Az afrikai elefánt (Loxodonta africana) az elefántfélék családjába tartozó növényevő emlős, amely a legnagyobb ma élő szárazföldi állat. Afrikában őshonos. Magassága elérheti a 3 métert, tömege pedig akár 6-8 tonna is lehet. Az afrikai elefánt hosszú ormánnyal rendelkezik, melynek a szaglásban, ivásban és táplálékszerzésben van feladata. Felső metszőfoguk agyarrá módosult, mely a 2 méteres hosszúságot is elérheti. Az afrikai elefánt az indiai elefántnál nagyobb termetű, s rokonánál lényegesen nagyobb fülekkel rendelkezik.

Az óriáskígyófélék családjába tartozó, Dél-Amerikában honos nagytermetű kígyók. Testalkatuk vaskos, testtömegük elérheti a 250 kg-ot, s ezzel az anakondák a világ legnagyobb tömegű kígyói. Életük során testhosszuk akár az 5-10 m-t is elérhet. Kiváló úszók, előszeretettel tartózkodnak folyók, mocsarak közelében. Táplálékuk fő részét vízi állatok, emlősök és madarak teszik ki. Egy kifejlett anakonda akár egy tapír elejtésére is képes. Jeles képviselői a zöld anakonda és sárga anakonda.

Aszpektus A társulás rendszeresen visszatérő állapota, amelynek oka a
környezet ritmusos változása. Legismertebbek az évszakoktól függően
ismétlődő aszpektusok.

Az asztalközösség olyan kapcsolat két népesség között, amely az egyik fél számára előnyös, a másik fél számára pedig közömbös. Ilyen kapcsolat van például a ragadozók és a dögevők népességei között.

A környezeti tényezők értékeinek átlag körüli tartományát toleráló élőlény tűrőképessége. Nagyobb alkalmazkodóképességet biztosít, mint a szűk tűrésű fajoké, de nem alkalmas a környezeti szélsőségek tartós elviselésére.

Mérsékeltövi és trópusi területek határán, monszun éghajlaton kialakuló, főként örökzöld fajokból álló erdőségek. Szubtrópusi esőerdőnek is nevezik. A fák többsége örökzöld, leveleik fényesek és bőrneműek. Gyepszintje, moha-, és zuzmószintje egyaránt fejlett. Délkelet-Ázsia természetes növényzete babérlombú erdő.

Állatok testén belül elhelyezkedő szilárdító képződmény. Jellemző az elő- és a fejgerinchúrosokra / gerinchúr/, a gerincesekre /porcos váz, csontváz /

Egyes állatcsoportokra jellemző ivartalan szaporodási forma. A szülőegyed testfalán először egy kidudorodás, sarj jelenik meg, amelyből kialakul a szülőével megegyező alakú test. A folyamat végén az új egyed leválhat, és önálló életet kezdhet, vagy pedig az egyedek együtt maradnak, és telepet képeznek.

A bioszféra a földi élet színtere: a szárazföldek, a levegő, a vizek, vagyis minden olyan terület, ahol élőlények találhatók.

Az emlősök osztályába tartozó rend. A cetek testalkata teljesen a vízi életmódhoz alkalmazkodott. Két csoportjuk a fogascetek (pl. delfinek) és sziláscetek (pl. kékbálna, hosszúszárnyú bálna stb).

Egyszerű felépítésű, sugaras szimmetriájú, tengeri vagy édesvízi állatok. Két megjelenési formájuk van: polip alak és medúza. Testük átlátszó, csak két sejtsor vastag, közötte kocsonyás állagú anyag van. Nevüket csalánsejtjeikről kapták, melyekkel zsákmányt ejtenek. Űrbelük és hálózatos idegrendszerük van. A tengerekben élnek lebegő életmódú medúzák, valamint aljzathoz rögzült virágállatok (korallok, tengeri rózsák) és hidrák.

