Amerikai csillagász. 1923-ban a Mount Wilson Obszervatórium 2,5 méteres távcsövével számos csillagködről kimutatta, hogy azok Galaxisunkon kívüliek: ún. extragalaxisok. Miközben a galaxisok egymás közötti távolságát és mozgását, valamint a színképvonalak vöröseltolódását vizsgálta, eljutott a múlt század egyik legnagyobb csillagászati felfedezéséhez, mely szerint az Univerzum tágul.

Ógörög matematikus és csillagász, az ókor legnagyobb geográfusa. Csillagászati megfigyelések alapján ő készítette el az első földrajzi térképeket. Kiszámította a Föld megközelítőleges kerületét. Elsőként határozta meg viszonylag nagy pontossággal a Föld egy hosszúsági körének a hosszát (39 690 km a valós 40 010 km helyett).
A csillagászatban a nevéhez kapcsolódik az ekliptika (a Nap látszólagos évi pályája) és az égi egyenlítő közötti szög helyes becslése.

Itáliai fizikus és csillagász, az újkori fizika egyik megalapítója, a kísérleti tudományos módszer megalapozója. Elsők között épített mikroszkópot. 1609-ben Velencében kidolgozta a nevét viselő távcsőtípust, s felfedezte vele a Hold vibrációját, megfigyelte a Jupiter holdjait, a Szaturnusz gyűrűjét, a napfoltokat és a Nap forgását, a Vénusz fázisait. Ezek a megfigyelések az első konkrét bizonyítékokat jelentették a napközéppontú világkép mellett. Rámutatott a napfoltok változó helyzetére, amely bizonyíték a Nap tengely körüli forgására. Mivel elfogadta Kopernikusz világrendszerének elméletét - amit Róma eretnekségnek ítélt -, az Inkvizíció nézeteinek visszavonására kényszerítette (1633).

Angol csillagász, számos csillagászati könyv szerzője. 1682-ben megfigyelte azt az üstököst, amely ma is őrzi nevét. Newton törvényei alapján kiszámította pályáját, azonosította egy Kepler által 1607-ben megfigyelt üstökössel és előrejelezte következő visszatérését. A Halley-üstökös az egyik legrégebben ismert, Nap körül keringő, a Föld közelébe visszatérő üstökös. Keringési ideje 76 év.

Felvidéki bányászcsalád sarjaként született jezsuita szerzetes, kiváló magyar csillagász. 1755-ben meghívták a bécsi egyetem mechanikai professzorának és a bécsi csillagvizsgáló igazgatójának. E minőségében ő irányította az egri, a budai, a nagyszombati és a kolozsvári csillagdák építését. 1757-ben alapította a Csillagászati jelenségek című folyóiratát, mely 36 éven át jelentős tudományos szerepet játszott. Hell életének legnagyobb eseményét a sarkkörön túli Vardö-szigetére irányuló expedíció jelentette, ahol a Vénusz napkorong előtti átvonulását figyelhette meg. 1790-ben életművéért megkapta az angol kormány magas rangú kitüntetését. Róla nevezték el a Hold egyik kráterét.

Német származású angol csillagász. Ügyes amatőrként nagy felbontóképességű csillagászati távcsöveket épített, később szakmájának legnagyobb mestere lett. 1781. március 13-án felfedezett az Ikrek csillagképben egy mozgó égitestet, mely a Naprendszer addig ismeretlen bolygója volt és az Uránusz nevet kapta. Később ennek az új bolygónak két holdját, a Titániát és az Oberont, 1789-ben a Szaturnusz két holdját, az Enceladuszt és a Mimaszt fedezte fel. Meghatározott mintegy 250 csillagködöt. Herschel tekinthető az asztrofizika igazi megalapítójának. Elsőként tanulmányozott kettőscsillagokat. Kísérletet tett a Tejútrendszer csillagainak megszámlálására. Nővére, Carolin elhivatott munkatársa volt, együtt kezdték el a csillagkatalógus elkészítését. William fia atyja munkáját folytatta.

Kora legjelentősebb és legismertebb asszonya, csillagász- és matematikusnő, a híres alexandriai könyvtár utolsó igazgatónője. A történettudomány Hipatiának tulajdonítja a következő kijelentést: "Hagyjátok meg a gondolkodás jogát, hiszen hibásan gondolkodni még mindig jobb, mint egyáltalán nem gondolkodni."
A keresztények kifosztották és felgyújtották egész Alexandriát. A történelemben ezzel az eseménnyel vette kezdetét a "középkori sötétség" korszaka, a tudományos élet hanyatlása.

