Teljes napfogyatkozás kezdetén és végén megfigyelhető, ragyogóan fénylő pontsor, amelyet a Holdfelszínén lévő völgyeken keresztül a szemünkbe jutó napsugarak okoznak.

A Nap-Föld távolság jó közelítésben 150 millió km; a naprendszerbeli távolságokra használt szokásos mértékegység. Hivatalos rövidítése angol nevéből (astronomical unit) ered. A fény 1 AU távolságot mintegy 500 másodperc alatt tesz meg. A legkülső bolygó, a Plútó Naptól mért távolsága mintegy 40 AU, legtávolabbi űrszondánk, a 25 éves Voyager-1 távolsága jelenleg 86 AU, míg a Nap plazma-környezetének, a helioszférának a határa a becslések szerint legalább 120--150 AU távolságra van. A legközelebbi állócsillagok Naptól mért távolsága több mint 200 ezer AU, ami mintegy 3 fényévnek felel meg.

A műholdak és űrszondák mérőműszerei, amelyek elsősorban a környező elektromos és mágneses tér, a plazma, valamint az elektromágneses sugárzás és a nagyenergiájú részecskék tulajdonságait mérik.

A hidrogén módosulata, amelynek atomja egy proton és egy elektron mellett egy neutront is tartalmaz. A neutronnak nincs befolyása az atom kémiai tulajdonságaira, ám megkétszerezi annak tömegét. A deutérium a hidrogént héliummá alakító magfúziós reakciósorozat egyik köztes lépésében keletkezik.

Annak becslésére szolgáló formula, hogy milyen tényezők határozzák meg a velünk egyidőben létező és kommunikálni képes idegen civilizációk számát a Tejútrendszerben. 1961-ben Frank Drake fogalmazta meg először.

A Nap látszó Föld körüli mozgásának éves pályája az éggömbön. Az Ekliptika jelenti a Föld Nap körüli mozgásának síkját. A Naprendszer legtöbb nagybolygója ehhez közeli síkban kering a Nap körül.

Az elektromágneses hullámok összessége, hullámhossz vagy frekvencia szerint elrendezve. A legrövidebb hullámhosszú sugárzást -sugárzásnak, a leghosszabbat rádió-sugárzásnak nevezik. A Föld környezetébe érkező elektromágneses sugárzás spektrumának legnagyobb részét a légkör elnyeli, így e spektrumtartomány csak az űrből vizsgálható.

Könnyű, kis tömegű elemi részecske, egységnyi, negatív elektromos töltéssel. Az atomok tömegének legnagyobb része az atommagban van jelen, e körül keringenek az elektronok.

A keringési pályák csillagászatban leggyakrabban előforduló típusa. Az ellipszis kissé megnyújtott kör, amelynek két gyújtópontja (fókuszpontja) van. A rendszer tömegközéppontja mindig az egyik fókuszponttal esik egybe. Az ellipszis alakját excentricitásával jellemezzük, a körpálya az ellipszispálya 0 excentricitással jellemzett speciális esete, ahol a két gyújtópont egybeesik.

European Space Agency, Európai Űrügynökség. Központja Párizsban, legnagyobb intézete (technológiai központja) Hollandiában van.

Általános értelemben az az időtartam, amely alatt egy bolygó egy teljes keringést végez központi csillaga körül.

Szélsőséges környezeti viszonyok elviselésére képes, illetve azokat kedvelő szervezetek. Általában egyszerű szerveződésűek, számos baktériumot és archeobaktréiumot találunk közöttük.

Csillagászati esemény, amelynek során egy égitest elhaladni látszik egy másik, távolabbi égitest előtt. Az okkultációk jellegzetes példája a napfogyatkozás.

A Világegyetem eddig ismert legnagyobb szerkezetei, galaxisok milliói által alkotott leplekből és láncokból, valamint hatalmas buborékokból állnak.

A Nap vagy más csillag látható felülete, ahol a csillagot alkotó gáz átlátszóvá válik. Az átlátszatlan és az átlátszó tartomány közötti átmenet egy mindössze néhány száz kilométer vastag rétegben következik be, ezért látjuk viszonylag élesnek a napkorong peremét.

Kicsiny, kőzetekből álló bolygók a Naprendszer belső térségében. Légkörük viszonylag ritka. A kőzetbolygók közé tartozik például a Merkúr és a Föld.

