A mai ismereteink szerint, a bennünket körülvevő térben és időben táguló anyaghalmazok összessége.

A rádiócsillagászat a Földön kívüli térből érkező, természetes eredetű rádiósugárzásokkal foglalkozik. A rádiócsillagászat segítségével olyan objektumokat vizsgálhatunk, amelyek - vagy legalábbis egyes részeik - a spektrum egyéb tartományaiban észrevétlenek maradnának.

Fényforrás által kibocsátott elektromágneses sugárzás spektrumának elemzése abból a szempontból, hogy az tartalmaz-e az anyagi minőségre, összetételre jellemző elnyelési vagy kibocsájtási vonalakat. A jellegzetes vonalakhoz tartozó frekvenciából következtethetünk az anyagban lejátszódó folyamatokra, elektronátmenetekre, anyagi összetételre.

Az egymástól távolodó égitestekről kibocsátott fény spektrumában a színképvonalak a vörös felé tolódnak el. A jelenség oka a relativisztikus Doppler-effektus. Az eltolódás mértékéből számítható ki a távolodás sebessége.

A rádiócsillagászat az 1930-as években kezdődött, amikor Karl Jansky először észlelt a Tejút felől rádióhullámokat. Ezt követően különböző forrásokból észleltek rádiófrekvenciás sugárzásokat. Ezen források közt voltak csillagok, galaxisok, és egészen új osztálya az égitesteknek, mint a rádiógalaxisok, kvazárok, pulzárok és csillagászati mázerek.

Mintegy 13-18 milliárd évvel ezelőtt a Világegyetem anyaga egy nagy sűrűségű és magas hőmérsékletű térrészbe volt összezsúfolva. Az Univerzum fejlődése egy nagy robbanással vette kezdetét. (Innen származik az elmélet másik elnevezése: Ősrobbanás-elmélet, vagy angolul Big Bang.) Kezdeti állapotban az anyag olyan formában lehetett jelen, amire nincsenek szemléletes fogalmaink. (Feltételezések szerint az ősrobbanás után 10^-43 s elteltével a sűrűség 10⁹⁶ kg/m³, a hőmérséklet pedig 10³² K volt.)

A kvazárok csillagszerűnek tűnő rádióforrások, elnevezésük az angol quasi-stellar radio source – csillagszerű rádióforrások – rövidítéséből származik. A kvazár közepén óriási energiaforrás van, nagy valószínűséggel egy fekete lyuk. Ezt néhány fényév átmérőjű korong veszi körül, melynek közelében gyorsan úszó gázfelhők találhatók. A korongtól távolabb pedig, kb. 100 fényévnyire, ott ahol a kvazár egybeolvad az anyagalaxissal, vékonyabb és hidegebb felhők keringenek.

A csillagfejlődés utolsó stádiuma a kistömegű csillagok életútjában a fehér törpe. Olyan égitest, melynek mérete a földéhez hasonló, sűrűsége ellenben igen nagy, körülbelül 0,5 tonna/cm³. Tömege a Nap tömegéhez mérhető.

Csillagfejlődési diagram, melyben az ismert csillagokat fényességük és felszíni hőmérsékletük alapján helyezik el. A diagram alkalmas a csillagok fejlődésének bemutatására.

Az égitestek fényességének meghatározására használt, a fény intenzitásának logaritmusával arányos skála mértékegysége. Egy magnitúdó különbség 2,512-szeres fényintenzitás-aránynak felel meg. A magnitúdó skála fordított, azaz minél kisebb a magnitúdó értéke, annál fényesebb az objektum. A Nap látszó fényessége -26,8 magnitúdó, a teleholdé -12,6 magnitúdó, a szabad szemmel látható leghalványabb csillagé +6,5 magnitúdó körüli.

A proton-proton ciklus az egyike annak a két fúziós reakciónak, amelyekkel a csillagok hidrogénből héliumot termelnek (a másik a CNO-ciklus). A proton-proton ciklus a naptömegű vagy annál kisebb csillagok esetén a fontosabb energiaforrás.

A Naprendszer egy nagyon sok csillagból álló csillagrendszer, a Tejútrendszer (Galaktika) egyik tagja. A Tejútrendszer „oldalnézetből” két egymás felé fordított szalmakalaphoz hasonlít, „felülnézetben” pedig jól látszik spirálszerű szerkezete.Méretei hatalmasak: átmérője kb. 100 ezer fényév, legnagyobb vastagsága 15 ezer fényév. Felépítése mai elképzeléseink szerint a következő: a Tejútrendszer geometriai középpontjában helyezkedik el a magja, egy kb.100 millió naptömegű objektum, amely erős rádiósugárzást bocsát ki. A mag a Nyilas csillagkép irányában van, de jellemző tulajdonságait nem nagyon ismerjük, mert az irányába eső sötét ködök eltakarják előlünk. A Tejútrendszer számtalan csillaga főként a spirális karokban összpontosul. Egy ilyen karban található a Naprendszer is a magtól kb. 30 ezer fényév, a szimmetriasíktól 50 fényév távolságban.

Azt a galaxishalmazt, melybe besorolható a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis Lokális galaxiscsoportnak vagy másnéven Lokális csoportnak nevezzük. A Lokális csoport gravitációs középpontja e két galaxis között helyezkedik el. Átmérőjét tíz millió fényévre becsüljük. A Lokális csoport a Virgo Szuperhalmaz csoportjainak egyike.

Csillagászatban használatos egység. A tőlönk távol lévő csillagok tömegét sok esetben a Nap tömegéhez viszonyítjuk.

Az a távolság, melyet a fény egy év alatt megtesz. Csillagászatban nagy távolságok mérésére szolgáló mértékegység.