A műholdak és űrszondák mérőműszerei, amelyek elsősorban a környező elektromos és mágneses tér, a plazma, valamint az elektromágneses sugárzás és a nagyenergiájú részecskék tulajdonságait mérik.

Hullámok, például fényhullámok frekvenciájának az észlelő által tapasztalt megváltozása, annak következtében, hogy a fényforrás közeledik a megfigyelő felé vagy távolodik tőle.

Az elektromágneses hullámok összessége, hullámhossz vagy frekvencia szerint elrendezve. A legrövidebb hullámhosszú sugárzást -sugárzásnak, a leghosszabbat rádió-sugárzásnak nevezik. A Föld környezetébe érkező elektromágneses sugárzás spektrumának legnagyobb részét a légkör elnyeli, így e spektrumtartomány csak az űrből vizsgálható.

Könnyű, kis tömegű elemi részecske, egységnyi, negatív elektromos töltéssel. Az atomok tömegének legnagyobb része az atommagban van jelen, e körül keringenek az elektronok.

Olyan atomok, amelyek a hőmozgásból eredő energiánál jóval nagyobbal rendelkeznek. Általában töltéscserével jönnek létre elektromos terekben nagy energiára felgyorsított ionokból. Mivel a semleges atomok pályáját a mágneses tér nem befolyásolja, közel egyenes vonalban jutnak el hozzánk olyan plazmatartományokból is, ahonnan az ionok hozzánk jutását a közbenső mágneses terek megakadályozzák. Segítségükkel közvetlenül tanulmányozhatjuk nem csak a Föld plazmaövezeteit, de űrszondáink révén a Szaturnusz környezetét, sőt a helioszféra külső részein végbemenő részecskegyorsítási folyamatokat is.

Határfelület a fekete lyukak körül, azon pontok összessége, amelyekben a gravitáció már olyan erőssé válik, hogy még a fény sem képes onnan kijutni.

Olyan nagy sűrűségű objektum, melynek gravitációs teréből még a fény sem képes kijutni. A fekete lyukak közt nagy tömegű csillagok összeomlott magjait éppúgy megtaláljuk, mint a galaxisok középpontjában előforduló, sok milliószor nagyobb tömegű objektumokat.

A Világegyetem kicsiny tartományának a másodperc törtrészével az Ősrobbanás után bekövetkező, hirtelen kitágulása. A Világegyetemben ma megfigyelhető anyag szinte teljes egészében a felfúvódás eredményeképpen keletkezett.

Az a távolság, amelyet a fény egy év alatt megtesz, nagyjából 9,46 billió km.

Hatalmas kiterjedésű, több millió és néhány száz milliárd közötti számú csillagot tartalmazó rendszer, amelyet hasonló társaitól fényévek százezrei választanak el. Szerkezetüket tekintve elliptikusak, spirálisak vagy irregulárisak lehetnek.

A Világegyetemben előforduló legnagyobb energiájú elektromágneses sugárzás, hullámhossza rendkívül rövid, ezért nagy energiájú. A gamma-sugárzás heves működésű égitestekben keletkezik.

A Világegyetem második legkönnyebb eleme. Az Ősrobbanáskor és a csillagok belsejében a hidrogénatom magjainak fúziója eredményeképpen keletkezik. A héliumatom magja két protonból és két neutronból áll, a mag körül két elektron kering.

A Világegyetem legegyszerűbb és leggyakoribb kémiai eleme. Atomját egyetlen proton és egy elektron alkotja. A hidrogén a csillagok működésének fő energiaforrása.

A Világegyetem általános tágulásából következő törvényszerűség, melynek értelmében minél messzebb vannak a távoli extragalaxisok, annál nagyobb sebességgel távolodnak tőlünk, és ennek megfelelően annál nagyobb fényük vöröseltolódása.

Egy vagy több elektronjuktól megfosztott atomok. A naprendszerbe érkező kozmikus sugárzás teljesen ionizált, vagyis csupasz atommagokból áll. A napszél ionjai közül általában csak a magasabb rendszámúaknak (mint például az oxigénnek vagy a vasnak) marad meg néhány elektronja, míg a részecskék túlnyomó részét kitevő hidrogén és hélium szinte teljesen ionizált.

Valamely égitest fényének a színkép kék (nagy frekvenciájú) vége felé történő eltolódása. A kékeltolódás ara utal, hogy a fényforrás közeledik felénk.

A Naprendszerbe kívülről érkező, nagyrészt nagyenergiájú atommagokból álló részecskék gyűjtőneve. A kozmikus sugárzás nagy része valószínűleg a szupernóvák robbanását követő lökéshullámokban jött létre. A legnagyobb energiájú részecskék minden bizonnyal Galaktikánkon kívüli forrásokból származnak.

A korai Világegyetem távoli galaxisa, amely a magjában lévő, viszonylag kis térrészből ragyogóan erős fényt és más sugárzásokat bocsát ki. A kvazárok működéséért és erős sugárzásáért valószínűleg a középpontjukban rejtőző fekete lyuk felelős.

Az a távolság, amelyből nézve egy csillag parallaxisa pontosan 1 ívmásodperc, feltéve, hogy a mérés alapvonala 1 csillagászati egység. 1 parszek 3,26 fényévvel egyenlő.

A Világegyetem tömegének legnagyobb részét alkotó anyag. Láthatatlan, mert saját fénye nincs, és más fényforrások sem világítják meg. A sötét anyag jelenléte csak gravitációs hatása alapján mutatható ki.

Albert Einstein elmélete a közel fénysebességgel mozgó testek viselkedésének leírására.

Az a pillanat, 300 000 évvel az Ősrobbanás után, amikor a Világegyetem átlátszóvá válik. A szétcsatolódás a Világegyetem történetének legkorábbi eseménye, amelyet meg tudunk figyelni.

Einstein relativitáselmélete értelmében a tér és az idő négydimenziós egyesítése, amelyben a tér három és az idő egy dimenziója kölcsönös hatással van egymásra.

Valamely égitest fényének Doppler-eltolódása a színkép vörös (alacsony frekvenciájú) vége felé. A vöröseltolódás azt jelzi, hogy a fényt kibocsátó égitest távolodik tőlünk.

A gyengén kölcsönható, nagy tömegű részecskék angol elnevezésének (weakly interacting massive particles) rövidítéséből képzett betűszó. Hipotetikus részecskék, amelyek az Ősrobbanásban keletkezhettek. Kimutatásuk csaknem lehetetlen, viszont a Világegyetem sötét anyagának jelentős részéről számot adhatnak.