A főemlősök rendjébe, az emberfélék családjába (Hominini) tartozó emberszabásúak, az ember legközelebbi rokonai. Két fajuk van, mindkettő Afrikában él: a bonobo más néven törpecsimpánz (Pan paniscus) és a közönséges csimpánz (Pan troglodytes). Mindenevők, nagyobb csapatokban élnek főleg erdős területeken. Ma már mindkét fajuk erősen veszélyezetett, főleg az élőhelyek elvesztése, a fakitermelés miatt. Mivel genetikai állományuk 98,4%-ban azonos az emberével, korábban előszeretettel alkalmazták őket orvosi kutatások során, mára ezek többségét betiltották. Fejlett intelligengiájuk miatt ma már elsősorban tanulási kísérletekben vesznek részt.

A Kanári-szigeteken, a Közel- és Közép-Keleten, Észak-Afrikában, Indiában, Pakisztánban őshonos pálmafaj. Gyümölcse miatt más földrészeken is termesztett növény. Akár 23m-re is megnőhet, a termés fürtökben helyezkedik el, a fürtök akár a 8 kg-ot is elérik.

A napsugarak beesési szöge, a tengeráramlatok, a domborzat, és az uralkodó szelek éghajlatot befolyásoló hatása által övezetesen kialakuló, jellegzetes élővilággal rendelkező területek.

Az a növény, amelynek egyivarú – porzós és termős – virágai ugyanazon az egyeden nyílnak.

Az együttélés, szakkifejezéssel szimbiózis olyan kapcsolat két populáció egyedei között, amely mindkét fél számára kedvező (+,+). A társszervezetek kölcsönösen segítik egymás elterjedését.

Az élőhely olyan terület, amely életteret biztosít az ott élő fajok számára.

Az élősködés, más szóval parazitizmus olyan kapcsolat két népesség között, amely az egyik fél számára előnyös, a másik fél számára pedig hátrányos. Az élősködő élőlény egy másikból, a gazdaszervezetből táplálkozik, de úgy, hogy a károsított egyedek általában nem pusztulnak el.

A gerincesek közé, az emlősök osztályába tartozó állatok, amelyek állandó testhőmérsékletűek, kevés kivétellel elevenszülők, utódaikat tejmirigyeik illetve emlőik váladékával, tejjel táplálják. Testüket szőr borítja, ez másodlagosan hiányozhat (pl. a cetek esetében), gyökeres fogaik vannak, keringésük két vérkörös, idegrendszerük fejlett, váltivarúak. A legkülönbözőbb élettereket is benépesítik, földön, vízben, levegőben egyaránt előfordulnak.

Mezőgazdasági, fakitermelési célból, és az urbanizáció következtében az erdőségek nagy mértékű irtása anélkül, hogy ezt szakszerű erdőtelepítés követné. Az erdőirtások következtében a talaj biomassza előállító képessége csökken, a légköri szén-dioxid mennyisége nő, a természetes élőhelyek és ez által az ott élő flóra és fauna állományának rohamos csökkenéséhez vezet.

Olyan terület, ahol a száraz évszak 6-8 hónap, de az évi csapadékmennyiség 900–1000 mm. Erdeje összefüggő, de a lombkorona szint alig zárt. A legtöbb fa csak 4-8 m magas száruk görbe, gyakoriak a tisztások.

Zonális társulás az egyenlítő környékén.

Azok az élőlények, amelyek sejtjeiben valódi, a sejtplazmától maghártyával elhatárolt sejtmag van. A sejtmagon kívül sejtplazmájukban még sokféle sejtalkotó (pl. színtest) található. Az élőlények nagy része ebbe a csoportba tartozik (egysejtű eukarióták, növények, állatok, gombák).

Egy fajba soroljuk mindazokat az egyedeket, amelyek lényeges külső és belső tulajdonságaikban megegyeznek, és magukhoz hasonló, szaporodásra képes utódokat tudnak létrehozni.

