(Familia) A rendszertani besorolásban használt egyik kategória a család. A nemzetségnél magasabb, de a rendnél alacsonyabb kategória. A család neve magyarul általában "-félék"-re végződik, latinul "-idae" végződésű az állatok, "-aceae" végződésű a növények esetében.

A legegyszerűbb felépítésű élőlények. Nincs körülhatárolt sejtmagjuk, nincsenek egyéb membránnal határolt sejtalkotóik sem. DNS-ük a sejben egyetlen köralakú kromoszómát alkot. Egysejtűek, egyesek fonalasak is lehetnek. Szaporodásukra általában a kettéosztódás jellemző. Méretük mikrométeres, a Földön szinte minden környezetben előfordulnak. Ide tartoznak a baktériumok és az ősbaktériumok (archeák).

A törzs a nagyobb rendszertani kategóriák egyike, az egy törzsbe sorolt élőlényeket tovább oszthatjuk osztályokba, rendekbe, családokba, nemzetségekbe. A törzseket országokba sorolhatjuk.

Az életközösségek azon tagjai, amelyek más élőlényekkel táplálkoznak. Vannak köztük növényevők, húsevők és mindenevők. A fogyasztók az állati egysejtűek és az állatok.

Egy fajba soroljuk mindazokat az egyedeket, amelyek lényeges külső és belső tulajdonságaikban megegyeznek, és magukhoz hasonló, szaporodásra képes utódokat tudnak létrehozni.

Az együttélés, szakkifejezéssel szimbiózis olyan kapcsolat két populáció egyedei között, amely mindkét fél számára kedvező (+,+). A társszervezetek kölcsönösen segítik egymás elterjedését.

Azok az élőlények, amelyek sejtjeiben valódi, a sejtplazmától maghártyával elhatárolt sejtmag van. A sejtmagon kívül sejtplazmájukban még sokféle sejtalkotó (pl. színtest) található. Az élőlények nagy része ebbe a csoportba tartozik (egysejtű eukarióták, növények, állatok, gombák).

Az életközösségek azon tagjai, amelyek szerves maradványokkal, szerves hulladékokkal táplálkoznak. Nagy számban élnek például a talajban és a vizekben. A baktériumok és a gombák jelentős része a lebontók közé tartozik.

Ősibb sejtipus. Nem tartalmaz maghártyával határolt maganyagot, belső hártyarendszert, sem sejtszervecskéket.

Az élőlények rendszerezésénél használt egyik rendszertani kategória. Növényeknél a család és a faj közötti szintet jelöli, állatoknál a család és a nem közt helyezkedik el.

Nitrogéntartalmú, szálas, rostos szerkezetű, kémiailag nagyon ellenálló, vízben nem oldódó összetett szénhidrát. Megtalálható például számos gerinctelen állat kültakarójában és a gombák sejtfalában.

A bazídiumos gombák közé tartozó gombák, melyek termőtestének részei a tönk és a kalap. Spórákkal szaporodnak. Vannak köztük ehetők, mérgezők és fogyasztásra alkalmatlanok is. Termőtestük fontos táplálékforrás nemcsak az emberek, de egyes állatok számára is.

Az életközösségek azon tagjai, amelyek szerves maradványokkal, szerves hulladékokkal táplálkoznak. Nagy számban élnek például a talajban és a vizekben. A baktériumok és a gombák jelentős része a lebontók közé tartozik.

Gombák jellemző alakú, gombafonalakból felépülő spóratermő teste.

1.) A gombák, a moszatok, a mohák és a harasztok ivartalan szaporító sejtje. 2.) Egyes baktériumok kitartó alakja, nincs köze a szaporodáshoz.

A kétszikű növények virágszirmainak összessége.

A fotoszintézis olyan anyagcsere-folyamat, melynek során a napfény energiájának felhasználásával szén-dioxidból, vízből és ásványi anyagokból szerves anyagok és oxigén képződik.

A hajtásos növények szállító szövetének elrendeződési formája. Rendszerint fa és háncsnyalábot tartalmaz.

A harasztok közé tartozó növénycsoport. Közös jellemzőjük, hogy levelük fonáki részén spóratartó tokok helyezkednek el, amelyek az ivartalan szaporító sejtet, a spórát tartalmazzák. Élőhely szempontjából a nedves talajt és a párás levegőt kedvelik.

