A heveny gyulladás

A gyulladásos folyamat valamilyen fertőzés vagy idegen anyag hatására kialakuló aspecifikus immunreakció. Jelentősége a kórokozóval való eredményesebb megküzdés feltételeinek biztosítása: több immunsejt és humorális faktor toborzása.
A b ehatoló kórokozót a természetes immunitás leggyorsabb és legtömegesebb egysége, a neutrofil granulociták ismerik fel. Granulumaik a helyszínen kiürülnek, melyek rengeteg gyulladáskeltő anyagot tartalmaznak, illetve odacsalogatják a bazofileket, a nyiroksejteket és a monocita-makrofág rendszer tagjait is. A gyulladásos hírvivőket a granulociták és a bazofilek termelik a legnagyobb mennyiségben.
A gyulladás jellemzői: vérbőség (pír), hő, duzzanat (helyi értágulat, véráramlás fokozódás a vérsejtek helyszínre csalogatásához, ez és a felfokozott anyagcsere meleggé tesz, és fokozódik az erekből kilépő folyadék és sejtek mennyisége is). Emellett fájdalom (az idegvégződések ingerülete), így a funkciójuk kiesik, a szervet így nyugalomban tartjuk az optimális gyógyulás érdekében.
Ha a gyulladásos reakció túlméretezett, szövetkárosodáshoz is vezethet. Ha pedig a kórokozót nem tudja az immunrendszer lehatárolni, az egész szervezetben elterjedhet, melynek általános tünetei a láz, levertség, izomfájdalom.
A szisztémás gyulladás akár gyulladásos sokkot is okozhat. Ekkor és szövődmény veszélye (tüdő-, mellhártya-, agyhártyagyulladás) esetén is szükség van a hatékony kezelésre. Ez egyrészt a szövetkárosító gyulladás csökkentéséből (gyulladásgátlók, pl. Algopyrin, Paracetamol, Diclofenac, Aspirin), másrészt a kórokozó elleni speciális védelem, baktériumellenes antibiotikum, gomba- és vírusellenes szer alkalmazásából áll. A gyulladásgátlók hármas hatását - lázcsillapítás, gyulladásgátlás és fájdalomcsillapítás - az immunsejtek egy enzimfehérjéjének gátlása hozza létre. Mellékhatásuk viszont, hogy a legtöbb gyulladásgátló ugyanezt az enzimet a vérlemezkékben is gátolja, melynek eredménye a véralvadás gátlása egy hétig. Ezért az ilyen szerek nagyon gyakori mellékhatása a gyomorfájdalom, rosszabb esetben a gyomorvérzés lehet. Máskor viszont épp ezt használják ki, amikor a trombózison (vérrög képződik, mely elzárja az ereket, következménye szívinfarktus, agyvérzés lehet) átesett betegnek adnak Aspirint.
Mivel a gyulladás a szervezet védekező reakciója, ami segíti a kórokozó elpusztítását, a gyógyszerek pedig mellékhatásokat okozhatnak, tehát 38-39 fok alatt a lázat ne csillapítsuk (kivéve, ha lázgörcs vagy egyéb betegség indokolja), antibiotikumot csak az orvos alapos megfontolása és előírása alapján szedjünk!

Az idült gyulladás

Az idült gyulladás a szervezet és a kórokozó harcának eldöntetlensége folytán alakul ki. Leggyakrabban sejten belül túlélő kórokozók okozzák, melyek ellen a granulociták és a makrofágok arzenálja nem elegendő, de a kórokozó bujdosása miatt az ölő T-sejtek nem aktiválódnak és erős sejtes immunválasz nem tud kialakulni. Ilyen kórokozók

1. a gyenge felszíni antigénekkel rendelkező baktériumok (TBC, lepra, nemi betegséget és meddőséget okozó Chlamydia)
2. bizonyos gombák (Candida)

3. bizonyos vírusok (pl. vírusos májgyulladás)

4. bizonyos paraziták (pl. férgek)

Idült gyulladás kialakulhat az immunrendszer gyengesége miatt is, pl. akkor, ha a granulociták nem képesek mozogni vagy elölni a kórokozót. Az idült gyulladás kialakulásának kulcsa, hogy egyrészt a kórokozó rejtve (pl. sejtben vagy tályog esetén szöveti fallal körülvéve) szaporodik, és szép lassan a megtámadott sejtek elhalnak, csekély, de állandó újrafertőzést biztosítva. Másrészt a csekély specifikus immunitás helyett a legaktívabb a makrofág rendszer, nagy tömegben fagocitálnak, és a gyulladáskeltő bomlástermékeket kiürítik a helyszínen. Ez a kettő együtt idült burjánzó gyulladt szövetekhez vezet, melyet granulómának (gümő) is neveznek. A gümő a szövetek elhalásával deformitásokat (pl. lepra) és a fertőzés elhatalmasodásával, vagy a kifáradt immunrendszert megtámadó második kórokozó révén halált is okozhat.Az idült gyulladás kezelése erős antibiotikumok hosszú ideig történő szedése, esetleg a gyulladt szövet (tályog) sebészi kimetszése.