A tyúkalakúak rendjébe, fácánfélék családjába tartozó, általában közepes vagy nagytermetű madarak. Testük zömök, rövid, általában rossz repülők. Csőrük erős, végén kampós, karmaik jól fejlettek. A két ivar rendszerint nagyon eltérő, a hímek sokkal díszesebbek, mint a tojók. Fajaik az egész világon elterjedtek, hazánkban honos pl. a siketfajd és a nyírfajd.

A trópusi esőerdőkre jellemző növények, melyek a fák törzsén, ágain és lombkoronáiban telepszenek meg. Az életfenntartásukhoz szükséges vizet a csapadékból és a levegő páratartalmából biztosítják.

A puhatestűek egyik csoportja, ide tartoznak a kalmárok, tintahalak, polipok, nautiluszok. Testtájaik a fejláb és a zsigerzacskó. A szájnyílás körül találhatók karjaik, amelyeken tapadókorongok lehetnek. Szájukban két papagájcsőrszerű állkapocs található, benne radulával. Jellegzetes szervük a tintazacskó, melyből veszély esetén sötét folyadékot ürítenek, amely megzavarja a támadót. Többségük képes a gyors színváltoztatásra. Szemük hólyagszem, felépítése nagyon hasonló a gerincesek szeméhez.

A ragadozók rendjébe, az úszólábúak (Pinnipedia) közé tartozó emlősök. Mellső lábaik úszó lábakká módosultak a hátulsók pedig elcsökevényesedtek. Testük orsó alakú, áramvonalas, és a bőr alatt található vastag zsírréteg megóvja őket a hidegtől a vízben és a szárazföldön egyaránt.

A gerincesek névadó szerve, a belső váz része, a test tengelye. Csigolyákból épül fel. A hüllők, a madarak és az emlősök testében nyaki, mellkasi, ágyéki, keresztcsonti és farok szakaszokra különül. A kétéltűeknél a nyak hiányzik. A halakban háti és farok szakasza van.

Hífa. A többsejtű gombákat felépítő csőszerű sejtfonalak. Faluk leggyakrabban kitin, ritkábban cellulóz.

A főemlősök rendjébe, az emberfélék családjába (Hominini) tartozó emberszabásúak. A ma élő legnagyobb termetű főemlősök, Közép-Afrika esőerdőiben élnek. Két fajuk: a nyugati gorilla (Gorilla gorilla) és a keleti gorilla (Gorilla beringei), ez utóbbi alfaja a hegyi gorilla. Családi közösségekben (háremben) élnek, egy erős hím vezetésével. Színezetük fekete, a domináns hím háta őszes ("ezüsthátú"). Növényevők, a nap nagy részét táplálkozással töltik. Nagy testtömegük miatt mindig a talajon tartózkodnak. Intelligenciájuk és kommunikációjuk fejlett, eredményesen taníthatók jelbeszédre. Erősen veszélyeztetettek, kipusztulófélben vannak az erdőirtás és az orvvadászat miatt.

Pikkelyszerű allevelekkel borított, függőleges vagy vízszintes futású raktározó és szaporító föld alatti hajtás. Megtalálható pl. a gyermekláncfű, a nősziromfélék, a gyöngyvirág, a tarackbúza stb. testében.

A hárpia (Harpia harpyja) a vágómadárfélék családjába tartozó, Közép-, és Dél-Amerika trópusi őserdeiben élő, hatalmas ragadozó madár. Testhossza 1 m körüli, szárnyfesztávolsága akár 2 méter is lehet. A tojó testmérete jóval nagyobb a hímnél. Nyaka és szárnyai kékesfeketék, feji és hasi része piszkosfehér. Farka hosszú keresztcsíkos. Csőre és karma erős. Fején felborzolható tollbóbita van.

A ragadozók rendjébe és a macskafélék családjába tartozó nemzetség, amelynek négy faja Eurázsiában és Észak-Amerikában fordul elő. Jellegzetes bélyegük a fül csúcsán található szőrpamacs. Táplálékuk főleg kisebb állatokból: nyulakból, rágcsálókból áll. Az élőhelyek csökkenése miatt veszélyeztetettek. Magyarországon honos, de ritka a kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica).

