szokták látszó fényességük és abszolút fényességük alapján is osztályozni. A csillagok látszó fényessége, a földi megfigyelő számára látszó fényességet fejezi ki. A látszó fényesség alapján történő osztályozás alapjait már a görög csillagászok lefektették. A csillagok abszolút fényessége pedig megegyezik a velük tökéletesen megegyező csillagnak a látszó magnitúdójával, amely 10 parsec távolságban van a megfigyelőtől.

A csillagok egyik fontos jellemzője a tengely körüli forgás (átlagosan 1 fordulat/28 nap) A forgás okozza a csillagok forgástengely mentén tapasztalható lapultságát is. Általánosan igaz, hogy a nagytömegű csillagok forgása gyors, a kisebb tömegűeké lassabb.

A csillagok felületi hőmérséklete 1000 és 30 000 K között van, a legtöbb csillag felületi hőmérséklete pedig, a 4 000-10 000 K tartományba esik.

Az a folyamat, amely során egy csillag létrejön.

A csillagok átmérője meglehetősen tág határok között mozog. A Nap 1,4 millió km-es átmérőjével átlagos méretű csillagnak számít. Az általunk ismert csillagok között vannak olyanok, amelyeknek átmérője csupán néhány ezer km, de olyanok is, amelyek átmérője többszázszorosa a Napénak.

Az üstökös nappal ellentétes oldalán látható fényes porból és gázból álló nyúlványa. Az üstökös "üstöke".

A Nap látszólagos Föld körüli mozgásának éves pályája az éggömbön. Az Ekliptika jelenti a Föld Nap körüli mozgásának síkját. A Naprendszer legtöbb nagybolygója ehhez közeli síkban kering a Nap körül.

Kr. e. II. század-i Görög komédiaköltő.

A Tejútrendszeren kívüli csillagrendszerek, pl.: a Földről szabad szemmel is látható Androméda-köd.

A Naphoz hasonló csillagok késői fejlődési stádiuma, amikor már megszűnik a magban végbemenő magfúzió, a csillag a gravitációs hatás miatt bolygó méretűre húzódik össze.

Olyan nagy sűrűségű objektum, melynek gravitációs teréből még a fény sem képes kijutni. A fekete lyukak közt nagy tömegű csillagok összeomlott magjait éppúgy megtaláljuk, mint a galaxisok középpontjában előforduló, sok milliószor nagyobb tömegű objektumokat.

A Hold felszínét alapvetően sötétebb színű holdtengerek (mare) és a világosabb tónusú fennsíkok (terra) tagolják. A hold-tengereknek csak a neve tenger, ezek valójában hatalmas medencék, amelyek nagyméretű becsapódások eredményei. Gyakoriak a kisebb kráterek és a nagyobb becsapódásokat körülvevő felgyűrt hegységívek.

Olyan kőzetekben talált képződmények, amelyek egyes feltételezések szerint élő szervezetektől származhatnak, pl.: a marsi meteoritokban talált karbonátos gömböcskék, szerves molekulák, magnetit kristályok.

Geocentrikus világkép, amely a Földet tartja a világmindenség központjának.

Az Univerzumban a Földön kívül esetleg létező életformák megjelenése. Mivel a Világegyetemben az élőlényeket felépítő elemek, és a Napunkhoz hasonló csillagok elterjedtek, így feltételezhető, hogy más Naprendszerben is kialakulhatott és valamilyen formában létezhet élet.

Jupiter-típusú vagy külső bolygó. Nagy méretű, nagy tömegű, kis sűrűségű, sok holddal rendelkező, a Naptól távolabb elhelyezkedő, túlnyomórészt gáz halmazállapotú bolygó. (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz)

A fekete lyukak mágneses tere a befelé hulló anyag egy részét, a befogási korongra merőleges irányban, két, vakítóan fényes gáznyaláb formájában löki vissza az űrbe.

A Jupiter típusú bolygók egyik elnevezése, viszonylag nagy méret, alacsony sűrűség jellemző rájuk, felépítő anyaguk nagy része hélium és hidrogén gáz.

Az űr minden irányából a Földre érkező gyenge rádiósugárzás, amely a világegyetem korai fejlődési szakaszában uralkodó magas hőmérséklet maradványa.

Olyan világkép, amely a világmindenség középpontjába a Napot helyezi. Az első heliocentrikus világkép kialakítása a görög Arisztarkhosz nevéhez fűződik, de ez feledésbe merült, őt követően a 16. század során Kopernikusz alkotta meg saját Heliocentrikus világképét.

A csillagok belsejében lezajló magfúziós folyamat, amely során a héliummagok nehezebb atommagokká alakulnak át.

Látóhatár. A megfigyelési pontra állított függőlegesre merőleges, a megfigyelési ponton átmenő sík által az éggömbből kimetszett vonal. 1. Az ég és a Föld felszínének határa.

Német csillagász (1571–1630), a bolygómozgások törvényszerűségeinek felfedezője. Prágában II. Rudolf császár csillagásza lett, Tycho Brahe utódaként. Örökölte mestere feljegyzéseit, s hasznosította azokat. Kepler törvényei bizonyítják Kopernikusz heliocentrikus világrendszerének helyességét.

Az északi égbolt csillagképe, legfényesebb csillaga a Procyon.

Aszteroida. Nap körül keringő, néhány métertől több mint ezer kilométerig terjedő átmérőjű égitestek. Jelenleg kb. 4000 aszteroida pályája ismert. A legtöbb aszteroida a Naprendszerben a Mars és Jupiter közötti aszteroidaövben található.

(1473-1543) lengyel csillagász, filozófus, humanista, a reneszánsz filozófia jeles képviselője. A krakkói egyetemen filozófiát, orvostudományt, matematikát és csillagászatot tanult. Itáliai tartózkodása idején ismerkedett meg a görög Arisztarkhosz nézetével, mely szerint a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering. Kopernikusz meggyőződésévé vált, hogy a heliocentrikus világrendszer helyes. 1543-ban kiadta Az égi pályák körforgásáról szóló művét, melyben kétségbe vonta Ptolemaiosz geocentrikus világrendszerét, és elsőként vázolta fel helyesen a Naprendszer szerkezetét. Ezáltal az újkori csillagászat és emberi gondolkodás megalapozójává vált, mely szerint a Föld nem a világmindenség középpontja.

A Nap légkörének a korona és a fotoszféra közötti része. Hőmérséklete a fotoszféra felső határától az átmeneti övig 4000 k-ről 10.000 k-ig növekszik. A kromoszféra vastagsága mintegy 10.000 km.