A genny

A genny bizonyos bakteriális fertőzések esetén képződő, elhalt falósejtekből, baktériumokból és szövetekből álló váladék. A gennykeltők olyan Gram-pozitív baktériumok, melyek erősen aktiválják a neutrofil granulocitákat. A fertőzés és a neutrofilek kiáramló granulumai jelentős sejtpusztulást és az elhalt anyagok enzimatikus bomlását, elfolyósodását okozzák.
A helyi gennyképződés (pl. pattanás) önmagában nem igényel komolyabb kezelést, mutatja, hogy a szervezet megbirkózik a gyulladással. Gyakran az első lépés a gennyedés elősegítése párakötéssel. Utána a kezelés a genny lecsapolása (a pattanás óvatos kinyomása). Ha a gennyedés komoly szövetroncsolást okoz, vagy életfontos szervet fenyeget, erős antibiotikumok és műtét jöhetnek szóba.

A bőr allergiás betegségei

A bőrön jelentkező allergiák a csalánkiütés és az ekcéma. A csalánkiütés azonnali reakció, amelyet a vérben már jelen levő allergén elleni IgE ellenanyagok váltanak ki. A csalánkiütés pár cm átmérőjű gyulladás, azaz bőrpír, meleg, duzzanat, viszketés jellemzi. Kiválthatja közvetlen érintkezés (az érintkezés helyén, pl. kozmetikum) vagy táplálkozás (testszerte). Az ekcéma kontakt, késői bőrgyulladás, melyet megvastagodott, hámló bőr és mélyen ülő, viszkető hólyagok jellemeznek. Gyakran alakul ki a kezeken, közvetlen érintkezésre (pl. mosószer, irritáció, gombás fertőzés). Mindkét allergia kezelése az allergén azonosítása, (bőrpróbával) és utána elkerülése, ha ez nem kivihető, különösen az ekcémánál, gyulladásgátló és bőrápoló készítmények (helyi) alkalmazása.

Az egyes szerveket érintő autoimmun betegségek

Az egyes szerveket érintő autoimmun betegségek a szerv fokozatos pusztulásával, funkciójának kiesésével járnak. Ez életfontosságú szerv esetén akár halálhoz is vezethet.
Az ilyen betegségek hátterében állhat
1. valamely mikroba antigénjével szembeni keresztreakció. Ekkor a fertőzés után a nagyszámú immunsejt megtámadhatja a szervet (pl. torokgyulladás, vagy orbánc után kialakulhat ízületi gyulladás, veseprobléma, vagy akár szívbillentyű gyulladás is, de a fiatalkori cukorbetegség is lehet ilyen eredetű)
2. rejtett antigén feltűnése: a szervezetben, a csecsemőkorban rejtett saját antigén előkerül, pl. a here vagy a szemlencse tokjának sérülésénél
3. immunprobléma, a tolerancia nem alakul ki
4. fizikai kémiai behatásra idegenné váló saját antigén (pl. bőr)
A leggyakoribb autoimmun betegségek a hasnyálmirigygyulladás(cukorbetegség), pajzsmirigygyulladás, vesekéreggyulladás).
A betegség tünetei az immunreakció tünetei (gyulladás, levertség, stb.) autoantitestek jelenléte, valamint a szerv funkciójának kiesése okozta tünetek.
Kezelésük nem teljesen megoldott: az immunrendszert gátló gyógyszerek a gyulladásgátlók (nem-szteroidok, pl. Aszpirin, illetve glükokortikoszteroid hormonszármazékok), újabban ígéretesek némely gyulladásos citokin gátlószerei, és végső esetben az immunrendszert teljesen leblokkoló kemoterápiás kezelés is szükségessé válhat.
Emellett a szerv funkcióját is pótolni kell, pl. a cukorbetegségben inzulinnal, a pajzsmirigyét tiroxin hormonnal, a veséét dialízissel.

