Kicsiny, halvány égitest, amely ugyanúgy keletkezik, mint a csillagok, ám tömege nem elég nagy ahhoz, hogy a belsejében beinduljanak a hidrogénégető atommag-reakciók.

Instabil óriáscsillag-típus, szabályos ütemben változtatják átmérőjüket és fényességüket. A típus névadója a delta Cephei. A cefeidák oszcillációjának periódusa közvetlen kapcsolatban áll valódi fényességükkel. Az ilyen csillagok periódusát látszó fényességükkel összevetve megbecsülhető a távolságuk.

A fehér törpék – a Naphoz hasonló csillagok összeomlott magja – tömegének felső határa. Az 1,4 naptömegnél nagyobb fehér törpék gravitációja olyan erős, hogy atomjai is összeomlanak, a csillag pedig apró neutroncsillaggá zsugorodik össze.

A csillagok között lévő kisenergiájú atomokból és ionokból álló, rendkívül kis sűrűségű gáz. A Naprendszer közvetlen csillagközi környezetében e gáz hőmérséklete mintegy 7000 Kelvin fok, köbcentiméterenként mintegy 0,2 atomot és 0,1 iont tartalmaz, áramlási sebessége a Naphoz képest 26 km/s. E gáz atomokból álló (semleges) összetevője nagyrészt beáramlik a naprendszer plazmakörnyezetébe (a helioszférába), míg az ionokból álló töltött komponens megkerüli azt, és a helioszféra alakját üstököshöz hasonlóvá torzítja.

A naprendszerhez képest mintegy 26 km/s sebességgel áramló, részlegesen ionizált csillagközi gáz.

Más csillagokból kiáramló, a napszélhez többé-kevésbé hasonló gázáramlás. A csillagszél sűrűsége egyes esetekben több ezerszer, vagy akár több milliószor nagyobb is lehet, mint a napszél sűrűsége.

A műholdak és űrszondák mérőműszerei, amelyek elsősorban a környező elektromos és mágneses tér, a plazma, valamint az elektromágneses sugárzás és a nagyenergiájú részecskék tulajdonságait mérik.

Annak becslésére szolgáló formula, hogy milyen tényezők határozzák meg a velünk egyidőben létező és kommunikálni képes idegen civilizációk számát a Tejútrendszerben. 1961-ben Frank Drake fogalmazta meg először.

Az elektromágneses hullámok összessége, hullámhossz vagy frekvencia szerint elrendezve. A legrövidebb hullámhosszú sugárzást -sugárzásnak, a leghosszabbat rádió-sugárzásnak nevezik. A Föld környezetébe érkező elektromágneses sugárzás spektrumának legnagyobb részét a légkör elnyeli, így e spektrumtartomány csak az űrből vizsgálható.

Könnyű, kis tömegű elemi részecske, egységnyi, negatív elektromos töltéssel. Az atomok tömegének legnagyobb része az atommagban van jelen, e körül keringenek az elektronok.

Gázfelhő a világűrben, amely saját fényt sugároz ki. Az emissziót (fénykibocsátást) általában valamilyen erőteljes fűtés okozza, ennek forrásai például a ködbe ágyazódó forró, fiatal csillagok lehetnek.

Határfelület a fekete lyukak körül, azon pontok összessége, amelyekben a gravitáció már olyan erőssé válik, hogy még a fény sem képes onnan kijutni.

Naprendszeren kívüli bolygó. Jelenleg több mint 100 ilyen égitestet ismerünk.

A Naphoz hasonló csillagok összeomlott magja, miután a csillag kimerítette nukleáris tüzelőanyag-készletét és lelökte magáról külső rétegeit. A nukleáris reakciók energiájának sugárnyomása nélkül a csillag nem képes saját súlyának ellenállni, ezért nagyjából Föld méretű égitestté omlik össze.

Olyan nagy sűrűségű objektum, melynek gravitációs teréből még a fény sem képes kijutni. A fekete lyukak közt nagy tömegű csillagok összeomlott magjait éppúgy megtaláljuk, mint a galaxisok középpontjában előforduló, sok milliószor nagyobb tömegű objektumokat.

Az a távolság, amelyet a fény egy év alatt megtesz, nagyjából 9,46 billió km.