A nyitvatermők és a zárvatermők módosult levelekből álló, rövid szártagú, korlátolt növekedésű szaporító hajtása.

a hajtásos növények bőrszövetében a gázcsere nyílások két sejtje. a közöttük lévő légrés nagysága határozza meg a növény gázcseréjét és a párologtatását.

A virágos növények egyik nagy csoportja a zárvatermők mellett. Fásszárúak, szállítószöveteikre a tracheidák jellemzők, többségük örökzöld, kevés lombhullató fajuk van. Levelük sokféle lehet, fenyők esetében jellegzetes a tűlevél. Gyantát tartalmazhatnak. Viráguk egyivarú, virágtakarójuk redukált. Jellegzetes női virágzatuk a toboz. Magvas növények, a magkezdemények a szabadon álló, nyitott termőleveleken ülnek, erről kapták nevüket. Főbb csoportjaik a fenyők, tiszafák, ciprusok, cikászok, páfrányfenyő (ginkgó).

Hífa. A többsejtű gombákat felépítő csőszerű sejtfonalak. Faluk leggyakrabban kitin, ritkábban cellulóz.

Jellemző azokra az élőlényekre (növényekre, gombákra), amelyek testében a különböző alakú és működésű sejtek nem alkotnak csoportokat, szöveteket. (Az állatok esetében az álszövetes jelzőt használják.)

1.) A gombák, a moszatok, a mohák és a harasztok ivartalan szaporító sejtje. 2.) Egyes baktériumok kitartó alakja, nincs köze a szaporodáshoz.

A harasztok egyik csoportja, spórákkal szaporodó szárazföldi növények. Száruk rendszerint nem elágazó. Leveleik örvösen állnak, kis méretű úgynevezett mikrofillumok. Spóratartóik jellegzetes felfelé álló spóratermő füzéreket alkotnak.

A telepes szerveződés legfejlettebb formája, a sejtjei térbeli rendszert alkotnak.

A legfejlettebb testszerveződésű, a szárazföldi élethez legjobban alkalmazkodott növények, ide tartoznak a harasztok, nyitvatermők és a zárvatermők. Jól differenciált növényi szöveteik, szerveik alakultak ki (gyökér, szár, levél, fejlett szállítószövetek stb.) Szaporodásuk is egyre függetlenebbé vált a víztől, a legfejlettebbeknél a virág és a termés is kialakult.

A hasonló felépítésű és feladatú sejtek csoportjai. A különböző szövetek között működésmegosztás alakul ki.

Az a növény, amely leveleit nem egyszerre hullajtja le, hanem folyamatosan váltja.

Az a növény, amelynek egyivarú – porzós és termős – virágai ugyanazon az egyeden nyílnak.

Az evolúció során az első szövetes és hajtásos növények a harasztok. Őseikből, az ősharasztokból alakultak ki mai képviselőik: a korpafüvek, zsurlók és páfrányok. Jellemzőik: spórákkal történő szaporodás, kétszakaszos fejlődésmenet, lágy szár. Virágtalan növények.

A virág bibe, bibeszál és magházból álló ivarlevele.

A teljes átalakulással fejlődő rovarok lárváinak nyugalmi alakja, melyben a szervezetük teljesen átépül és a kész rovar (imágó) bújik ki belőle.

A rovarokra, azokon belül is pl. a szitakötőkre jellemző egyedfejlődési folyamat. A petéből kikelő, az imágótól eltérő alakú és felépítésű lárva báb állapot nélkül alakul át kifejlett állattá.

A bőrizomtömlő a testfal külső rétege egyes gerinctelen állatokban, a férgekben és a puhatestűekben. Hám- és izomrétegekből áll. Mozgásszerv.

A szelvényezett testfelépítésű élőlények teste ismétlődő, hasonló felépítésű részekre, úgynevezett szelvényekre tagolódik. A gyűrűsférgek testszelvényei a kívülről is látható gyűrűk. A szelvényezettség az ízeltlábúak potrohán is megfigyelhető.

A csalánozók törzsébe tartozó mészvázas, telepalkotó tengeri állatok.