A rovarok teljesen kifejlődött, szaporodóképes alakja.

Az ízeltlábú állatok testén párosával megtalálható mozgásszerv. Ízülettel kapcsolódó ízekből áll, kitines külső váz borítja, amihez belülről harántcsíkolt izmok kapcsolódnak.

A test földfelszíntől felemelésére és járással történő helyváltoztatásra szolgáló végtag.

A jegesmedve (Ursus maritimus) a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő ragadozó emlősfaj. A többi medvefajnál nagyobb termetű, testömege 400-600 kg is lehet. Bundája fehér vagy sárgás színű, tömött szőrű. Nem alszik téli álmot. Fő tápláléka a fóka. A globális felmelegedés következtében folyamatosan eltűnik élőhelye, ezért kihalás fenyegeti.

Puhatestű, kétoldali szimmetriájú állatok. Meszes vázuk két részből álló teknő. Tengeri és édesvízi fajaik is vannak. Lassú mozgásúak, gyakran helyhez kötöttek. Szűrögető életmódot folytatnak, táplálékukat a héjak közé beszívott vízből szűrik ki a kopoltyúk segítségével. Főbb testtájaik a zsigerzacskó és láb, köpenyszegélyük gyakran összenő, fejük csökevényes.

A kardszárnyú delfin (Orcinus orca) a fogascetek közé tartozó emlős, helytelenül gyakran gyilkos bálnának vagy orkának is nevezik. Valamennyi óceánban előfordul. Átlagosan nyolc méter hosszú, testtömege kilenc tonnát is elérhet. Nevét hosszú hátuszonyáról kapta, amelynek magassága akár 1,8 méter is lehet. Háta sötét, hasa világos színű. Ragadozó, halakon kívül delfinekkel és fókákkal is táplálkozik. Más delfinekhez hasonlóan, hangjeleket bocsát ki, és a visszaverődő hanghullámok alapján tájékozódik, így találja meg zsákmányát. Fejlett intelligenciájú állatok, családi közösségekben élnek. Élettartamuk akár 80 év is lehet.

A harmatfűfélék családjába tartozó 5 – 15 cm magas védett évelő növényfaj. A trópusoktól a sarkvidéki területekig az egész Északi féltekén előforduló lágyszárú növény. Túlnyomórészt lápok nitrogénvegyületekben szegény tőzegén él. Rovarfogásra módosult levelei tőlevélrózsában állnak. Levelei érintés hatására tigmonasztiás mozgásra képesek, és összecsukódnak, csapdába ejtve a rovarokat. A levélszéleken mirigyszőrök vannak, amelyek végén harmatcsepphez hasonló ragadós anyag válik ki, emésztőenzimet tartalmaz. A rovarok lebontásával elsősorban nitrogénigényét fedezi. Termése toktermés.

A gerincesek egyik osztálya, mely elsőként alkalmazkodott a szárazföldi életmódhoz. Elnevezésük abból ered, hogy a kifejlett állatok életük nagy részét a szárazföldön töltik, de szaporodásuk még vízhez kötött. A lárvák a kikelést követően kopoltyúval lélegeznek. A kifejlett egyedek légzőszerve tüdő, bár a bőrükön és a nyálkahártyáikon keresztül is zajlik gázcsere. Változó testhőmérsékletű állatok. Fontosabb csoportjaik a farkos kétéltűek (gőték, szalamandrák), és a farkatlan kétéltűek (békák).

Az a növény, amelynek egyivarú – porzós és termős – virágai különböző egyedeken nyílnak.

A pikkelyes hüllők alrendjébe tartozó, hosszúkás, megnyúlt testű ragadozó hüllők. Az evolúció során végtagjaik redukálódtak, eltűntek. Az alsó és felső szemhéjaik összenőttek egymással és átlátszó hártyaként védik a szemet. Külső fülük is hiányzik, ennek alapján is meg lehet különböztetni őket a lábatlan gyíkoktól. Tüdejük csak az egyik oldalon fejdődik ki. Vízben és szárazföldön egyaránt elterjedtek. Hosszuk 8 cm-től akár 11 méterig is terjedhet. Egyes kígyók méregfoggal is rendelkeznek, mérgüket főleg a zsákmány elejtésére használják.