Enrico Fermi híres kérdése a múlt század közepéről: ha a Tejútrendszer tele lenne fejlett technikai civilizációkkal, akkor miért nincsenek még itt, a Földön? Azóta sokféle változatban szerepel ez a paradoxon a SETI irodalomban.

A Világegyetem eddig ismert legnagyobb szerkezetei, galaxisok milliói által alkotott leplekből és láncokból, valamint hatalmas buborékokból állnak.

A Hertzsprung–Russell-diagramon a fényes kék csillagoktól a halvány vörösekig húzódó sáv, a legtöbb csillag ide tartozik. Élete során a csillagok a fősorozaton tartózkodnak a leghosszabb ideig, ilyenkor a magjukban a hidrogént héliummá égetik.

Hatalmas kiterjedésű, több millió és néhány száz milliárd közötti számú csillagot tartalmazó rendszer, amelyet hasonló társaitól fényévek százezrei választanak el. Szerkezetüket tekintve elliptikusak, spirálisak vagy irregulárisak lehetnek.

A Világegyetemben előforduló legnagyobb energiájú elektromágneses sugárzás, hullámhossza rendkívül rövid, ezért nagy energiájú. A gamma-sugárzás heves működésű égitestekben keletkezik.

Általában valamely galaxis körül keringő, csillagokkal sűrűn telezsúfolt, sárga és vörös színű csillagokat tartalmazó, gömb alakú csillaghalmaz.

Fiatal csillag által létrehozott köd. A csillag heves fluktuációkat mutat és anyagot dob le magáról, miközben ráfejlődik a fősorozatra.

A csillagok valódi fényességét a színük függvényében ábrázoló diagram. A H–R-diagram jelenti a kulcsot a csillagok fejlődésének megértéséhez.

A Világegyetem általános tágulásából következő törvényszerűség, melynek értelmében minél messzebb vannak a távoli extragalaxisok, annál nagyobb sebességgel távolodnak tőlünk, és ennek megfelelően annál nagyobb fényük vöröseltolódása.

Az Index Katalógusban (Index Catalogue), az Új Általános Katalógus (New General Catalogue, NGC) kiterjesztésében szereplő 5386 csillaghalmaz, galaxis és köd azonosítására használt betűjelzés.

Valamely égitest fényének a színkép kék (nagy frekvenciájú) vége felé történő eltolódása. A kékeltolódás ara utal, hogy a fényforrás közeledik felénk.

Két, egymás körül keringő csillag. A kettőscsillagok keringési ideje néhány órától sok ezer évig terjedhet.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézete, KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (A KFKI eredetileg a Központi Fizikai Kutatóintézet rövidítése). Űrkutatási részlege számos űrmisszió tervezésében, adatainak feldolgozásában és tudományos kiértékelésében, valamint műszereinek, fedélzeti elektronikájának és földi ellenőrző rendszereinek létrehozásában vett és vesz részt.

A Naprendszerbe kívülről érkező, nagyrészt nagyenergiájú atommagokból álló részecskék gyűjtőneve. A kozmikus sugárzás nagy része valószínűleg a szupernóvák robbanását követő lökéshullámokban jött létre. A legnagyobb energiájú részecskék minden bizonnyal Galaktikánkon kívüli forrásokból származnak.

Gáz és/vagy porfelhő a világűrben. Léteznek a fényt elnyelő, sötét ködök, illetve fénykibocsátás vagy fényvisszaverés következtében világító ködök.

A korai Világegyetem távoli galaxisa, amely a magjában lévő, viszonylag kis térrészből ragyogóan erős fényt és más sugárzásokat bocsát ki. A kvazárok működéséért és erős sugárzásáért valószínűleg a középpontjukban rejtőző fekete lyuk felelős.

Csillagok körül lehatárolható övezet, amelyen belül ha kőzetbolygó található, felszínén az élet megjelenéséhez alkalmas környezet (hőmérséklet, sugárzási szint, valamilyen oldószer, elsősorban folyékony víz) jöhet létre.

Kisebb, mintegy 30 galaxisból álló galaxishalmaz legfontosabb tagjai a Tejútrendszer és az Andromeda-köd.