Az ízeltlábúak törzsének egyik osztálya. 4 pár végtaggal rendelkeznek, testük kettős tagolású (előtest és utótest). Az osztály körülbelül százezer fajt ölel fel, közéjük tartoznak a pókokon túl a kullancsok, az atkák és a skorpiók is. Legtöbb képviselőjük ragadozó. Szájszervük csáprágó, érzékelésre módosult tapogatólábuk lehet, csápjaik nincsenek, szemük 0-5 pár egyszerű szem.

A puhatestűek egyik csoportja, ide tartoznak a kalmárok, tintahalak, polipok, nautiluszok. Testtájaik a fejláb és a zsigerzacskó. A szájnyílás körül találhatók karjaik, amelyeken tapadókorongok lehetnek. Szájukban két papagájcsőrszerű állkapocs található, benne radulával. Jellegzetes szervük a tintazacskó, melyből veszély esetén sötét folyadékot ürítenek, amely megzavarja a támadót. Többségük képes a gyors színváltoztatásra. Szemük hólyagszem, felépítése nagyon hasonló a gerincesek szeméhez.

Az ízeltlábúak egyik testtája, a fej és a potroh között helyezkedik el. Szelvényezett, a kitines külső vázhoz belülről jól fejlett harántcsíkolt izmok csatlakoznak, amelyek szerepe az állat mozgásában van. A tor függelékei a rovarok 3 pár ízelt lába és legfeljebb 2 pár szárnya.

Elsősorban a kétoldali szimmetriájú állatokra jellemző testtáj, kialakulásának oka, hogy az állatot haladása során főleg egy irányból érik kiemelten impulzusok, ezért ide kerül a szájnyílás, itt tömörülnek az ingereket észlelő érzékszervek, és az ingereket feldolgozó idegi elemek (kefalizáció). Kialakul az agydúc (gerincesekben agyvelő), egyszerűbb vagy összetett érzékszervek, tapogatók. A kialakuló szájszervek is általában a fejen helyezkednek el, ezek változatos felépítésűek lehetnek, főleg az ízeltlábúak esetében.

Az ízeltlábúak egyik altörzse. Körülbelül 50000 fajt számlál, testméretük változatos. Közös jellemzőjük a külső kitines váz, melybe gyakran mészsók rakódnak. Általában vízi élőlények, de szárazföldi fajaik is ismertek. Légzőszerveik a lábak tövénél található kopoltyúk. Testük három fő részre tagolódik: fej, tor, potroh. A fej és a tor gyakran összenő, fejtort alkot. Ízelt lábaik ollóban végződhetnek.

A csalánozók törzsének kétféle megjelenési formája van: a hidra és medúza alak. A hidrák a szilárd felszínhez tapadnak (helytülők) és karjaikat mozgatják, vagy a felszínen lassan araszolva haladnak. Sugaras szimmetria jellemzi őket.

A puhatestűek emésztő -, kiválasztó - és ivarszervét tartalmazó testrésze.

Az állatok kültakarójának részleges vagy teljes leválása a növekedés, az egyedfejlődés során. Az ízeltlábúak körében a rákokra és rovarlárvákra jellemző. A gerincesek közül a gyíkok és a kígyók vedlik le bőrüket. A madarak toll- és az emlősök szőrváltását is vedlésnek nevezzük.

Az ízeltlábúak törzsének egy osztálya. Jellegzetességeik a hármas tagolódás (fej, tor, potroh), az összetett szem, a kitines váz, a három pár ízelt végtag a torhoz kapcsolódva. Két pár szárnyuk lehet, amely szintén a tor függeléke. Sok példányuknál a csáp vagy a csáprágó jelenléte is megfigyelhető. Szájszerveik változatos felépítésűek.

Puhatestű, kétoldali szimmetriájú állatok. Meszes vázuk két részből álló teknő. Tengeri és édesvízi fajaik is vannak. Lassú mozgásúak, gyakran helyhez kötöttek. Szűrögető életmódot folytatnak, táplálékukat a héjak közé beszívott vízből szűrik ki a kopoltyúk segítségével. Főbb testtájaik a zsigerzacskó és láb, köpenyszegélyük gyakran összenő, fejük csökevényes.