Nitrogéntartalmú, szálas, rostos szerkezetű, kémiailag nagyon ellenálló, vízben nem oldódó összetett szénhidrát. Megtalálható például számos gerinctelen állat kültakarójában és a gombák sejtfalában.

A kolibrifélék családjába (Trochilidae) tartozó madarak a világ legkisebb madarai közé tartoznak. Tollazatuk rendkívül színes, repülő ékszereknek is nevezik őket. Egyhelyben és hátrafelé is képesek repülni, amit a másodpercenként akár 12-90 szer csapkodó szárnyukkal tudnak elérni. Repülési sebességük a 15 m/s-ot is elérheti. A kolibri a virágok édes nektárjával táplálkozik, anyagcseréje rendkívül gyors.

A vízben élő állatok légzőszerve. A törzsfejlődés során kialakult a kültakaró meghatározott területén / rákokban, puhatestűekben /, vagy az előbélből / előgerinchúrosak, fejgerinhúrosak, halak /.

A vizsgált élőlényre vagy populációra hatással bíró tényezők. Élettelen környezeti tényezők: a hőmérséklet, a fény, a levegő, a víz és a talaj. Élő környezeti tényezők: a fajtársak, a tápláléka, a fogyasztói, a fészek konkurensei stb.

A legtöbb hüllő (a krokodilok kivételével) és a tojásrakó emlősök jellegzetes szaporítóképlete. Héja nem tartalmaz kalciumot, ezért lágy.

Az életközösségek azon tagjai, amelyek szerves maradványokkal, szerves hulladékokkal táplálkoznak. Nagy számban élnek például a talajban és a vizekben. A baktériumok és a gombák jelentős része a lebontók közé tartozik.

A macskafélék közé tartozó ragadozó. Sárga alapon fekete pöttyös bundájú, testhossza akár két méter is lehet, testttömege átlagosan 30-90 kilogramm. A nőstények lényegesen kisebbek a hímeknél. Élőhelye Afrika és Ázsia. (Az ázsiai leopárdokat párducnak nevezik.)

A gerincesek közé tartozó állatok. Testüket tollazat borítja. Mellső végtagjaik szárnnyá módosultak. Jellegzetességük a csőr, amely a táplálkozásnak megfelelő felépítésű. Vannak repülésre képes és röpképtelen fajaik is. A repüléshez alkalmazkodást szolgálja a kettős légzés légzsákos tüdő segítségével, és az üreges csontok. A repülésre képes madarak szegycsontja tarajos. Állandó testhőmérsékletű, melegvérű állatok. Meszes héjú tojásokkal szaporodnak.

Mag Az agy belsejében található idegsejtcsoport (szürkeállomány).

A termő része, benne fejlődik a magkezdemény.

Csalánozók közé tartozó, kocsonyás állagú, szabadon úszó-lebegő tengeri élőlények. Testük több, mint 97% vizet tartalmaz. Testük ernyőszerű, melynek szélén csalánsejtekkel teli fogókarok csüngnek lefelé. Ezek a szálak akár 50 méter hosszúak is lehetnek, és életveszélyes csípést okozhatnak. Ilyen élőlény például a füles medúza.

A madarak és a krokodilok körében előforduló tojástípus. A meszes héj a tojás külső borítása. Nem sejtes felépítésű. Anyaga egy fehérjemátrix, amelybe ásványi só kristályok épülnek be. Kalciumtartalma magas, mert nagy mennyiségben tartalmaz kalcium-karbonátot.

A társulás vízszintes elrendeződése.

A növényrendszertan egyik törzse. Teleptestes szerveződésű növények. Többségük szárazföldi életmódot folytat, de vízi fajai is vannak.