Az elektromos vezetést a fémekben elmozdulásra képes töltött részecskék, szabad elektronok biztosítják, tehát az áramot a szabad elektronok mozgása jelenti. Mi a helyzet a folyadékok elektromos vezetésével? A fémolvadékok lényegében ugyanúgy vezetik az áramot, mint a szilárd fémek, de lehetséges ettől eltérő elektromos vezetés másféle folyadékban is. Vezeti-e az áramot az ember számára legfontosabb folyadék, a víz?

A válasz megadásához végezzünk kísérleteket. Főzőpohárba töltsünk teljesen tiszta (desztillált) vizet, és vizsgáljuk meg, hogy a vízbe merülő fémlemezek (elektródák) között folyik-e áram. Azt tapasztaljuk, hogy nem folyik áram, vagyis a desztillált víz nem vezeti az áramot, a desztillált víz szigetelő. Szórjunk egy kevés konyhasót a vízbe! Az árammérő műszer azonnal jelez, tehát a sós víz vezeti az áramot.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a vezetékes ivóvíz elektromos szempontból a desztillált vízhez vagy a sós vízhez hasonlít-e jobban. Újra a kísérlet adja meg a választ. Töltsünk a főzőpohárba ivóvizet és vizsgáljuk meg, mit mutat az árammérő műszer. A műszer áramot jelez, az ivóvíz is vezeti az áramot. A magyarázat az, hogy az ivóvízben is vannak oldott sók, ha nem is konyhasó, de sokféle egyéb só. Ha megnézzük egy ásványvizes palack címkéjén az ásványvíz összetételét, akkor fogalmat alkothatunk arról, hogy milyen sók vannak az ivóvízben. Ezektől a sóktól lesznek az ásványvizek és a jó minőségű vezetékes ivóvizek jóízűek. A desztillált víz nemcsak íztelen, hanem fogyasztása veszélyes is, mert annyira tiszta, hogy a szervezetünkből sokféle anyagot, köztük sókat is olyan nagymértékben old ki, hogy ez veszélyeztetheti szervezetünk biokémiai egyensúlyát.

Jogosan gondolhatjuk tehát, hogy a vízben oldott sók felelősek az elektromos vezetésért. Ha egyre nagyobb mennyiségű konyhasót oldunk desztillált vízben, akkor a sós víz egyre jobban vezeti az áramot, vagyis elektromos ellenállása a sókoncentráció növekedtével egyre jobban csökken. Ennek az a magyarázata, hogy az oldott só mennyiségének növekedtével a mozgásra képes pozitív nátrium- és negatív klorid-ionok száma növekszik, ami növeli az elektromos vezetőképességet.

A desztillált víz már kevés só hatására is vezetővé válik, de nemcsak sók feloldásával tehetjük elektromosan vezetővé a desztillált vizet, hanem savakkal is. Tapasztalhatjuk, hogy például a híg kénsav is elektromosan vezető. A magyarázat újra az ionokban keresendő. A híg kénsavban könnyen mozgó pozitív és negatív ionok vannak.

Ha jól megfigyeljük az elektromos vezetést a kevés kénsavat tartalmazó vízben, akkor észrevehetjük azt is, hogy az elektródák körül pezseg a víz, mindkét elektródán gáz képződik. A kísérlet elvégezhető az úgynevezett vízbontó készülékkel is. Ez a berendezés alkalmas a képződő gázok felfogására is. A készülék egész kevés kénsavval is hosszú ideig működik, és jól megfigyelhetjük, hogy a negatív elektróda körül kétszer annyi gáz képződik, mint a pozitív elektródánál. Ez azt jelenti, hogy a gázok nem a kénsavból, hanem a vízből származnak. Egyszerű kémiai vizsgálatokkal meggyőződhetünk arról, hogy a negatív elektróda körül hidrogén képződött, a pozitív elektróda körül pedig oxigén, vagyis a készülék nevének megfelelően alkotóelemeire bontja a vizet. A víz összetétele szerint kétszer annyi hidrogén képződik, mint amennyi oxigén.

A vízbontás jellemző példája az áram kémiai hatásának, az áram hatására a víz alkotóelemeire bomlik. Érdemes a folyamatot energetikailag is megvizsgálni. A keletkező hidrogén és oxigén durranógázt alkot, vagyis ezek az alkotóelemek robbanásszerűen vízzé alakulnak vissza, tehát energiát termelnek. Ezt az energiát kell elektromos úton a vízbontáskor biztosítanunk, tehát ilyenkor az elektromos energia kémiai energiává alakul.