A Nap koronájából kiáramló napszél és az ebbe befagyott Nap-eredetű mágneses tér zónája, amely várakozásaink szerint élesen elkülönül a környező csillagközi gáz ionizált összetevőjétől. Alakja valószínűleg hasonlít a Föld magnetoszférájához, de mérete annak mintegy százezerszerese. A helioszféra belső részében a napszél szuperszonikus, vagyis áramlási sebessége a közegben terjedő hanghullámok sebességénél jóval nagyobb. E belső zónát egy hatalmas lökéshullám (vég-hullám vagy angolul termination shock) választja el a külső zónától, ahol a napszél jóval melegebb, és a hullámok sebességénél lassabban halad kifelé.

A Világegyetem második legkönnyebb eleme. Az Ősrobbanáskor és a csillagok belsejében a hidrogénatom magjainak fúziója eredményeképpen keletkezik. A héliumatom magja két protonból és két neutronból áll, a mag körül két elektron kering.

A Világegyetem legegyszerűbb és leggyakoribb kémiai eleme. Atomját egyetlen proton és egy elektron alkotja. A hidrogén a csillagok működésének fő energiaforrása.

A látható fénynél valamivel nagyobb energiájú elektromágneses sugárzás. Nagyon forró égitestek bocsátják ki, például nagy tömegű, fiatal csillagok.

Hősugárzás, a látható fényénél hosszabb hullámhosszú, tehát kisebb frekvenciájú és kisebb energiájú elektromágneses sugárzás, amelyet minden meleg test kibocsát.

Egy vagy több elektronjuktól megfosztott atomok. A naprendszerbe érkező kozmikus sugárzás teljesen ionizált, vagyis csupasz atommagokból áll. A napszél ionjai közül általában csak a magasabb rendszámúaknak (mint például az oxigénnek vagy a vasnak) marad meg néhány elektronja, míg a részecskék túlnyomó részét kitevő hidrogén és hélium szinte teljesen ionizált.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézete, KFKI Atomenergia Kutatóintézet (A KFKI eredetileg a Központi Fizikai Kutatóintézet rövidítése). Űrkutatási részlege számos űrmisszió számára készített és készít műszereket, elektronikus berendezéseket.

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézete, KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (A KFKI eredetileg a Központi Fizikai Kutatóintézet rövidítése). Űrkutatási részlege számos űrmisszió tervezésében, adatainak feldolgozásában és tudományos kiértékelésében, valamint műszereinek, fedélzeti elektronikájának és földi ellenőrző rendszereinek létrehozásában vett és vesz részt.

Üres gyűrűk a kisbolygóövezetben, azokon a részeken, ahonnan a Jupiter iszonyú erejű gravitációs terével történő, szabályos időközönkénti találkozások kisöpörték az égitesteket.

Kis, kőzetekből álló égitest, túl kicsi ahhoz, hogy a bolygók közé soroljuk. Többségük a Jupiter és a Föld közötti pályán kering. Néhány kivételtől eltekintve a kisbolygók ahhoz is túlságosan kicsik, hogy saját tömegvonzásuk gömb alakúvá húzza össze őket.

Jeges üstökösökből és kicsiny, fagyos égitestekből álló öv, a Neptunusz pályáján túl. Ide tartozik a Plútó is.

Olyan pontok a Föld környezetében, amelyekbe egy testet helyezve az a Nap körül a Földdel egyező szögsebességgel kering. Az L1 Lagrange-pont a Föld és Nap közötti összekötő egyenesen, a Földtől a Nap irányában mintegy másfélmillió kilométerre (ez a Föld-Hold távolságnak mintegy négyszerese) helyezkedik el. Az ide helyezett testre a Nap és a Föld vonzóereje ellenkező irányból hat, és eredőjük éppen a Nap körüli, a Földdel egyező szögsebességű keringésnek felel meg.

Csillagok körül lehatárolható övezet, amelyen belül ha kőzetbolygó található, felszínén az élet megjelenéséhez alkalmas környezet (hőmérséklet, sugárzási szint, valamilyen oldószer, elsősorban folyékony víz) jöhet létre.

A csillagok, galaxisok vagy más égitestek valódi fényessége, szemben a Földről megfigyelhető látszó fényességgel.

A változó napszél hatására a magnetoszféra mérete és alakja megváltozik, s e változás a magnetoszféra csóvájában bonyolult átrendeződést indíthat el. Ennek hatása a Föld közvetlen környezetében, sőt még a talajszint alatt is áramokat indukál, és gyakran nem csak a műholdak, de a földi elektromos hálózatok működésében is zavarokat okoz.

A mágnesezett jó elektromos vezetőfolyadékok áramlásának törvényszerűségeit leíró tudományág.