A nyirokcsomók daganatai

A nyirokcsomó rosszindulatú megbetegedéseit limfómáknak, nyirokcsomórákoknak hívjuk. A nyirokrendszer sejtjeiből indulnak ki, és először a nyirokkal terjednek, szisztémás nyirokcsomó-megnagyobbodást okozva. Betörhetnek a szervekbe (lép, máj, bél, bőr), és esetleg a vérbe, melynek eredménye leukémia. Három szövettani csoportjuk a nagysejtes, a B- és a T-sejtes, de inkább a prognózis szerint történik a beosztás. A Hodgkin kór egy relatíve jóindulatú betegség, mely külön csoportot alkot. Tüneteik a tapintható, esetleg összekapaszkodott nyirokcsomók, később az érintett szervek által okozott tünetek (pl. a bélben felszívódási zavart okoz), és a vérképzés zavara. Kezelésük kemoterápia. A kemoterápiás szerek a gyorsan osztódó sejteket pusztítják, ezért mellékhatásuk a hajhullás, a gyomor-és bélproblémák, hányás, immunhiány, vérzékenység, valamint az ivarsejtképzés zavara.

A szervátültetések

Szervátültetés (transzplantáció) alatt élő sejtek vagy szövetek (graft) átvitelét értjük a donorból (adó) a recipiensbe (kapó), melynek célja hogy a recipiens kiesett szöveti/sejt funkcióját pótoljuk.

Típusai:

1. autograft (a donor és a recipiens megegyezik), pl. bőrátültetés

2. allograft vagy szingén graft: azonos genetikai állományú (egypetéjű ikrek)

3. izograft (azonos fajból származó)

4. xenograft (más fajból származó): ezeket a rostdús kötőszöveteknél még ma is használhatjuk, pl. szívbillentyű.

A leggyakoribb transzplantáció a vese, majd a szív és a máj következik. A transzplantáció legfőbb akadálya az ún. host versus graft reakció, vagy kilökődés. Ekkor a recipiens immunrendszere idegenként ismeri fel a graftot, mely ellen támadást indít, és a szerv elhalását eredményezi. Ebben leginkább ölő T-sejtek vesznek részt, melyek érzékelik az MHC I molekulák és az általuk hordozott antigének sajáttól való eltérését. Ezért ideális az allograft, ha pedig ilyenre nincs lehetőség, akkor az MHC molekulák lehető legnagyobb fokú hasonlósága.

A donorok és recipiensek MHC típusát hatalmas nemzetközi transzplantációs adatbázisokban kezelik, és ha befut egy megfelelő graft, a várólistán a leghasonlóbb MHC-típusú donorba ültetik. A kilökődés kezelése immunszupresszív szerek, azaz az immunrendszert gátló szerek adása, melyek a mellékhatásaik ellenére jelentősen javítják a transzplantált betegek életesélyeit.

A szerv kilökődés folyamata

Az MHC molekulák egy fajon belül számos altípusba sorolhatók. Az idegenként felismert szervekre jellemző, hogy mind az MHC I molekula csoportja, mind pedig az egyedi antigének eltérnek a sajáttól. A gazda (recipiens) immunrendszere idegenként ismeri fel a graftot, támadást indít ellene, mely a szerv elhalását eredményezi. Ebben leginkább ölő T-sejtek vesznek részt, melyek érzékelik az MHC I molekulák és az általuk hordozott antigének sajáttól való eltérését. Az immunitás leginkább az ereket támadja meg, melynek következménye a szerv bevérzése, elhalása, az ún. kilökődés.
A kilökődés kezelése immunszupresszív szerek, azaz az immunrendszert gátló szerek adása, melyek a mellékhatásaik ellenére jelentősen javítják a transzplantált betegek életesélyeit.
Néha bekövetkezik, hogy az immunszupprimált betegben mégis tovább zajlik a kilökődés. Ezért elsősorban immunglobulinok, azaz a humorális immunválasz a felelős, és ezt az immunszuppresszív kezelés nem képes olyan mértékben gátolni.
Ha a recipiens egyszer más találkozott a donor MHC típusával, akkor már érzékeny, ekkor nagyon gyors és kivédhetetlen kilökődést tapasztalunk,melyet a már jelen levő antitestek okoznak.

A csontvelő átültetés

A csontvelő átültetés során a kapó (recipiens) csontvelejét egy donorból származó csontvelői őssejtszuszpenzió vérbe adásával pótolják. A csontvelő átültetés javallata a leukémia és a súlyos vérszegénység. Menete, hogy teljes test besugárzással és erős kemoterápiával elpusztítják a recipiens kóros csontvelejét, egyúttal meggátolják az idegen csontvelő elleni immunreakciót (host versus graft reakció). Ezután vagy előzőleg levett és tenyészetben meggyógyított saját, vagy idegen csontvelői sejtszuszpenziót adnak be a véráramba, mely megtelepszik a csontvelőben.

A csontvelő átültetés szövődménye lehet a graft versus host reakció, mikor a beültetett immunsejtek támadást indítanak a recipiens teljes szervezete ellen. Tünetei láz, a bőr teles testen történő felhólyagosodása, máj – és bélgyulladás, hasmenés, hányás, halál. Kezelése immunszuppresszió.