A legjelentősebb ókori görög csillagász és matematikus, akit gyakran a „csillagászat atyja”-ként említenek. A geocentrikus világrendszer képviselője. Megfigyelések és számítások alapján meghatározott néhány csillagászati mennyiséget: a napév hosszát (mindössze 6 perces eltéréssel), az ekliptika és az égi egyenlítő hajlásszögét, a napéjegyenlőség éves eltérését, a Föld és a Hold távolságát. 1080 csillagot 49 csillagképbe besoroló katalógust állított össze, melyben a csillagokat fényességük alapján 6 kategóriába sorolta.

Holland fizikus, matematikus és csillagász. Tanulmányozta a távcső- és teleszkópépítés módszereit, az emberi szem optikai sajátságait. Ezen az alapon javította a távcsőépítést az ún. Huygens-okulár bevezetésével. Tökéletesített távcsövével fedezte fel a Szaturnusz Titán névvel jelölt holdját, illetve a Szaturnusz gyűrűjét (1659), a Mars forgását, az Orion-csillagködöt (1656).

Német csillagász, a bolygómozgások törvényszerűségeinek felfedezője. Prágában II. Rudolf császár csillagásza lett, Tycho Brahe utódaként. Örökölte mestere feljegyzéseit, s hasznosította azokat. Kepler törvényei bizonyítják Kopernikusz heliocentrikus világrendszerének helyességét.

Lengyel csillagász, filozófus, humanista, a reneszánsz filozófia jeles képviselője. A krakkói egyetemen filozófiát, orvostudományt, matematikát és csillagászatot tanult. Itáliai tartózkodása idején ismerkedett meg a görög Arisztarkhosz nézetével, mely szerint a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering. Kopernikusz meggyőződésévé vált, hogy a heliocentrikus világrendszer helyes. 1543-ban kiadta Az égi pályák körforgásáról szóló művét, melyben kétségbe vonta Ptolemaiosz geocentrikus világrendszerét, és elsőként vázolta fel helyesen a Naprendszer szerkezetét. Ezáltal az újkori csillagászat és emberi gondolkodás megalapozójává vált, mely szerint a Föld nem a világmindenség középpontja.

Angol fizikus, matematikus és csillagász, az egyik valaha élt legnagyobb és leghatékonyabb. Anna királynő 1705-ben lovaggá ütötte. Tanulmányokat folytatott a fény természetét illetően, foglalkozott távcsőépítéssel, és vizsgálta a bolygómozgásokat. Megszerkesztette a róla elnevezett tükrös távcsövet (1671). 1687-ben az angol csillagász, Edmond Halley finanszírozta Newton könyvének (A természetfilozófia matematika alapjai) megjelenését, melyben Newton leírja gravitációs elméletét és a mozgás törvényeit. Newton gravitációs törvénye az összes égitestre vonatkozik: két test között fennálló vonzóerő egyenesen arányos a testek tömegének szorzatával és fordítottan arányos a közöttük lévő távolság négyzetével.

Görög csillagász, matematikus, geográfus. Jelentős eredményeket ért el a szférikus csillagászatban és a bolygómozgások vizsgálatában, magyarázatot írt az akkor ismert világ térképéhez. Fő műve a 13 kötetből álló Almagest (eredeti címe: Megalé syntaxis = „Nagy Összefoglalás”), melyet joggal neveznek az egész antik csillagászat enciklopédiájának. Ebben kifejti a szférikus csillagászat alapjait, tárgyalja a Nap mozgásait, tartalmazza a Holdról és a Napról szóló alapelméleteket, leírja az egyes csillagászati mérőeszközök szerkezetét és használatát, rendszerbe foglal 1025 csillagot 48 csillagképben. Sorrendbe rakja az egyes bolygószférákat, bemutatja a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz mozgásait.

Nemesi származású, dán csillagász. II. Frigyes dán király anyagi támogatásával létrehozta a modern idők első csillagászati obszervatóriumát Hveen szigetén, Uraniborgban. Amikor királyi pártfogója 1588-ban elhunyt, Brahe elhagyta Dániát, és Prágában II. Rudolf udvari csillagásza lett. Ott fejezte be a csillagok és bolygók megfigyelését. 1602-ben jelent meg 46 csillagképet és a mágikus számú, 777 csillagot tartalmazó katalógusa.