Folyadékos hőmérők működési elve

A folyadékos (alkoholos, higanyos) hőmérők működési elve a folyadékok hőtágulásán alapszik. Bár a folyadékot tartalmazó üvegtartály térfogata is változik a hőmérséklet-változás során, a benne levő folyadék térfogata lényegesen nagyobb mértékben változik meg.

A hőmérőn a jelzőskálát (a fokokat) két speciális alappont között egyenletes beosztással készítik. A legismertebb, legelterjedtebb hőmérő nálunk az alkoholos hőmérő (például a szobahőmérő). Az alkohol egy tágulási tartályban helyezkedik el, melyhez hajszálvékony üvegcső (kapilláris) csatlakozik, melyben az alkohol annál magasabbra emelkedik, minél melegebb lesz. Ugyanilyen elv alapján működik a higanyos hőmérő is, amelynek azonban más a mérési tartománya.

A Celsius-skála szerint működő hőmérőkön (függetlenül attól, hogy alkoholt vagy higanyt használnak benne) a két alappont a víz fagyási (0°C) és forrási (100°C) hőmérséklete normál légnyomás mellett.

Hőfelvétel-hőleadás

A testek hőmérséklete gyakran változik köznapi jelenségek, különböző kölcsönhatások során. Az ilyen folyamatokat nevezzük termikus kölcsönhatásoknak.

Tegyünk egy főzőpohárba szobahőmérsékletű vizet! Mérjük meg a hőmérsékletét, majd helyezzünk bele jól felhevített fémgolyót! Méréseink szerint a pohárban lévő víz felmelegedett, hőmérséklete nőtt. Azt is megállapíthatjuk, hogy mennyivel változott meg a víz hőmérséklete (a hőmérséklet-változás jele: ΔT).
Az előző mérést végezzük el úgy is, hogy a forró test helyett egy, a hűtőszekrényben előre jól lehűtött fémgolyót teszünk a szobahőmérsékletű vízbe. Ebben az esetben a víz jól mérhetően lehűl, csökken a hőmérséklete. Bár a fémgolyó hőmérsékletét nem mértük (ez nem is lenne egyszerű), tudjuk, hogy a kísérlet során mindkét esetben megváltozik annak is a hőmérséklete.