Gázban vagy folyadékban szuperszonikus sebességgel terjedő nagy amplitúdójú hullám, mely a közeg tulajdonságainak ugrásszerű megváltozásával jár együtt. Ilyen hullám keletkezhet a vízben nagy tengeralatti vulkánok kitörésekor (szökőár). A napszélben és a csillagközi gázban gyakran keletkeznek lökéshullámok.

A csillagok, galaxisok vagy más égitestek valódi fényessége, szemben a Földről megfigyelhető látszó fényességgel.

A hidrogén egyik legfontosabb, szabad szemmel nem látható ultraibolya színképvonala, amely az első gerjesztett állapot és az alapállapot közötti átmenetben jön létre. Különösen a Nap aktív területei bocsátanak ki erős Lyman- sugárzást. E sugárzás egy része a csillagközi-gáz semleges összetevőjéről visszaverődik, és így a Nap túlsó oldalán lévő aktív területek visszfénye segítségével mintegy "átlátunk a Napon".

A nagy tömegű, kompakt halóbeli objektumok angol elnevezéséből (Massive Compact Halo Objects) alkotott betűszó. Halvány fényű, sötét égitest, például barna törpe vagy fekete lyuk, amely a galaxisokat körülvevő halóban kering. Tömegük jelentős mértékben hozzájárul az eddig meg nem figyelt sötét anyag mennyiségéhez.

Két kisebb, szabálytalan galaxis, amelyek a Tejútrendszer körül keringenek.

A csillagok energiaforrása, az energia a legkönnyebb atommagok nehezebbekké történő egyesülése során szabadul fel.

Erős mágneses terű neutroncsillag, amelynek felszíne néha megroppan. A heves tömegátrendeződést gamma-villanás kíséri.

Az égitestek fényességének csillagászatban használatos mértékegysége. Minél kisebb szám az értéke, annál fényesebb az égitest. A szabad szemmel látható csillagok közül a leghalványabban 6,0 magnitúdósak, a legfényesebb csillagok és bolygók fényessége negatív számmal fejezhető ki. Egy magnitúdó fényességkülönbség hozzávetőlegesen 2,5-szeres intenzitáskülönbségnek felel meg.

Egymillió parszek, azaz 3,26 millió fényév, a távoli galaxisok távolságának kifejezésére leggyakrabban használt mértékegység.

A Charles Messier katalógusában felsorolt 110 objektum egyike. Közéjük tartozik csaknem az összes, a közepes északi szélességekről megfigyelhető, fényes csillaghalmaz, köd és galaxis.

National Aeronautics and Space Administration, az Egyesült Államok Űrügynöksége.

Egy nagy tömegű csillag-szupernóvarobbanást követően visszamaradó, összeomlott magja. A csillagmag erős gravitációs tere az őt alkotó atomokat is összeroppantja, így néhány kilométer átmérőjű, szupersűrű, teljes egészében neutronokból álló égitest alakul ki.

Az égitest-katalógusszámának betűjele a ködöket és csillaghalmazokat tartalmazó, ún. új, általános katalógusban (New General Catalogue). Az NGC-t 1888-ban J. L. E. Dreyer adta ki. A katalógus az égbolt teljes területén 7840 ködöt, galaxist és csillaghalmazt tartalmaz.

Az a távolság, amelyből nézve egy csillag parallaxisa pontosan 1 ívmásodperc, feltéve, hogy a mérés alapvonala 1 csillagászati egység. 1 parszek 3,26 fényévvel egyenlő.

A SETI Institute által vezetett mikrohullámú SETI program, amely kiválasztott csillagokat céloz meg. A megfigyeléseket főleg az arecibói rádiótávcsővel végzik. Az 1992-ben megindított és 1993-ban leállított hivatalos NASA SETI program egy részének folytatása.

Gázhéjak sokszor bonyolult alakú sorozata, amelyet egy vörös óriás csillag dob le magáról, amikor már utolsó energiatartalékait is kimerítette.

Csillag, amelyik éppen a gázfelhőből való összehúzódás, azaz a születés fázisában van. A protocsillagok fénye még nem a hidrogén magfúziójának köszönhető, hanem a gravitációs összehúzódás során keletkező hő és kisebb energiájú magfúziók hatására világítanak.

Gyorsan forgó neutroncsillag, amelynek mágneses tere nagy intenzitású sugárzásnyalábokat indít ki a csillag mágneses pólusaiból. Amikor valamelyik pólus véletlenül éppen felénk fordul, a csillag gyors felvillanását észlelhetjük.

