A játék egy mágneses tengellyel ellátott pörgettyű és egy vaslemezből kivágott, vagy drótból hajlított tekergő kígyó formájú vasdarab. Ha megforgatjuk a pörgettyűt lehetőleg jó nagy sebességgel, és a „lábához” helyezzük a „kígyót”, a kígyó elkezd oda-vissza táncolni a pörgettyű lába mellett, és nem akar eltávolodni tőle. Egy pillanatra úgy tűnhet, mintha a pörgettyű járná végig a kígyó „kacskaringós” testét, de éppen ellenkezőleg történik a dolog. A pörgettyű relatíve nyugalomban marad és az erősen mágneses tengely mentén fog a kígyó oda-vissza mozogni.

A kígyót a közte és a pörgettyű között fellépő súrlódási erő mozgatja. Ez a súrlódási erő elég nagy ahhoz, hogy az érintkezési pontnál mozgassa a kígyót. Az ehhez szükséges nyomóerő a mágneses vonzásból ered, s nagyobb, mint a kígyó súlya. Azért mozog a kígyó előre-hátra, s nem a pörgettyű, mert sokkal kisebb a tömege a pörgettyűnél. Ezen felül fontos, hogy a mágneses tengely vége kúpszerűen van kiképezve. A mágneses indukcióvonalak sűrűsége a vasban nagyobb, mint a levegőben, s a mágneses részek között ható erők megnövekednek, ha csökkentjük az "érintkező" felületek nagyságát. Egy szögletesen kiképzett érintkezési felületből mágneses erővonalak lépnek ki. Ha az "érintkező" felületeket kúposan képezzük ki, és ugyanolyan vonal sűrűséget tételezünk fel, mint az előbb, akkor az "érintkező" csúcsoknál sokkal nagyobb erővonal sűrűség alakítható ki, mert az erővonalak összetartanak (csak kb. 1 az 1000-ből lép ki, "szökik meg" a fémből). Ezért ekkor a felületek távolságának kis mértékű növeléséhez is nagyobb erő szükséges, ezért „ragaszkodik” egymáshoz a pörgettyű és a kígyó. Az, hogy mikor engedi el a kígyót csak a pörgettyű szögsebességétől függ, vagyis attól, hogy meddig képes fenntartania stabil forgási állapotát.