Bolygók vagy más mágneses teret keltő csillagászati objektumok körül kialakuló plazmatartomány, amelyen belül a belső mágneses tér hatása dominál.

Az égitestek fényességének csillagászatban használatos mértékegysége. Minél kisebb szám az értéke, annál fényesebb az égitest. A szabad szemmel látható csillagok közül a leghalványabban 6,0 magnitúdósak, a legfényesebb csillagok és bolygók fényessége negatív számmal fejezhető ki. Egy magnitúdó fényességkülönbség hozzávetőlegesen 2,5-szeres intenzitáskülönbségnek felel meg.

A meteoroidok a Föld pályáját keresztező, a jövőben a Föld légkörébe esetleg behatoló aszteroidák, űrsziklák vagy űrkavicsok. A meteor vagy hullócsillag behatolását fényjelenség és egyéb légköri jelenségek kísérik, míg meteoritról akkor beszélünk, ha a behatoló test valamely része a földfelszínt is eléri. A meteoritok részletes mikroszkópos és vegyi vizsgálata sok információt nyújt a meteoroid előéletéről. Megjegyezzük, hogy a meteoroidokat és meteoritokat csak az angol szaknyelvben különítik el élesen, míg magyarul általában mindkettőt meteoritnak nevezik.

A Föld körül keringő mesterséges égitestek gyűjtőneve.

Azon időtartam, amely alatt valamely bolygó egyszer megfordul a tengelye körül. A földi nap hossza (a csillagokhoz képest) 23 óra 56 perc, a Nap látszó mozgásához képest viszont 24 óra, ez időmérésünk alapja.

A Nap mágneses tere ciklikusan, mintegy 11 évenként átfordul, és a Nap aktivitása az átfordulás idején a legnagyobb. A legutolsó átfordulás 2000-ben ment végbe. A napciklus a napfoltok számában és a helioszféra sok más jelenségében is megnyilvánul.

A Napgázgolyónak, nincs a Földéhez hasonló szilárd felszíne. Amit felszínként érzékelünk, az a fotoszféra, ahonnan a fény még lényeges szóródás nélkül jut el a külső megfigyelőhöz.

A Napon látható sötét, a napfelszín többi részénél hidegebb folt. Az itt található erős mágneses tér akadályozza azt az áramlást, amely a Nap belsejében létrejött energiát felszínre hozza.

A naptevékenység földi és földközeli hatásainak összefoglaló neve.

A Nap aktivitásának megnyilvánulásai, legnagyobb gyakorisággal az aktivitás maximuma idején fordulnak elő. Mindkét jelenséget a mágneses erővonalak összecsatolódása során felszabaduló energia működteti, és mindkettő töltött részecskék gyorsításával és elektromágneses sugárzás kibocsátásával jár együtt. A flerek a napfelszínhez közelebb jönnek létre, és külső hatásuk nagyobbrészt elektromágneses sugárzás, kisebbrészt nagy energiájú részecskék kibocsátása. A korona-kilövellések nagy, gyakran a napszélnél jóval gyorsabban mozgó plazmatömegeket dobnak a koronából a bolygóközi térbe, és ezek a napszelet összenyomva lökéshullámot alakítanak ki, amely hatékony részecskegyorsító. A korona-kilövellések a Föld magnetoszféráját elérve nagy mágneses viharokat keltenek.

Forró, ritka gázréteg a Nap látható felszíne fölött. Az erős mágneses tevékenység következtében hőmérséklete eléri az 1–2 millió °C-t.

A Napnak a bolygórendszeren messze túlnyúló gravitációs befolyási övezete. A naprendszer határa legalább ezerszer távolabb van a Naptól, mint a legkülső bolygó, a Plútó pályája. A legközelebbi állócsillagok e határnál még néhányszor messzebb vannak.

Elemi részecskéknek a Nap felszínéről a sugárnyomás hatására kiinduló áramlása. Jobbára elektronokból és protonokból áll. Egy részüket a Föld mágneses tere csapdába ejti, ezek hozzák létre a felső légkörben a sarki fényt.

National Aeronautics and Space Administration, az Egyesült Államok Űrügynöksége.

Elemi részecske, tömege ugyanakkora, mint a protoné, de nincs elektromos töltése. Az atomok tömegének legnagyobb részét a protonok és a neutronok teszik ki. A neutronok, akárcsak a protonok, az elektronfelhővel körülvett atommagban helyezkednek el.