Gázfelhő a világűrben, amely azért látszik világítani, mert visszaveri a közeli csillagok fényét.

Az elektromágneses sugárzás egyik, nagyon nagy energiájú és frekvenciájú típusa. A rendkívül forró és nagy energiájú égitestek képesek röntgensugárzás kibocsátására, például a fekete lyukak és a kvazárok.

A Berkeley egyetemen kezdeményezett SETI program. A mikrohullámú megfigyeléseket a Hat Creek Radio Astronomy Observatory, a JPL-Goldstone és Areciborádiót ávcsöveivel hajtják végre anélkül, hogy azok rádiócsillagászati programjait módosítani kellene. A sokcsatornás spektrumanalizátor ugyanis a rádiótávcső megfigyeléseit elemzi SETI célra függetlenül attól, hogy a távcső éppen milyen égitest felé irányul.

Földön kívüli értelem, pontosabban kommunikáló technikai civilizáció kutatása. A színkép infravörös, látható és mikrohullámú tartományainak passzív vizsgálata mesterséges eredetű jelek után. 1960-ban az OZMA projekttel kezdődött.

A Világegyetem tömegének legnagyobb részét alkotó anyag. Láthatatlan, mert saját fénye nincs, és más fényforrások sem világítják meg. A sötét anyag jelenléte csak gravitációs hatása alapján mutatható ki.

Kettőscsillag, amelynek komponensei olyan közel vannak egymáshoz, hogy csak az egymás körül végzett keringésük következtében a színképükben kimutatható Doppler-eltolódás alapján ismerhetők fel.

A csillagokat színük – és ennek megfelelően felszíni hőmérsékletük –, valamint a színképükben látható elnyelési (abszorpciós) vonalak sajátosságai alapján különböző színképtípusokba (színképosztályokba) sorolhatjuk. Az egyes típusokat az abc nagybetűivel jelöljük, a rendkívül forró, kék O-típustól a B, A, F, G (sárga csillagok) típusokon keresztül a narancssárga K-ig és a hűvös, vörös M típusig.

Az orosz Kardasov professzor által felvetett lehetőség, hogy bizonyos Földön kívüli civilizációk már eljuthattak fejlődésük olyan fokára, hogy képesek felhasználni csillaguk vagy csillagrendszerük teljes energiáját. Ilyen szupercivilizációk léte az infravörös tartományban nagy távolságból is felismerhető lenne.

Roppant erejű csillagrobbanás, ami egy nagy tömegű csillag életének a végét jelenti. Szupernóvarobbanás következik be akkor is, amikor egy fehér törpe neutroncsillaggá alakul.

Rendkívül nagy tömegű és fényes csillag. A szuperóriások bármilyen színűek lehetnek. A legnagyobb tömegű csillagok fejlődésének végső stádiumát képviselik, mielőtt a csillag szupernóvarobbanáson megy keresztül.

Az éjszakai égbolton végighúzódó, halványan derengő sáv, amelyet azokban az irányokban figyelhetünk meg, amerre Tejútrendszerünk csillagokban leggazdagabb vidékei helyezkednek el.

Az a spirálgalaxis, amelynek egyik csillaga a Nap.

Csillag, amelynek változik a látszó fényessége. A változás felléphet azért, mert két csillag egymás körül kering, sok esetben viszont a csillag belsejében lezajló, tényleges fizikai változások felelősek a fényváltozásért.

Amikor egy a Naphoz hasonló csillag elfogyasztja magjában a magreakciók üzemanyagául szolgáló hidrogént, instabillá válik, majd eredeti méretének több százszorosára fúvódik fel. Eközben felszíne lehűl, amitől színe vörösre változik.

Csillag, amelynek tömege 0,8 naptömegnél kisebb, ezért csak halvány fénnyel világít. A vörös törpéket nehéz kimutatni, bár valószínűleg a Tejútrendszerben és az egész Világegyetemben nagyon sok lehet belőlük.

Rendkívül nagy tömegű és roppant fényes csillag. A csillag ragyogóan erős sugárzása heves csillagszelet kelt, amely a csillag légkörének külső rétegeit kifújja a térbe, ezért a csillag élete során gyors ütemben, jelentős mennyiségű tömeget veszít.