Adott földrajzi szélességen elhelyezkedő megfigyelő számára mindazon csillagok, csillagképek cirkumpolárisak, amelyek onnan nézve az égi pólus körül járnak, de soha nem nyugszanak le.

Az égitestek égi egyenlítőtől fokokban mért szögtávolságát megadó égi koordináta. Az északi égi pólus deklinációja +90 fok, a déli égi pólusé -90 fok.

Az égbolton húzódó képzeletbeli vonal, a földi Egyenlítő kiterjesztése a térben. Az égi egyenlítő félúton a pólusok között helyezkedik el, a 0 fok deklinációnak felel meg, elválasztja egymástól az égbolt északi és déli félgömbjét.

Az égboltnak pontosan az Északi-sark, illetve a Déli-sark fölött fekvő pontja, e pontok körül végzik a csillagok látszó égi mozgásukat.

Két égitest egymáshoz közeli elhelyezkedése az égbolton.

Elterjedten használt csillagászati koordináta-rendszer, amelyben a deklinációt az égi egyenlítőtől észak és dél felé, a rektaszcenziót pedig a tavaszponttól mérjük.

A keringési pályák csillagászatban leggyakrabban előforduló típusa. Az ellipszis kissé megnyújtott kör, amelynek két gyújtópontja (fókuszpontja) van. A rendszer tömegközéppontja mindig az egyik fókuszponttal esik egybe. Az ellipszis alakját excentricitásával jellemezzük, a körpálya az ellipszispálya 0 excentricitással jellemzett speciális esete, ahol a két gyújtópont egybeesik.

Általános értelemben az az időtartam, amely alatt egy bolygó egy teljes keringést végez központi csillaga körül.

Az égitestek fényességének csillagászatban használatos mértékegysége. Minél kisebb szám az értéke, annál fényesebb az égitest. A szabad szemmel látható csillagok közül a leghalványabban 6,0 magnitúdósak, a legfényesebb csillagok és bolygók fényessége negatív számmal fejezhető ki. Egy magnitúdó fényességkülönbség hozzávetőlegesen 2,5-szeres intenzitáskülönbségnek felel meg.

A Charles Messier katalógusában felsorolt 110 objektum egyike. Közéjük tartozik csaknem az összes, a közepes északi szélességekről megfigyelhető, fényes csillaghalmaz, köd és galaxis.

Pálya az a térbeli útvonal, amelyen valamely égitest egy másik körüli, annak gravitációs hatására végbemenő, keringő mozgását végzi.

A parallaxis a közeli égitestek pozíciójának látszólagos eltolódása a sokkal távolabbi csillagok alkotta égi háttérhez képest, amikor az égitestek ugyanazon állását két különböző pontból szemléljük. A parallaxis a kozmikus távolságok mérésének nélkülözhetetlen eszköze.

A Föld forgástengelyének 25 800 éves periódusú ingadozása a Nap és a Hold gravitációs vonzásának hatására. A precesszió következtében sok ezer év alatt az égi pólusok észrevehetően eltolódnak, az égbolt más részére csúsznak.

A földrajzi hosszúság csillagászati megfelelője, amelyet az égi pólusokat a tavaszponttal összekötő főkörtől kelet felé, órákban, percekben és másodpercekben mérünk.

Az éggömbnek az a pontja, ahol a Nap látszó égi pályáján (az Ekliptikán) délről észak felé haladva, az északi félgömb tavaszának kezdetén átlépi az égi egyenlítőt. A tavaszpont egykor a Kos csillagképbe esett, mára viszont a precesszió következtében a Halakba tolódott. Az ekvatoriális koordináta-rendszerben a tavaszponttól kiindulva mérjük az egyik koordinátát, a rektaszcenziót.

Az éjszakai égbolton végighúzódó, halványan derengő sáv, amelyet azokban az irányokban figyelhetünk meg, amerre Tejútrendszerünk csillagokban leggazdagabb vidékei helyezkednek el.