Fagyott üstökösmagokból álló, a Naprendszert gömbszimmetrikusan körülvevő felhő, a Naptól körülbelül egy fényév távolságban.

Pálya az a térbeli útvonal, amelyen valamely égitest egy másik körüli, annak gravitációs hatására végbemenő, keringő mozgását végzi.

A "bolygóközi megtermékenyítés" elmélete, mely szerint az élet csírái kisbolygók, üstökösmagok vagy meteorok belsejében juthatnak el égitestről égitestre, s lehetséges, hogy a Földre is ilyen módon került az élet.

A napfoltokat körülvevő halvány udvar, a folt sötét umbrája és a Nap fényes felszíne közötti átmeneti tartomány. Ugyanígy nevezik teljes napfogyatkozás idején a félárnyékos tartományt, ahonnan a megfigyelők csak részleges napfogyatkozást látnak.

A Nap körül keringő égitestek pályáján a Naphoz legközelebb eső pont (a Föld körül keringő testeknél ennek megfelelője a perigeum, a Földhöz legközelebbi pont).

A Naprendszer keletkezése idejéből változatlanul megmaradt apró égitest, amelynek azonban elég erős a gravitációs tere ahhoz, hogy más égitesteket magához vonzzon. A planetezimálok végső soron egymással összeütközve hozzák létre a nagybolygókat.

Ionizált, elektromosan jól vezető, általában nagy hőmérsékletű gáz, melynek jelenségeit az ionok és elektronok együttes (kollektív) viselkedése jellemzi.

Meglehetősen nagy tömegű szubatomi részecske, egységnyi pozitív töltéssel. Az atomok tömegének legnagyobb részét a protonok és a neutronok teszik ki. A protonok, akárcsak a neutronok, az elektronfelhővel körülvett atommagban helyezkednek el.

Fénylő anyaghurok a Nap felső légkörében, a napkoronában. A protuberanciákat alkotó anyag sűrűbb és hűvösebb a környezeténél. Alakjuk a Nap mágneses erővonalainak ívét rajzolja ki. Ha a fényes napkorong háttere előtt látjuk őket, sötét szálaknak, az ún. filamentumoknak látszanak.

Az égboltnak az a pontja, ahonnan a meteorrajok érkezni látszanak. A perspektivikus hatás következtében az egyes meteorvillanások e pontból sugárirányban látszanak kiindulni.

Az elektromágneses sugárzás egyik, nagyon nagy energiájú és frekvenciájú típusa. A rendkívül forró és nagy energiájú égitestek képesek röntgensugárzás kibocsátására, például a fekete lyukak és a kvazárok.

Az északi és déli sarkkör közelében gyakran fellépő fényjelenség, melyet Nap-eredetű vagy a magnetoszférában felgyorsult részecskék keltenek a felső légkörben. Nagy mágneses viharok idején a sarki fény a szokásosnál jóval kisebb földrajzi szélességeken (pl. Floridában) is megfigyelhető.

Két, vagy több testből álló rendszernek az az egyensúlyi pontja, amely körül a rendszerhez tartozó testek keringenek.

A napfoltok belső, sötét magja, ahol a mágneses tér a legerősebb, a gáz pedig a környezeténél alacsonyabb hőmérsékletű, ezért sötétnek látszik. Ugyanígy nevezik teljes napfogyatkozás idején a holdföldre vetülő árnyékának sötét magját, a teljes árnyékos tartományt.

A naptevékenység közvetlen és közvetett hatásai miatt a Föld mágneses, sugárzási és plazmakörnyezete változó, s e változás a magnetoszféra és a felső légkör különböző folyamatai révén kihat az alsó légkörre és a földfelszínre is. Az űrbeli környezet változásait nevezzük űridőjárásnak.

Űrszonda tervezése, építése és működtetése, a teljes földi háttértevékenységgel együtt.

A Földtől távol, a bolygóközi térben vagy más bolygók környezetében méréseket végző mesterséges égitest.

A Naprendszerhez tartozó kis, főként jégből álló égitest. A legtöbb üstökös a Neptunusz pályáján túl kering, néha azonban egyesek erősen elnyúlt, ellipszis alakú pályára térnek, és behatolnak a Naprendszer belső térségébe. A felszínükről elpárolgó anyag a szilárd mag körül hatalmas gázburkot alkot, a kómát. Anyaga hosszan elnyúló csóvát alkothat.

A Földet körülölelő, két, fánk alakú sugárzási övezet, ahol bolygónk mágneses tere csapdába ejti a napszéllel érkező elemi részecskéket.