A makacs forgó egy speciálisan kialakított műanyag-, vagy fadarab. Úgy néz ki, mintha egy nagyon keskeny ellipszist félbe vágtunk, és kicsit „megnyomorítottuk” volna oldal irányba. Ha az asztalra helyezzük és megpörgetjük az egyik irányba (általában balra, az óramutató járásával megegyező irányba), akkor forog, míg meg nem áll. Azonban, ha megforgatjuk a másik irányba (általában jobbra, az óramutató járásával ellenkező irányba) egy pár fordulat után elkezd rezegni, megáll, majd elkezd visszafelé forogni, azaz megcseréli saját forgásirányát; a másik irányba kezd el forogni. Megpróbálhatjuk többször is mindig ezt tapasztaljuk.

A forgó mozgása megcáfolni látszik a perdület-megmaradási tételt. ( , ahol

). Valójában nem ez történik. A perdület-megmaradási tétel zárt rendszerben érvényes, és a teljes leíráshoz a rendszerünkbe a forgón kívül az asztal is bele tartozik. A tapasztalt jelenséget a forgó alakjával, és tömegeloszlásával lehet magyarázni. A forgó tömegeloszlása nem homogén, sőt az alakja aszimmetrikus. A forgónak kettő forgásiránya létezik, amelyek közül az egyik „kedvelt”, a másik a „nem kedvelt” forgásirány.

A „kedvelt” irányba történő forgatásnál a tömegközéppontra ható erők eredőjének (ebben a rendszerben az alátámasztásnál fellépő erő is szerepel, a speciális keresztmetszet miatt) forgatónyomatéka (vagy-vagy ) azonos irányú a forgás irányával. A „nem kedvelt” irányba történő forgatásnál ez a forgatónyomaték ellentétes a forgás irányával, ezért akadályozza őt. A „nem kedvelt” irányba történő forgatás után a test berezeg, és az alá­támasztással történő ütközés folytán ellenkező irányú perdületet kap. A „kedvelt” forgási irány termékenként változó. A játék mozgásának pontos leírása elég komplex probléma, amivel már a 18. század óta foglalkoznak a fizikusok.