Nitrogéntartalmú, szálas, rostos szerkezetű, kémiailag nagyon ellenálló, vízben nem oldódó összetett szénhidrát. Megtalálható például számos gerinctelen állat kültakarójában és a gombák sejtfalában.

A rovarok teljesen kifejlődött, szaporodóképes alakja.

Az ősszájú állatok második legnagyobb fajszámú tartozó törzse. Szelvényezetlen testük három fő testtája a fej, a láb és a zsigerzacskó. Mozgásszervük bőrizomtömlő. Ismertebb csoportjaik a csigák, a kagylók, és a lábasfejűek, Meszes vázat termelnek, amely lehet külső (csigák, kagylók) és belső (tintahal), egyes csoportokban hiányozhat is (pl. polipok).

az állati viselkedés előre meghatározott, genetikailag rögzített elemekből felépülő mozgássorozata.

A vízben élő állatok légzőszerve. A törzsfejlődés során kialakult a kültakaró meghatározott területén / rákokban, puhatestűekben /, vagy az előbélből / előgerinchúrosak, fejgerinhúrosak, halak /.

A gerincesek névadó szerve, a belső váz része, a test tengelye. Csigolyákból épül fel. A hüllők, a madarak és az emlősök testében nyaki, mellkasi, ágyéki, keresztcsonti és farok szakaszokra különül. A kétéltűeknél a nyak hiányzik. A halakban háti és farok szakasza van.

A madarak kültakarójának jellegzetes bőrfüggeléke. A tollak összessége a tollazat. Fontos szerepe van a repülésben, hőszigetelő és a védelemi funkciója is van. A tollak két fő típusa: pehelytollak (hőszigetelés), és a fedőtollak (szerepük a védelem, a fajra jellemző mintázat kialakítása). Speciális fedőtollak az evezőtollak (repülés), és a dísztollak (párválasztásnál, udvarlásnál van szerepük).

Állatok testén belül elhelyezkedő szilárdító képződmény. Jellemző az elő- és a fejgerinchúrosokra / gerinchúr/, a gerincesekre /porcos váz, csontváz /

A hüllők osztályába, a pikkelyeshüllők rendjébe tartozik a gyíkok alrendje. Ragadozó gerincesek, testüket szarupikkelyek borítják, váltivarúak, lágy héjú tojásokkal szaporodnak, változó ill. alacsony testhőmérséklet jellemzi őket. Itt is mint minden hüllőnél, a bőr erősen elszarusodó, ezért megszűnt a bőrlégzés. Egyes gyíkokra jellemző veszélyhelyzet esetén a farok elvesztése, amely később jól regenerálódik.

A madarak és a krokodilok körében előforduló tojástípus. A meszes héj a tojás külső borítása. Nem sejtes felépítésű. Anyaga egy fehérjemátrix, amelybe ásványi só kristályok épülnek be. Kalciumtartalma magas, mert nagy mennyiségben tartalmaz kalcium-karbonátot.

Ősi típusú emlősök, amelyek nem elevenszülők, hanem lágy héjú tojásokkal szaporodnak. Utódaikat tejjel táplálják. Ma élő képviselőik a kacsacsőrű emlős és a hangyászsünök.

A gerincesek végtagjának alapszerkezete az ötujjú végtag. Ez később módosulhat sokféle módon, de egyes csoportok pl. a főemlősök megőrizték ezt az ősi, specializálatlan végtagfelépítést.

mérhető tulajdonságok pl. testtömeg, izom/ zsír arány, terméshozam stb. öröklődése. több allélpáros öröklésmenetű, az utódok arányát statisztikus módszerrel becsülhetjük meg.

A kültakaró legfelsőbb rétege, mely az állatoknál először a kétéltűeknél jelenik meg (bár itt még gyengén elszarusodó). Az erősen elszarusodó bőr a hüllőkre, madarakra és emlősökre jellemző.

A madarak jellegzetes szájszerve, amely a szájnyílást veszi körül. A csőr váza állkapocscsontból áll, könnyű szarutok borítja. A csőr folyamatos növésben van. A madarak csőre a táplálkozásuknak megfelelő alakú és méretű.