Isme retes, hogy a mágneses térbe helyezett áramjárta vezetőre általában erő hat, s ennek következtében elmozdul. Faraday mutatta be először a kísérlet megfordítását: a vezetőt mozgatva mágneses térben, abban áram folyik.

Megfelelően érzékeny műszert (galvanométert) használva tapasztalhatjuk, hogy a mozgás időtartama alatt néhány μA nagyságú áramot mérhetünk, amelyet a továbbiakban indukált áramnak nevezünk. A vezetőt ellentétes irányban mozgatva, vagy a mező irányát megfordítva az indukált áram iránya is megváltozik. Ezen kívül észrevehetjük, hogy adott sebesség mellett az áram értéke akkor maximális, ha a vezetőt úgy mozgatjuk, hogy az merőlegesen, mintegy elvágja az indukcióvonalakat. A műszer nem jelez áramot abban az esetben, ha a vezető az indukcióvonalakkal párhuzamosan mozog.

A jelenséget mozgási indukciónak nevezzük.

Tudjuk, hogy elektromos áram csak abban az esetben folyik át a vezetőn, ha annak két vége között potenciálkülönbség van. Kiszemeljük a fémszál egy protonját, amely szintén v sebességgel mozog B-re merőlegesen, tehát a rá ható Lorentz erő vezetékirányú. Az elektronokra ható erő ellentétes irányú, és a szabad elektronok el is mozdulnak, a vezető vége negatív töltésűvé válik. A vezető ellenkező végén elektronhiány, azaz pozitív töltés lesz. Így tehát a mozgatott vezető két végén ellentétes töltéstöbblet keletkezik, a vezetékben elektromos térerősség alakul ki. Ha a mágneses mezőn kívül a vezető két végpontját vezetékkel összekötjük - zárt áramkört alakítunk ki -, akkor a potenciálkülönbség hatására elektromos áram indul meg.

Egy q nagyságú töltésre v sebesség mellett

Fm=q*v*B

mágneses erő hat, amely addig képes a töltéseket elmozdítani, amíg a létrejött elektromos mező által kifejtett, ellentétes irányú

Fe=E*q

elektromos erő ki nem egyenlíti a hatását. Egy idő után tehát

q*v*B=E*q

így a kialakuló elektromos térerősség:

E=v*B

A fémes vezető belsejében homogén az elektromos mező, tehát az l hosszúságú vezető végei között a feszültségre teljesül, hogy U=E*l. Behelyettesítés után az indukált feszültségre adódik, hogy:

U=v*B*l

Az elméletileg kapott végeredmény összhangban van a kísérletek eredményével. Nagyobb sebességgel mozgatva a vezetőt a feszültség is nagyobb lesz. Az indukált feszültségre kapott kifejezésben a B, a v és az l tényezők az egymásra merőleges összetevőket jelentik. Ezért ha a fenti három mennyiség közül valamelyikre nem teljesül a merőlegesség, akkor annak csak a merőleges komponensével számolhatunk.

A gyakorlatban egyetlen vezető darabot nagy sebességgel mozgatva is csak néhány mV feszültséget kaphatunk, amit csak érzékeny műszerrel tudunk kimutatni. Nagyobb, könnyebben mérhető feszültséget kapunk, ha több menetből álló tekercset mozgatunk. Az egyes menetekben indukált feszültségek összegződnek, így a teljes feszültség ezek összege lesz:

U i n d = N * U

ahol N a tekercs menetszámát jelöli.