Az élőlények általánosan jellemző sajátossága az ingerlékenység, ami azt jelenti, hogy képesek felfogni és feldolgozni a külső és belső környezetükből származó hatásokat, az ingereket.

Az állatok és az emberszervezetében különleges, az ingerek felvételére és ingerületté alakítására szolgáló sejtek, sejtcsoportok, idegen szóval receptorok alakultak ki. Az ingerfelvevő a legegyszerűbb esetben egy érző idegsejt, ilyenek például a bőr fájdalomérző receptorai. Máskor idegsejtekkel kapcsolatban álló érzéksejtek szolgálnak az ingerek felfogására. Az érzékszervekben az érzéksejteket segédberendezések veszik körül, amelyek hatékonyabbá teszik az ingerfelvételt.

A receptorokat aszerint csoportosítjuk, hogy milyen típusú ingert fognak föl, és alakítanak ingerületté. Eszerint megkülönböztetünk fény-, hő-, mechanikai és kémiai receptorokat. A szem érzéksejtjei a fényt, a fül mechanikai receptorai a hang rezgéseit, a bőr hőérzékeny sejtjei a környezet hőmérséklet-változásait, a nyelv kémiai receptorai a táplálék kémiai ingereit fogják fel.

A receptorsejtekben csak megfelelő erősségű inger hatására jön létre ingerület, a túlságosan gyenge ingernek nincs hatása. Küszöbingernek nevezzük azt a legkisebb erősségű ingert, amely egy receptorban

ingerületet alakít ki. A küszöbingernél gyengébb ingerekről nem szerzünk tudomást, vagyis nem halljuk meg az ennél kisebb erősségű hangokat, nem érezzük a túlságosan híg konyhasóoldatízét stb.

A receptorokból az ingerületet érző idegsejtek továbbítják a központi idegrendszerbe, annak is az agykérgi területére, a megfelelő érzőközpontba. Az érzőközpontban történik az ingerület feldolgozása, ott alakul ki az érzet, tudatosul a látott kép, a hallott hang vagy az étel íze. A túlságosan erős ingerek a receptor fajtájától függetlenül fájdalomérzetet alakítanak ki a kérgi érzőközpontokban.