Az elektromágnesek gyakorlati alkalmazásának egyik legfontosabb területét a villanymotorok jelentik. A villanymotorok nagyon sokfélék, működési elveikben és méreteikben is igen eltérőek lehetnek. A villanymotorokban az a közös, hogy állórészből és forgórészből állnak. A forgórész mindig tartalmaz egy vagy több elektromágneses tekercset és az állórész is az esetek többségében elektromágneses tekercsekből áll. Az áramot csúszó érintkezők segítségével úgy juttatják el a forgórész tekercseibe, hogy a kialakuló mágneses erőhatások forgásra kényszerítsék a motor forgórészét.

Villanymotorokat használnak a villamosok, a trolibuszok, a villanymozdonyok motorjaiként. Újabban úgynevezett hibrid autókba is szerelnek villanymotorokat a belső égésű motorok mellé. Indítómotorként viszont minden személy- és tehergépkocsiban, autóbuszban találhatunk villanymotort, amit a járművek akkumulátora hajt meg árammal.

A generátorok mechanikai energiát alakítanak elektromos energiává az elektromágneses indukció segítségével. Alapvetően két típusuk van, a váltakozó áramú generátor és az egyenáramú generátor, vagy dinamó. Az erőművekben, az aggregátorokban és a legtöbb autóban váltakozó áramú generátort alkalmaznak. A kerékpár áramfejlesztője is váltakozó áramú generátor, ezért helytelen a köznyelvben használt dinamó elnevezés. Az dinamóban alkalmazott két egymástól elszigetelt félhengerből álló csúszógyűrűt kommutátornak nevezik.

Az első egyenáramú generátort (dinamót) Jedlik Ányos építette meg 1859-ben, de mivel ő a pénzügyekhez nem értett, nem szabadalmaztatta gépének működési elvét. Így lett Siemensé az anyagi dicsőség.